Hirdetés

Az egyik legjobb filmes csapat felel a Death Stranding adaptációjáért

|

Igen ékes portfólióval rendelkezik az A24, egyebek mellett a Minden, mindenhol, mindenkor is az ő érdemük.

Hirdetés

Mint ahogy az már a tavalyi év végén kiderült, készül a Death Stranding film, amit egyébként éppen azután tudtunk meg, hogy a Kojima Productions lerántotta a leplet a játék folytatásról, a Death Stranding 2-ről. Pár hónap csend következett, amit végül maga a játék atyja, Hideo Kojima tört meg egy Twitter/X poszttal, melyben arról írt, hogy aktívan felügyeli a készülő adaptációt, viszont azt is megerősítette, hogy a rendezői székben nem ő fog ülni.

Most azonban újabb hírek érkeztek a projekt felől, így már azt is tudjuk, hogy melyik stúdió felel majd a filmért: ez nem más, mint a független, amerikai A24, ami olyan nagysikerű filmekért felelt korábban mint például az Oscar-díjas Minden, mindenhol, mindenkor, vagy éppen az idén bemutatott Beszélj hozzám.

Hirdetés

A szóban forgó stúdió most véget vetett a találgatásoknak, ugyanis a weboldaluk merchandise részlegébe egy olyan póló került be, melyen az A24 mellett feltűnt a Death Stranding neve is, ami egyértelműen a kollaborációra utal. Nem sokkal ezt követően megérkezett a hivatalos közlemény is a Kojima Productionstől.

A rendező kilétét továbbra is homály fedi. Jó kérdés még az is, hogy  vajon a játékban feltűnt színészek a tiszteletüket teszik-e majd a filmes változatban. Amennyiben igen, akkor egy meglehetősen erős gárdára számíthatunk, hiszen Norman Reedus, Mads Mikkelsen, és még Léa Seydoux is feltűnhet majd a szereplők sorában.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)