Az Apple 2027 második felétől elhagyhatja az iPhone-ok különálló Művelet gombját, annak funkcióit pedig a Kameravezérlő kaphatja meg. Az értesülés az Instant Digital néven ismert kínai szivárogtatótól származik, a vállalat egyelőre semmit sem erősített meg belőle.
A tervezett megoldás szerint a Kameravezérlő egyszeri megnyomása továbbra is a kamerát nyitná meg, hosszú lenyomásával viszont a felhasználó által kiválasztott művelet indulna el. A Művelet gomb lehetőségei tehát nem tűnnének el, csak egy másik vezérlőhöz költöznének.
A Művelet gomb a 2023-ban megjelent iPhone 15 Próval mutatkozott be a hagyományos némítókapcsoló helyén. Hozzárendelhető többek között a néma mód, a zseblámpa, a kamera, valamelyik Fókusz vagy egy tetszőleges parancs. A Kameravezérlő egy évvel később érkezett az iPhone 16-tal, jelenleg pedig a kamera kezelése mellett hosszú megnyomással a Vizuális intelligenciát is elindíthatja.
A változtatás a 2027-re átalakított iPhone-menetrend őszi modelljeit érintheti, amikor az eredeti iPhone megjelenésének huszadik évfordulóját is ünnepli az Apple. A szivárogtatás nem nevezett meg konkrét készülékeket, ezért az sem biztos, hogy az összes új modell elveszítené a Művelet gombot. Az iPhone 19 vagy iPhone 20 elnevezés szintén csak találgatás.
Forrás: GSMArena