Zöldpálya logó
Zöldpálya

Leállítottak egy magyarországi akkumulátorgyárat, miután kékre szennyezte a vizet

|

A termelés csak a hiba feltárása és kijavítása után indulhat újra.

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal felfüggesztette a Volta Energy Solutions Hungary környei telephelyén működő 101-es gyártócsarnok teljes rézfólia-gyártását. Az intézkedésre azután került sor, hogy a cég telephelyéről származó technológiai folyadék kékre színezte a közeli patak vizét.

A szennyezést október 30-án jelentették a hatóságnak, amely a csapadékvíz-elvezető mintegy százméteres szakaszán talált látható elszíneződést. A vállalat elismerte, hogy a folyadék a 101-es csarnokból került ki, a szivárgás pontos okát azonban nem tudta megállapítani. A hatóság mintákat vett, ezek laboratóriumi vizsgálata még tart, ezért a szennyező anyag összetételét egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.

A csarnokban november 4. óta nem indítottak új gyártási ciklust, és a réz adagolását is leállították. A technológia biztonságos leállítása akár egy-két hétig tarthat, közben csak a hiba feltárásához, a kármentesítéshez és a berendezések leállításához szükséges munkákat végezhetik el. A termelés kizárólag a javítások és egy független szakértői vizsgálat után indulhat újra.

A cég szerint már október 31-én megkezdték a kármentesítést, ideiglenes gátakat emeltek, és legalább 30 köbméter szennyezett vizet szivattyúztak ki. A vízügyi igazgatóság tájékoztatása alapján a szennyezést a Szent György-ér egyik mellékágában sikerült elzárni, így az nem jutott el sem a főágba, sem az Által-érbe, Tata vizeit pedig nem érintette.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Volta Energy Solutions nem teljes akkumulátorokat, hanem elektromos autók akkumulátoraihoz használt ultravékony rézfóliát gyárt. A hatósági döntés néhány hónappal azután született, hogy a kormány szigorúbb fellépést ígért az akkumulátoripari beruházások környezeti szabálysértéseivel szemben.

Forrás: Telex

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)