Egyetlen hét sem kellett ahhoz, hogy az Avatar: Tűz és hamu (Avatar: Fire and Ash) átlépje a 460 millió dolláros globális bevételt, miközben a karácsonyi időszak még csak most kezd igazán felpörögni. James Cameron harmadik Avatar-filmje eddig 119 millió dollárt termelt Észak-Amerikában, míg a nemzetközi piacokról további 331 millió dollár folyt be. Ez az időszak hagyományosan az egyik legerősebb a mozik számára, így minden adott ahhoz, hogy az ünnepek alatt folytassa menetelését a Tűz és hamu, amely elemzők szerint a négynapos karácsonyi időszakban 75-80 millió dollárt gyűjthet Észak-Amerikában, ami várhatóan elegendő lesz ahhoz, hogy megtartsa az első helyet a bevételi listán.
Mindezt úgy, hogy közben több új filmpremierre is sor került, köztük a Marty Supreme-mel, az A24 sportos hangvételű dramedyjével, amelynek Timothée Chalamet a főszereplője. De szenteste ringbe szállt még a Song Sung Blue is, a Focus Features zenés drámája, nem beszélve az Anakondáról, a Sony meta-horrorvígjátékáról.
A Disney számára ugyanakkor nem csak az Avatar szolgáltat jó híreket. A Zootropolis 2 (Zootopia 2) továbbra is megállíthatatlannak tűnik, világszinten már 1,286 milliárd dollárnál jár, és ebből 993 millió dollár a nemzetközi piacokról származik. A folytatás már régen lekörözte az 1,025 milliárdig jutott 2016-os első részt, és hamarosan ez lesz a Disney második animációs filmje, amely átlépi az egymilliárd dolláros határt külföldön, az Agymanók 2 (Inside Out 2) után.
Az ünnepek előtt a szórakoztatóipari óriás egy újabb mérföldkőnek is örülhetett: fennállása óta ötödik alkalommal haladta meg a globális jegybevétele a 6 milliárd dolláros globális jegybevételt, és a koronavírus-járvány óta most először jutott el erre a szintre. Ebben az eredményben kulcsszerepet játszottak az egész családot megszólító sikerek, mint a már említett Zootropolis 2, valamint a Lilo és Stitch - A csillagkutya.