Az Ubuntu is AI-funkciókkal bővülhet, de egyelőre nem kellenek a fáklyák és a vasvillák
Meglehetősen földhözragadt terveket ismertetett az operációs rendszer mögött álló Canonical.
Meglehetősen földhözragadt terveket ismertetett az operációs rendszer mögött álló Canonical.
Az érdeklődés mértéke hatalmas már most. Minden készen áll egy brutális induláshoz.
Hamarosan egy gamerlaptopot is lehet venni egy kézi konzol árából.
Valamelyik tokokat gyártó cég ismét nem tudta magában tartani az üzleti titkokat.
Az év egyik legkelendőbb játéka lett a Capcom szériájának legújabb része.
Minden jel szerint két eszközről lesz szó, melyek közül az egyik clamshell kialakítású.
A Szkeptikus Társaság szerint az állami elismerés egy NER-feleségen keresztül valójában legitimálja az áltudományt.
Johnny Knoxville szerint ez volt a végső nagy durranás.
Nem lesz annyira élénk a paletta, mint a tavalyi készülékek esetében, de jól elkülönülnek majd más generációktól.
Csak a Google Playen hozta össze az őrületes mérföldkövet.
Brutális áron, limitált példányszámban került forgalomba.
Egy kicsit sután adta ki a cég a piacra kerülés dátumát, emiatt még most sem lehetünk egészen biztosak a dologban.
Megkérdeztük, mi a titkuk és mit tesznek azért, hogy megtartsák a felzárkózó kínai konkurencia ellenében is. Na meg azt is, hogy mikor lesz Tri-Fold Samsung TV.
A megjelenés viszont nem feltétlenül kerül későbbre emiatt.
A hobbi rajongóinak elfeledett kincse már szabadon fogyasztható mindenféle megkötés nélkül.
Nagyon úgy néz ki, hogy az Apple hajtogatható telefonja valóban létezik.
Az Emmy-díjas Peter Dinklage fontos szerepet kap a folytatásban.
Egy friss modell szerint rég túlléptük a fenntartható határt.
Úgy áll, visszatér Alfredként is, miközben a középföldei filmjén dolgozik.
Tesztelésre szánt maketteken vehetjük szemügyre az Apple új készülékét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)