A Skyrim fő tervezője sem tudja, hogy miért lett annyira maradandó élmény a játék
Ha megkérdezed a játéktörténelem legsikeresebb címeinek dizájnereit, a nagyjuk ugyanezt fogja mondani.
Ha megkérdezed a játéktörténelem legsikeresebb címeinek dizájnereit, a nagyjuk ugyanezt fogja mondani.
A processzortuning története legalább annyira szól a közösségről és a barkácsolásról, mint a nyers órajelekről. Sorozatunk első részében a tuningos közösség kultúráját mutatjuk be legendás CPU-kon keresztül.
A történelemben először felülmúlta a megújulók részaránya az energiamixen belül a szénét.
A Fable és a Populous alkotója karrierje kezdetén egy szöveges üzleti szimulációt írt, amelynek alig akadt vásárlója, és mára úgy tűnik, teljesen eltűnt a videojáték-történelemből.
Bár legyőzésük nem szükséges a fő történet végigjátszásához, az igazi kihívást keresők számára ezek a bossok jelentik a legnagyobb próbatételt.
Az Aspyr és az Eidos-Montréal közösen lehel új életet a játéktörténelem egyik legendájába.
Finoman szólva sem lett igaza, de ez már történelem.
Visszatért a képernyőkre a tévétörténelem legnépszerűbb sorozatgyilkosa, aki továbbra is élvezet munka közben nézni.
A redmondi techóriás a második vállalat a történelemben, amelyiknek ez sikerült.
Vajon egy új korszak kezdete ez, vagy egy hiábavaló próbálkozás? A történelem eldönti majd.
Troy Baker egyáltalán nem volt biztos benne, hogy képes lesz életre kelteni a játéktörténelem egyik legemlékezetesebb karakterét.
A TWA 7 B exobolygó 110 fényévre van a Földtől.
Kétórányi fenséges történelem és barokk inspiráció: az EU5 soundtrackje már elérhető.
A Kung Fu Movie Heritage Project még jó ötlet is lehetne, ha a filmtörténelem megőrzéséről lenne szó.
Clint Eastwood a filmtörténelem egyik legkiemelkedőbb alakja, aki még 95 évesen is a következő filmjét tervezi.
A James Bond-hangulatú Eyes of Wakanda augusztusban debütál a Disney+-on.
A World of Warships májusban nemcsak emléket állít a haditengerészet hőseinek, hanem élménnyé is varázsolja a történelem felfedezését a tengereken és a múzeumok falai között egyaránt.
Bán Mór regényeiben és a magyar történelemben is van még feldolgozásra váró alapanyag.
Egy 34 másodperces dal, egy Minecraft-film, és egy lávacsirke, ennyi kellett ahhoz, hogy a zenetörténelem újabb furcsa fejezete íródjon meg.
A Predator: Killer of Killers egy rendkívül érdekes koncepcióra épül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)