PCW logó
PCW

Magyar fotós alkotását választotta a nap képének a NASA

|

Fényes Lóránd egészen elképesztő felvételt tudott készíteni.

A NASA által koordinált képverseny, az APOD (Astronomy Picture of the Day) a világegyetem csodáit mutatja be, és bizony az a nagy helyzet, hogy november 4-én Fényes Lóránd felvétele lett kiválasztva, mint a nap képe. Ez a megtiszteltetés egyébként nem Fényes Lóránd első ilyen jeles alkalma, hiszen korábban már több ízben is elismerték munkáját hasonló módokon.

A fotós a 24.hu-nak elmondta, hogy a képet tavaly küldte el, és az a Nagy Orion-ködöt ábrázolja.

A Nagy Orion-köd egy kozmológiai szempontból közeli, mintegy 1500 fényévre lévő régió, ahol számos új csillag keletkezik. Ez a köd nemcsak szépsége miatt híres, hanem azért is, mert az Orion-komplexum legismertebb eleme. A kép már korábban is elég nagy figyelmet kapott, hiszen a Magyar Csillagászati Egyesület Amatőrcsillagászok Készikönyvének borítójaként is szolgált.

Ezek a nemzetközi elismerések hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar asztrofotósok munkái egyre nagyobb figyelmet kapjanak a nemzetközi színtéren, bemutatva a hazai tehetségeket a világ legszebb égi jelenségeivel együtt.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)