PCW logó
PCW

Négyzet alakú külső kijelzővel érkezik a Huawei új összecsukható telefonja

|

Egészen egyedi küllemet kapott a Huawei Nova Flip.

Úgy tűnik, hogy a Huawei némi irányváltással a Nova sorozatát az összecsukható okostelefonok piacára terjeszti ki a közelgő Nova Flip bevezetésével. Ez az új modell az eddigi Nova és Pocket sorozatok között helyezkedik el, és azoknak a fogyasztóknak szól, akik stílusos, megfizethető és felhasználóbarát eszközöket keresnek. Nem marad el persze az egyedi kunszt sem: a Nova Flip egy négyzet alakú külső kijelzővel lesz felszerelve. A Nova Flip mellett a Huawei augusztus 6-án más termékeket is bemutat, beleértve új táblagépeket és laptopokat.

A különböző források szerint a Flip ára a korábbi Nova sorozat és a magasabb kategóriás Pocket sorozat közé lesz majd nagyjából belőve. Ez arra utal, hogy a Huawei szélesebb közönséget céloz meg az új telefonnal. 

Bár a Flip belső specifikációiról még keveset tudni, a legutóbbi szivárgások szerint a készülék a Pocket S szellemi utódja lehet. Ez azt jelentené, hogy az eszköz megfizethető lesz, miközben az alapvető funkciókban nem köt kompromisszumot. Mivel a Nova sorozat jellemzően a fiatalabb korosztályt célozza meg, valószínű, hogy a Huawei a kamera specifikációit, a teljesítményt és az akkumulátor élettartamát fogja hangsúlyozni.

 

 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)