A Dutton család és a televíziós birodalom
Ez a szemlélet Sheridan magnum opusa, a Yellowstone esetében is központi szerepet kapott. A Dutton család ranchát megismerve az is világossá válik, hogy a hatalmas földterület az utolsó bástyája egy kihalófélben lévő életformának. A birtok körül üzletemberek, politikusok, üzletemberek és különböző érdekcsoportok gyülekeznek, miközben John Dutton és családja minden eszközzel próbálja megőrizni a tulajdonát, amelyért felmenőik generációkon keresztül a vérüket adták. A konfliktus első pillantásra a régi és az új Amerika összecsapásának tűnik, amelyben az egyik oldalon a hagyományok, a munka és a családi örökség sorakoznak fel, míg velük szemben a másikon a befektetések, a turizmus és az ingatlanfejlesztés állnak. Csakhogy Sheridan ennél összetettebb képet fest fel. A Duttonök nem ártatlan áldozatok, akik kizárólag a kapzsisággal szemben védelmezik a jogos tulajdonukat. Hatalmuk megőrzéséért ők maguk is erőszakhoz, megfélemlítéshez és politikai manipulációhoz folyamodnak. A földhöz fűződő kapcsolatuk egyszerre őszinte és birtokló, a család iránti hűség pedig kényelmes felmentésként szolgál olyan tettek elkövetésére, amelyek miatt másokat elítélnének. A sorozat azonban éppen ettől működik, a néző anélkül is megértheti és átérezheti a szereplők motivációit, hogy minden döntésüket helyeselné.
A Yellowstone tudatosan épít a western mitológiájára. John Dutton olyan figura, akinek az életét a föld és a család védelme határozza meg, de a törvényen kívüli hősök hagyományos romantikáját a történet rendszeresen megkérdőjelezi. A családi birtok egyben tartására nehéz nemes célként tekinteni, ha közben azzal jár, hogy mások élete tönkremegy miatta. A hagyomány megőrzése sem magától értetődő erény, amikor kizárólag a hatalom birtokosainak érdekeit szolgálja.
Sheridan számára a western olyan eszköztár, amelynek segítségével az amerikai társadalom jelenkori problémáiról beszélhet. Ezért fér meg egymás mellett a Yellowstone családi melodrámája, a Kingstown polgármestere börtönvárosi pokla és a Tulsa királya szervezett bűnözésről szóló története. A helyszínek és a szakmák változnak, a konfliktusok magja végig ugyanaz marad: ki rendelkezik az erőforrásokkal, ki hozza a szabályokat, és mi történik azokkal, akik nem hajlandók elfogadni a rájuk osztott szerepet?
A Yellowstone 2018-ban indult, és kezdetben valószínűleg kevesen gondolták volna róla, hogy átformálja az egész amerikai televíziós piacot. Még úgy sem, hogy Kevin Costnerre osztották John Dutton szerepét, mert elsőre csak mérsékelten tűnt izgalmasnak a montanai ranchot birtokló család hatalmi harcait felvázoló szinopszis (és hát akkoriban Costner ázsiója se volt túl erős). A sorozat azonban részről részre több nézőt ültetett le a képernyők elé, kialakította a maga rajongótáborát, és idővel a hagyományos kábeltelevíziózás egyik legfontosabb sikertörténetévé vált.
Elvitathatatlan erénye, hogy a western kedvelőin túl azokat is képes megszólítani, akik inkább a családi drámák, a politikai intrikák vagy a bűnügyi történetek iránt érdeklődnek.
A népszerűsége részben abból fakad, hogy Sheridannek esze ágában sem jutott a a vidéki Amerikát a nagyvárosi közönség számára megszelídíteni, könnyebben befogadhatóvá tenni. A szereplők nyersen beszélnek, a konfliktusok gyakran erőszakba torkollnak, a hatalmi viszonyok pedig ritkán igazodnak a hagyományos erkölcsi elvárásokhoz. A sorozat nem kér elnézést a cowboykultúra árnyoldalaiért, és nem próbálja mindenáron megmagyarázni, miért fontos a föld a szereplőknek. Egyszerűen abból indul ki, hogy ez az életforma önmagában is érdemes a figyelmünkre.
A közönségsiker ugyanakkor nem választható el Kevin Costner jelenlététől. John Dutton alakjában a színész olyan figurát formált meg, aki egyszerre testesíti meg a régi Amerika értékeit és azok ellentmondásait. Costner karizmája, visszafogott játéka és westernfilmekben szerzett tapasztalata hiteles alapot adott a történetnek. Sheridan pedig olyan szerepet írt neki, amelyben a színész saját filmes öröksége visszhangzik. A sorozat sikerének másik kulcsa a családi dinamika. A Duttonök közötti viszonyok legalább olyan fontosak, mint a ranchért folyó harc. John gyermekei más-más módon próbálnak megfelelni apjuk elvárásainak, miközben a család iránti lojalitásuk gyakran felülírja a személyes boldogságukat és a józan ítélőképességüket. Beth Dutton például egyszerre tekinthető a család legélesebb eszű védelmezőjének és a legpusztítóbb káosz forrásának. Rip Wheeler hűsége pedig amilyen megingathatatlan, olyan súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel.
Bár a Yellowstone 2024-ben, öt évad után véget ért, a Paramount többet akart, és a rajongók szerencséjére Sheridan is úgy érezte, bőven maradt még mondanivalója, ezért két irányba kezdte el bővíteni a franchise-t. Az 1883 Sam Elliottal, Tim McGraw-val, Faith Hill-lel és Isabel Mayjel a Dutton család múltjába vezetett vissza, és a nyugati terjeszkedés idején mutatta meg, milyen árat fizettek azok, akik új életet kerestek a határvidéken. A sorozat dicséretes módon nem romantizálta a telepesek útját, a kiszolgáltatottság, a betegségek, az éhezés és az erőszak éppúgy része, mint a remény, hogy a család egyszer otthonra lelhet. Az 1923 később a következő generáció történetét vitte tovább Harrison Ford és Helen Mirren főszereplésével egy olyan korszakban, amikor a régi ranchéletet már a modern állam és az iparosodás állítja korábban nem tapasztalt kihívások elé.
Lennél a GSPlus.hu közösség tagja? Gyere a GSPlus.hu Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GSPlus.hu írókkal, olvasókkal!
Az idén debütált Marshals és Dutton Birtok című spin-offok a Dutton-örökséget viszik tovább, ám annak továbbélését más-más módon képzelik el. Az előbbi a cowboyéletet a bűnözés elleni harccal, valamint egyetlen fia, Tate nevelésével összeegyeztetni igyekvő Kayce Duttonre fókuszál, miközben a presztízsdrámák világából átgaloppozik a procedurális krimik területére. Beth és Rip története ellenben struktúráját és szellemiségét tekintve az anyasorozatot idézi, de Montana hegyeit és erdeit a poros texasi síkságra cseréli.
Az említett sorozatok egyúttal hűen tükrözik Sheridan alkotói ambícióit is. A televíziós franchise-ok jellemzően a jól bevált elemek ismétlésére épülnek, ő azonban igyekszik minden korszakot saját hanggal és konfliktusrendszerrel felruházni. A western mitológiája közös alap, de az egyes történetek nem ugyanazokat a kérdéseket teszik fel. A Duttonök múltja, jelene és jövője különböző nézőpontokból mutatja meg, mit jelent küzdeni azért az életformáért, amit a sajátunknak tekintünk. De Sheridan közben más világokat is felépített. A Kingstown polgármestere, amelyen a Wind River után ismét Jeremy Rennerrel dolgozott együtt, egy olyan városban játszódik, amelynek életét úgy gazdasági, mint társadalmi szempontból a börtönök határozzák meg. A McLusky család a fogvatartottak, a börtönőrök, a rendőrség és a különböző bűnszervezetek között próbál egyensúlyt teremteni, kompromisszumos megoldásokra törekedve fenntartani a békét, de mindezért súlyos árat fizet. A Sylvester Stallone jutalomjátékát elhozó Tulsa királya pedig a maffiatörténeteket fordítja ki azzal, hogy egy New York-i gengsztert az oklahomai vidékre száműz, ahol nulláról kell újjáépítenie a kapcsolatait és a hatalmát. Eközben Az olajügynök révén az olajipar világába nyerünk betekintést, ahol a gazdasági érdekek politikai befolyással fonódnak össze, a Lioness a terrorizmus elleni háborúra összpontosít, méghozzá női CIA-ügynökök szemszögéből, míg a The Madison a gyászról és a veszteség feldolgozásáról mesél. Az utóbbi produkciókhoz Sheridan olyan neves színészeket nyert meg, mint Billy Bob Thornton, Demi Moore, Zoe Saldaña, Nicole Kidman, Morgan Freeman, Michelle Pfeiffer és Kurt Russell.
Szorosan fogja a gyeplőt
Sheridan rendezőként, producerként és showrunnerként is aktív szerepet vállal a produkcióiban, ami jelentős kreatív kontrollt biztosít számára. Hollywoodban a filmek és sorozatok rendszerint sok különböző alkotó együttműködéséből születnek. A forgatókönyvíró elképzeléseit a rendező értelmezi, a producerek a költségvetést és a megvalósítást felügyelik, a televíziós produkcióknál pedig a showrunner tartja össze a történet és a gyártás különböző elemeit. Sheridan több ilyen feladatot is magára vállal, és ezzel szokatlanul közvetlen kapcsolatot tart fenn az elképzelései és a végeredmény között. Ez nem jelenti azt, hogy minden munkafolyamatot egyedül végezne, vagy hogy ne támaszkodna más alkotókra. Sheridan azonban a produkciók kreatív középpontjában marad. A 101 Studios vezetőjével, David C. Glasserrel kialakított együttműködése kulcsszerepet játszott abban, hogy elképzelései a gyártás során is érvényesülhessenek. Glasser a kreatív vízió megvalósítását és a napi produkciós feladatok koordinálását tekinti saját szerepe egyik legfontosabb részének, miközben Sheridan a történetek és a karakterek alakítására összpontosít.
De a munkamódszere sem igazán illeszkedik az iparág megszokott gyakorlatához. Több projekt forgatókönyvén is dolgozik párhuzamosan, és saját elmondása szerint ritkán követ előre meghatározott, részletesen kidolgozott vázlatot. Inkább hagyja, hogy a karakterek és a helyzetek vezessék a történetet, miközben egyik világból a másikba lép át. Ez a módszer jelentős fegyelmet követel, hiszen az írónak nemcsak a cselekmény aktuális állapotát kell ismernie, hanem a szereplők múltját, motivációit és a történet későbbi lehetőségeit is állandóan fejben kell tartania. Sheridan ráadásul olyan előzményeket is ki szokott dolgozni, amelyek soha nem kerülnek képernyőre, mégis befolyásolják a döntéseket és a párbeszédeket.
Ez a háttérmunka kívülről nézve akár felesleges időpocsékolásnak is tűnhet, de szerves része az alkotói folyamatának, és kifizetődik, amikor egy sorozat több évadon keresztül követi ugyanazokat a szereplőket, vagy amikor egy előzménysorozatnak kell összekapcsolódnia a már ismert történettel.
Sheridan többször beszélt arról, mennyire fontos számára, hogy a sorozatai filmként működjenek, és való igaz, hogy alkotásai látványában, hangulatában és a jelenetek kidolgozásában is tetten érhető a mozifilmes igényességre való törekvés, amennyire a televíziós gyártás korlátai engedik. A természetes környezetben felvett, bonyolult lovas jeleneteket például nem mindig lehet több tucatszor megismételni. A rendezőnek és a színészeknek ezért pontosan kell tudniuk, mit akarnak elérni. Éppen ezért előnyös, hogy akár más jegyez egy epizódot, akár ő maga rendezi, Sheridan kínosan figyel a részletekre. Ez a fajta kontroll teszi lehetővé, hogy a különböző produkciók megőrizzék az egységes hangot, és a történetek ne távolodnak el az alkotó eredeti szándékától, de vissza is üthet, ha a kreatív folyamat túlságosan egyetlen emberre támaszkodik, aki egyszerre felel a forgatókönyvekért, a szereplőkért és a gyártás számos kérdéséért.
A munkatársak beszámolói szerint Sheridan határozott elképzelésekkel érkezik a forgatásokra, és nem szeret végtelen körökben egyeztetni arról, amit már eldöntött. Ebből következik az is, hogy a forgatókönyvei sok esetben közvetlenül tőle érkeznek, nem pedig egy írói szoba kollektív munkájának eredményeként születnek. Ez a rendszer gyorsaságot és következetességet eredményez, de nyilvánvalóan nagy felelősséget is helyez az alkotóra. Ha a történet működik, a néző egyetlen, jól felismerhető hangot hall, ha viszont valamelyik döntés nem válik be, nem lehet másra fogni a hibát.
A cikk még nem ért véget, a folytatáshoz lapozz a következő oldalra!