Hollywoodban töretlen népszerűségnek örvend a regények és novellák megfilmesítése, a streaming térnyerésével pedig minőségi sorozatok formájában is egyre több nagy sikerű könyv kerül adaptálásra. Ha viszont az ember előszeretettel forgat könyveket a kezében, akkor egy-egy feldolgozás előtt felmerülhet benne a kérdés: előbb olvassam el a könyvet, vagy csak nézzem meg a belőle készült filmet/sorozatot és ha tetszik, majd ráérek utána elolvasni? Erre nem létezik egzakt válasz, de érdemes néhány szempontot figyelembe venni.
"A könyv jobb, mint a film"
Gyakori vélemény egy adaptáció kapcsán, hogy a könyv sokkal jobb volt, mint ahogy végül feldolgozták. Kimarad néhány cselekményszál, vagy épp olyanokat találtak ki, amelyek benne sem voltak a könyvben. Teljesen megvariálják az események sorrendjét, akciójelenetekkel pakolják tele, hogy eladhatóbb legyen. Ez csak néhány példa, ami miatt az olvasók sokszor kiakadnak, amikor Hollywood hozzányúl egy-egy kedvencükhöz.
Ezzel kapcsolatban azt kell megérteni, hogy a könyv és a film teljesen eltérő médiumok, és ezáltal eltérő dolgokat követelnek meg.
A filmekbe nehéz átültetni a karakterek belső gondolatait, pedig sok történetnek éppen ez adja a gerincét, hogy belelátunk a szereplő/szereplők fejébe. Ugyanígy egy hosszú harcjelenet sokszor unalmasabb lehet egy regényben, hiszen nem tudjuk olyan grandiózusan elképzelni, mint ahogy egy blockbuster meg tudja jeleníteni számunkra, ráadásul a sok megszakítás nélküli leírást fárasztó olvasni.
Személy szerint jobban szeretem előbb megnézni az adaptációt és csak utána elolvasni a könyvet. Így nem rugózom folyamatosan azon, hogy mi maradt ki a filmből, mit csináltak máshogy, hanem csak élvezem a kikapcsolódást a moziszékben, vagy otthon a kanapén. Utána valahogy kevésbé fáj elfogadni a változtatásokat, amikor nyugiban elolvasom a könyvet. Ha előre olvasok, akkor már nagy elvárásokkal megyek neki a feldolgozásnak: ezt szerettem benne, kíváncsi vagyok ezt hogyan valósítják meg, ennek biztosan benne kell lennie. Fordítva pedig inkább egy izgalmas felfedezés, hogy vajon ez így volt-e az eredeti műben is?
"A film jobb, mint a könyv"
Ha előbb nézzük meg a mozgóképes feldolgozást, akkor könnyen csapdába eshetünk abból a szempontból, hogy egy kész látványvilágot kapunk, amit azonnal a sorok közé képzelünk, és a saját fantáziánkra már egyáltalán nem támaszkodunk - pedig éppen ez lenne az olvasás egyik fő erénye.
Gondoljunk csak sokunk kedvencére, a Harry Potter-könyvsorozatra: van vajon olyan élő ember, aki látta a filmeket, és nem Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson lebeg a lelki szemei előtt, amikor a három jó barát kalandjait olvassa?
Persze a hamarosan érkező sorozatos reboot lehet, hogy változtat ezen (vagy még nagyobb képzavart okoz a fejünkben.) De ez a szempont mindenképp az ellen szól, hogy csak az adaptáció után vegyük kezünkbe a köteteket, még akkor is, ha egy könnyebben befogadható, kevésbé időigényes formátumról van szó. Van, amire érdemes rászánni az időt, nem csak kipipálandó feladatként tekinteni rá.
2017-ben készült Stephen King egyik legismertebb regényfolyamából, A setét toronyból egy filmes feldolgozás, amelyben Idris Elba játszotta a Harcos szerepét. Gileádi Roland egy magas, szikár alkatú, csontos arcú fehér férfi - legalábbis King így álmodta meg. A filmre pedig becastingolták erre a szerepre Idris Elbát, aki egy magas, sportos, szögletes állkapcsú, fekete bőrű férfi - vagyis gyakorlatilag a totális ellentéte a lapokon megelevenedő figurának. Én csak évekkel később olvastam el a regényeket, de képtelen voltam szabadulni a képtől, hogy Idris Elbát lássam magam előtt, még akkor is, amikor Detta Walker degradálóan kiabál vele, hogy ő fehér. Mókás volt, de azért zavaró is, hogy nem tudtam elhessegetni magamtól a színész képét.
A film is jó, és a könyv is jó!
Amikor megnéztem a Ready Player One-t a moziban, el voltam ájulva tőle. Steven Spielbergnek hála egy színes-szagos, minden elemében végtelenül geek film született, amit hatalmas mosollyal az arcomon ültem végig. Kisétáltam a moziteremből, bementem az első könyvesboltba, és hazafelé a buszon már bele is fogtam az olvasásba. Nagyon sok minden más volt, és ez engem egy cseppet sem zavart. Gyakorlatilag olyan érzés volt, mintha két különböző Ready Player One létezne - de szerencsére mind a kettő nagyszerű.
Spielberg filmjéből ügyesen kivágtak minden olyan lassú, vizuálisan nem izgalmas dolgot, ami a vásznon nem működött volna, helyettük pedig olyan popkulturális elemeket építettek be az adaptációba, amelyek a nézők számára sokkal kecsegtetőbbek, csalogatóbbak voltak.
Az eredmény két azonos tőről fakadó, mégis rengeteg mindenben eltérő, önállóan is értelmezhető, kiváló alkotás.
Érdemes próbálgatni, hogy nektek melyik sorrend fekszik jobban, mert lehetséges, hogy teljesen máshogy gondolkodtok a két alkotás egymáshoz való viszonyáról. És ez rendben is van így, mindenkinek egyéni ízlése és preferenciái vannak, a legoptimálisabb utat pedig kizárólag kísérletezgetéssel lehet megtalálni. Bármelyiket is választjuk, a lényeg maga az olvasás.
Egy hosszú nap végén jó érzés bambulni a képernyőre és nézni valami sorozatot, de időt kell szánni az olvasásra is, ami aktív tevékenységként serkenti az agyműködést, bővíti a szókincsünket, fejleszti a memóriánkat és a kreativitásunkat, és persze a fantáziánkra is igen jó hatással van.
