Hirdetés

Star Wars kánon történelem 3. – A Jedi Rend bukása (2026)

|

Sorozatunk legújabb része ismét az idővonal egy hatalmas szeletét igyekszik bemutatni.

Hirdetés

Folytatjuk a Star Wars kánon történelmének feldolgozását. A cikksorozat eddigi részeiben már feldolgoztuk a Jedi Rend és a sithek születését és a két rend háborúit a Régi Köztársaság korában, valamint megvizsgáltuk az ezt követő fénykort, melyben a Köztársaság és a Jedi Rend is fennállásának magaslati pontján volt. Ezt követi a hanyatlás és a sithek hatalomra jutása, valamint a Galaktikus Birodalom felemelkedése. Egy turbulens és rengeteg politikai ármánnyal, cselszövéssel teli korszakról van szó, mely egy rendkívül összetett játszma eredményeként vezet el ide, elindulni viszont mégis egyetlen kulcsfontosságú személytől tudunk, aki nem mást, mint Dooku. Rajta keresztül tökéletesen végigkövethetjük a Rend eltávolodását eredeti értékeitől és feladatától, valamint azt a sithek által kifundált összeesküvést, mely végül a 66-os parancsig vezetett. Kezdjük hát vele.

Az út, ami lefelé vezet

Dooku a Serenno bolygóról származott, és ahogyan sok más jedi, ennek tudatában is volt, de semmi sem kötötte őt erre a helyre, hiszen csecsemőkorában átadták őt a Rendnek, így nem voltak emlékei szülőhazájáról. Egy nap azonban a Jedi Rend a bolygóra érkezett egy ünnepségre, ahol bemutatót tartottak a helyieknek, és a növendékeket is magukkal vitték. Nagy hiba volt, hogy Dooku is ideérkezett, egy véletlennek köszönhetően pedig összetalálkozott húgával, Jenzával, akit meg kellett mentenie, mikor az épület, amiben tartózkodtak összeomlott. Ennek hírére idesietett az apjuk, Gora gróf is, ekkor tudta meg Dooku, hogy a lány a testvére, ő pedig a bolygó uralkodói családjának tagja. Érdekes dolog ezzel kapcsolatban, hogy Dooku édesanyját Anya grófnőnek hívják, ami szándékos volt az író, Cavan Scott részéről, tisztában volt a szó magyar jelentésével.

Habár Gora gróf ellenségesen bánt Dookuval, és mint kiderül, ő maga kereste fel a Rendet, hogy vigyék el a fiát, mert undorodott az Erő-érzékenyektől, Jenzával titokban tovább tartották a kapcsolatot egy adó-vevőn keresztül. Az évek során többször beszéltek egymással, ám amikor édesanyjuk meghalt, és Dooku titokban részt vett a temetésen, egy csúnya baleset történt. A grófcsalád rendkívül kemény kézzel uralkodott a bolygón, így a grófnő végső útján egy tüntetés alakult ki ellenük. A fiatal jedi meg akarta védeni testvérét a rátámadó tüntetőktől, ám ezzel felfedte magát, illetve véletlenül kiborította anyjuk holttestét a koporsójából. Ez egy olyan traumatikus esemény volt, ami után évekig nem beszéltek egymással.

Dooku jó barátságot ápolt egy Sifo-Dyas nevű jedivel, akit egy időben elkezdtek a jövőt illető szörnyű látomások zargatni, melyek jelentős része be is igazolódott. Ilyen volt például a Protobranch nevű mezőgazdasági bolygó tragédiája. Ezen a planétán a teljes szárazföldet beültették terményekkel, a városok pedig lebegtetőplatformokon úsztak az atmoszférában. Sifo-Dyas víziójában azt látta, hogy az egész bolygó lángba borul, ez pedig végül tényleg be is következett, mikor az egyik város lebegtetőhajtóműve meghibásodott és lezuhant. A Tanács ugyanakkor ezután is figyelmen kívül hagyta Sifo figyelmeztetéseit, és mesterén, Lene Kostanán kívül ignorálták mentális állapotának rohamos romlását.

Dookunak, mint a legtöbb Jedinek élete során több padavanja is volt, szám szerint kettő. Az egyik Rael Averross, aki a megszokottnál jóval idősebben, ötévesen került a Rendbe, és kicsit sajátosan értelmezte a szabályokat, emiatt pedig sokan megvetették őt. Csak fokozta ezt a helyzetet az, hogy miután maga is tanítványt fogadott, egy küldetésen padavanját elmekontrolláló nanodroidok vették befolyásuk alá. Ennek köszönhetően a lány rátámadt Raelre, aki akaratán kívül megölte a saját tanítványát.

Ez egy akkora törést jelentett mind saját maga, mind megítélése szempontjából, hogy egy különleges küldetést bíztak rá: az elkövetkező éveket a Pijaal bolygón kellett töltenie, ahol az új királynő életkorából adódóan még nem képes a kormányzásra, így az ottani dolgokat neki kellett kézben tartania helyette, egyfajta régensként.

Dooku másik tanítványa Qui-Gon Jinn volt, aki egy sokkal sikeresebb, megbecsült tagja lett a Rendnek, habár ő is hajlamos volt arra, hogy szembe menjen a Tanács utasításaival. Az ő társaságában és azon felül több olyan eseményben is része volt, melynek során egyre jobban elveszítette hitét mind a Jedi Rendben, mind a Köztársaságban. Egy alkalommal a Wayyl bolygóra érkeztek Qui-Gonnal, hogy kiszabadítsák Dagonet, a bolygó szenátorának fiát, akik a helyiek ejtettek foglyul. A falu bölcse be is ismeri a cselekedet, ám a valóság az, hogy a szenátor a nép érdekeinek képviselete helyett a saját gyarapodását tartotta szem előtt és jelentős vagyonra tett szert, míg a nép éhezett, ezért a nyomásgyakorlás kedvéért tették, amit tettek. Mikor ez kiderült, Dooku haragjában kishíján megfojtotta a szenátort, míg az elrabolt fiú közbe nem lépett. Ezután ő vette át apja helyét és megfogadta, hogy nem fog az ő útjára lépni.

Később Dooku hasonlót tapasztalt egy Winduval közös küldetés során, melyben egy jedi halála után nyomozva egy súlyos korrupciós ügyre bukkantak, melynek nyomán a Raxus Secundus szenátora kiárusította volna otthonának földjeit, hogy ebből gazdagodjon meg. Ezeknek az eseményeknek a nyomán egyre mélyebben elmerült a sötét oldalban is, ami talán akkor mutatkozott meg legerősebben, mikor Qui-Gonnal egy a Sensara bolygón lévő falut kellett megvédeniük egy Behrunak nevezett bűnbandától, és amíg a tanítvány megpróbálta diplomatikusan rendezni a helyzetet, Dooku lemészárolta bűnözőket. Egyetlen túlélőjük, Davros Hex, avagy későbbi nevén Corlis Rath emiatt bosszút esküdött és megpróbálta megölni Qui-Gont, aki ekkor már maga is mester volt, és végül meggyőzte az életére törő férfit, hogy a bosszú nem hoz majd számára megbékélést.

Jenza mellett Dookunak egy bátyja is volt, akit Ramilnak hívtak, és a pálfordulásához köthető utolsó csepp is hozzá köthető. Apjuk halála után ő örökölte meg a Serenno trónját, ám a hatalom túl soknak bizonyult számára, és az alapvetően is instabil személyiségét átvette a teljes őrület. Bezárkózott a családi kastélyba, a testőrség egészét droidokra cserélte le, és hagyta, hogy az abyssineknek nevezett fosztogató csoport a népet terrorizálja, miközben ő szép lassan felélte a családi vagyont. Jenza így végül Dookuhoz és a jedikhez fordult, hogy segítsenek a népén, a Tanács azonban megtagadta ezt, mondván, a Serenno nem része a Köztársaságnak. Dooku, aki ekkor már mesterként a Tanács tagja volt egyébként, és természetesen mélységesen felháborodott ezen, majd saját kezébe vette az ügyet. Miután megölte fivérét és megszabadította a Serennot a martalócoktól, értesítette a Tanácsot a Rendből való távozásáról, mondván, segédkezni akar otthonának újjáépítésében, mint a bolygó grófja. Ezért is találkozhatunk vele a filmekben immár Dooku grófként.

A hanyatlás folytatódik

Qui-Gon az idő előrehaladtával lovaggá, majd mesterré vált, és ő is szárnyai alá vett egy saját tanítványt, Obi-Wan Kenobit. Kettejük kapcsolata nem volt zökkenőmentes, ugyanis Qui-Gon laza szemléletmódja gyakran ment szembe Obi-Wan szabálykövető magatartásával, emiatt pedig elég sok volt a súrlódás a két jedi között. Qui-Gon egy ideig még azon is gondolkozott, hogy átadja Obi-Wan kiképzését valaki másnak, akinek a személyisége jobban passzol hozzá, és jobb tanítója lehetne. Ez akkoriban történt, mikor Yoda felkérte Jinnt, hogy csatlakozzon a Tanácshoz, és az ezzel járó kötelességek különben sem hagytak volna túl sok teret egy padavan kiképzésére.

Végül azonban közelebb kerültek egymáshoz, mikor Rael segítséget kért Qui-Gontól egy helyi terroristákkal kapcsolatos ügyben, ami az éppen megkoronázandó uralkodó életét fenyegette. Mialatt a két jedi felgöngyölítette a rejtélyt, Qui-Gon ráébredt, valójában mindkettőjüknek előnyére válik az, hogy ennyire különböznek egymástól, hiszen ezáltal Obi-Wan is megtanulhat másként tekinteni az őt körülvevő világra, Qui-Gont pedig jobb tanítóvá teszi az, hogy számos ideológiai vitát kell megvívnia padavanjával.

Később Obi-Wan és Qui-Gon részt vettek a mandalori polgáháborúban is, ahol az volt a feladatuk, hogy biztosítsák Satine Kryze, a bolygó törvényes uralkodójának biztonságát. Satine egy új, pacifista értékrendet szeretetett volna megteremteni a harcias múlttal rendelkező planétán, de egy szélsőséges csoport, a Halálőrség erőszakosan lépett fel ez ellen. A háború végül Satine oldalának győzelmével zárult, és a Mandalore egy új, békeszerető, semleges rendszerré vált. A Halálőrség ezalatt a bolygó egyik holdján, a Concord Dawnon működött tovább titokban. Obi-Wan és Satine között rövid együtt töltött idejük alatt romantikus viszony is kialakult, ám ebből nyilvánvalóan nem igazán lett semmi, hiszen ez tiltott volt a jedik számára.

A Rend hanyatlását, a fénykor végét és a galaxis hétköznapi teremtményeitől való elszakadást szemléltette az is, hogy lassan megkezdték az előző évszázadokban, a Peremvidéken felállított templomok bezárását. Qui-Gon ezt szóvá is tette a Tanácsnak, melynek tagjai így válaszul felkerestek és felszabadítottak egy korábban hátrahagyott bolygót, a Kwennt, ahol a jedik formális távozása után kalózok kezdték el terrorizálni a lakosságot.

Hirdetés

Baljós árnyak

A Jedi Rend mellett a Köztársaság is megindult a lejtőn. Valorum főkancellár egy meglehetősen gyengekezű kormányzatot vezetett, melyben rendkívül erős volt a korrupció, és a különböző nagyvállalatoknak volt a legnagyobb szava, nem pedig a bolygók népeinek. Az egyik ilyen vállalatóriás a Kereskedelmi Szövetség volt, mely hatalmat gyakorolt a kereskedelmi útvonalak egy jelentős része felett, ezzel temérdek profitot és hatalmat élvezve.

Valorum megpróbálta ellensúlyozni ezeknek a vállalatoknak a befolyását azzal, hogy az általuk irányított kereskedelmi útvonalakra különadót akart kivetni. A kor sith nagyura, Darth Sidious, aki egyébként polgári nevén Sheev Palpatine, a Naboo bolygó szenátora volt. Palpatine úgy manipulálta Nute Gunrayt, a Kereskedelmi Szövetség fejét, hogy erre válaszul vonja katonai blokád alá az egyik fontos Peremvidéki bolygót, nem mást, mint Palpatine saját szülőhazáját, a Naboot.

A Köztársaság két jedit, Qui-Gont és Obi-Want küldte, hogy feloldják a helyzetet, ők azonban erőszakos ellenállásba ütköztek, így nem maradt más választásuk, mint kimenekíteni a bolygó királynőjét, Padmé Amidalát, hogy a Coruscantra érve segítséget kérjen a főkancellártól a helyzet elmérgesedése miatt.

Menekülés közben megsérült hajójuk hiperhajtóműve, így kénytelenek voltak leszállni a Tatuin nevű peremvidéki világon, melyet a huttok uraltak. A kereskedők nem fogadták el a köztársasági váltót, helyi pénzzel pedig nem rendelkeztek, hogy alkatrészt vegyenek a hajóhoz. Szerencsére találkoztak egy rabszolgafiúval, Anakin Skywalkerrel, aki felajánlotta nekik, egy életveszélyes fogatverseny megnyerésével szerezne nekik pénzt arra, hogy tovább állhassanak.

Anakinról hamarosan kiderült, hogy nagymértékben képes érzékelni az Erőt, ezért is olyan jó versenyző még ilyen hajmeresztő sebességeken is. Qui-Gon úgy gondolta róla, ő a Kiválasztott, akiről padavan korában a próféciákat tartalmazó holocronok meséltek, vagyis az, aki apa nélkül születik, és egyensúlyt teremt majd az Erőben. Így hát fogadást kötött Anakin gazdájával, Wattóval, ennek következtében pedig miután a fiú megnyerte a versenyt, szabaddá vált.

Qui-Gon elhatározta, magával viszi a Anakint, hogy jedit nevelhessen belőle.

A Coruscantra érve Amidala királynő egy elkényelmesedett, tehetetlen szenátussal találta magát szembe. Egy vizsgálóbizottságot akartak felállítani, ami még hónapokig elhúzta volna a tényleges intézkedést a Kereskedelmi Szövetséggel szemben. Padmé ekkor meglepő döntést hozott, és bizalmatlansági indítványt nyújtott be Valorum főkancellár ellen, ami keresztül is ment a Szenátuson, így megbuktatta az államfőt. Helyére Palpatine került, akiről azonban mi tudjuk, valójában sith nagyúr, és a totális hatalomátvétel a terve. A Szenátus viszont ekkor erről még mit sem sejtett.

Anakint a Tanács vonakodott kitanítani, Qui-Gon minden igyekezete ellenére úgy tartották, túl idős már ahhoz, hogy padavan váljon belőle, túl sok kötelék fűzi édesanyjához, és túl sok benne a félelem. Ez a kérdés végül elnapolódott, ugyanis előtérbe került a Naboo felszabadítása a Kereskedelmi Szövetség béklyója alól, mely végül sikeresen végződött. A csatában azonban Qui-Gon életét vesztette egy párbajban, melyet Obi-Wannal közösen Darth Maul ellen vívtak. Maul nem más, mint Palpatine, avagy Darth Sidious sith tanítványa. Obi-Wan végül megbosszulta Qui-Gon halálát, és kettészelte Mault, aki ezáltal egy reaktorárokban lelte halálát. Vagy talán mégsem…?

Obi-Wan megígérte a haldokló Qui-Gonnak, hogy ki fogja tanítani Anakint, amibe Yoda és a Jedi Tanács Qui-Gon emléke előtt tisztelegve végül beleegyezett, a fiú pedig az újonnan lovaggá avatott Obi-Wan padavanjává vált.

Gyülekező fellegek

Darth Maul feltételezett halála után Darth Sidiousnak szüksége volt egy új tanítványra, aki előtérben lehet és végrehajthatja tervét, míg ő a háttérből irányította a szálakat. Választása végül a Jedi Rendből jogosan kiábrándult Dookura esett, akit sikerült beszerveznie, idővel pedig Darth Tyrannus néven sith vált belőle, amit a Jedi Tanács megbecsült tagja, Yaddle mester meggyilkolásával szentesített. Palpatine terve egyértelműen az volt, hogy egy olyan háborút robbantson ki, melynek mindkét oldalát ő kontrollálja, a végére pedig akkora hatalommal rendelkezzen, mellyel egy puccsot végrehajtva totális uralomra tehet szert. Ehhez azonban résztvevők is kellettek.

Dooku sorra kezdett tárgyalni olyan világokkal, melyek elégedetlenek voltak a Köztársasággal, idővel pedig kiléptek belőle és egy új államalakulatot hoztak létre, melynek neve Független Rendszerek Konföderációja volt. A hadsereget a Kereskedelmi Szövetség és más, a Köztársaság új szabályozásai által hátrányosan érintett vállalat droidseregei alkották, ilyen volt például a Bankár Klán vagy a Techno Unió.

A Köztársaság viszont nem rendelkezett hadsereggel, és a Szenátus nem is szavazta volna meg annak felállítását akkori állapotában, így itt is titokban kellett eljárni. Erre tökéletes volt Sifo-Dyas jedi mester, Dooku egykori barátja, akinek folytatódó látomásaiban egy olyan háború bontakozott ki, melyben a Köztársaság elbukik. A többi Jedi azonban őrültnek tartotta őt, és nem foglalkozott az állításaival. Egy nap Dooku felkereste őt, és arra bíztatta, ha a jedik nem támogatják őt, majd ő segít neki egy hadsereg létrehozásában. Ennek megvalósítása végül a Kamino bolygó klónozó üzemeiben jött létre, ahol Dooku megbízására egy Jango Fett nevű, egykor mandalori fejvadász dns-ét felhasználva egy klónhadsereget hoztak létre. A pénzbeli fizetség mellett Jangónak volt egy különös kérése is: kért egy nyers, mindenféle módosítástól mentes klónt, akit Bobának nevezett el, és fiaként nevelte. Dooku ezután balesetnek álcázva megölette Sifo-Dyast a Pyke Szindikátus nevű bűnszervezettel, hogy az összes nyomot eltüntesse és elrejtse a Köztársaság szeme elől a készülő hadsereget.

Így hát a helyzet fokozatosan eszkalálódott, mígnem a két fél már a háború szélére sodródott, a Köztársaság pedig ott állt ütőképes hadsereg nélkül.

Padmé királynői mandátuma ekkor már lejárt, és szentároként szolgálta a Naboo bolygót. Az ellen irányuló sorozatos merényletkísérlet után nyomozva Obi-Wan végül 10 évvel a munkálatok megkezdése után rátalált Kaminóra, ahol a klónozók már elkészültek 200 ezer egységgel, sőt úton volt további egymillió. Nyomozását folytatva Obi-Wan felderítette a Szeparatisták Geonosison lévő rejtekhelyét is, ahol kihallgatott egy beszélgetést Dooku és a vállalatok vezetői között. Ebből egyértelművé vált, a háború elkerülhetetlen. Mindezt jelentette a Tanácsnak, ám végül elfogták őt.

Anakin feladata eközben az volt, hogy vigyázzon Padméra a Naboon, ahol viszont a két fiatal a fiú homok iránti nemtetszése révén szerelembe esett (aki érti, az érti, ezt a jelenetet lehetetlen szavakban visszaadni, látni kell). Az ifjú jedit folyamatos látomások kísértették, melyek édesanyja haláláról szóltak, ezért a fiatalok végül megszegték a kapott utasításokat és a Tatooine-ra utaztak. Itt megtudták Wattótól, hogy már rég nem ő volt Shmi Skywalker gazdája, eladta őt egy Cliegg Lars névre hallgató párafarmernek, aki feleségül vette is vette. Mikor a Lars család házához érkeztek kiderült, Shmit nemrég elrabolták a helyi vademberek, a buckalakók. Anakin megpróbálta kiszabadítani édesanyját, ám későn érkezett, éppen élete utolsó perceiben találta meg Shmit.

Ezután teljesen elborult elméje, és lemészárolta a teljes buckalakó falut, ami egyben az első lépése volt a sötét oldal felé.

Nem sokkal később Anakin és Padmé tudomást szereztek arról, hogy Obi-Wan fogságba került, ezért a Geonosisra indultak, hogy kiszabadítsák a fiú mesterét. Itt azonban hamar ők is fogságba kerültek, egy rituális kivégzésen akartak mindhármuktól megszabadulni. Itt viszont közbeléptek az ezalatt a közönség soraiban elrejtőzött jedik, és egy csata kezdődött a magukat béke őreinek nevező harcosok, valamint a szeparatista droidsereg között, melyben Jango Fett, a klónok mintaalanya is meghalt Mace Windu jedi mester keze által.

A droidok számbeli fölénye végül zsákutcába juttatta a jediket, és csaknem meg kellett adniuk magukat, mikor váratlanul megérkezett Yoda mester az első bevetésre kész klón zászlóaljjal, majd kezdetét vette a geonosisi csata, mely a klónok háborújának nevezett konfliktus első igazi összeütközése. A csatából végül a Köztársaság került ki győztesen, azonban Dookuval vívott párbaja során Anakin elvesztette fél karját, melyet egy mechanikus végtaggal pótoltak. A fiatal jedi és Padmé nem sokkal később titokban össze is házasodtak, innentől kezdve gyakorlatilag mindketten kettős életet éltek.

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)