Sacha Baron Cohen ismét elővette Ali G-t, és vele együtt azt a módszert is, amelyből korábban a Borat, a Brüno és a Who Is America is építkezett: valódi embereket helyez abszurd, sokszor kínosan szélsőséges helyzetekbe, majd figyeli, meddig hajlandók elmenni. Az Ali G: Ki lenni én? ráadásul nem áll meg a címszereplőnél, hanem további karakterekkel is nekimegy az amerikai társadalom különböző közegeinek.
A fikciós keret szerint Ali G Amerikába utazik, hogy újraindítsa régi HBO-s műsorát, közben azonban egy aktivista célkeresztjébe kerül. Innen indulnak azok a jelenetek, amelyekben politikusok, influenszerek, aktivisták és teljesen hétköznapi emberek kerülnek Cohen csapdáiba. A film legdurvább pillanatai között akad olyan akció is, amelyben résztvevők egy csecsemőnek álcázott csomagot próbálnak drónnal a mexikói határ felé juttatni, miközben fogalmuk sincs arról, hogy egy film forgatásán vesznek részt.
A kritika szerint azonban éppen itt jelentkezik a legnagyobb probléma. Cohen még mindig elképesztően ügyesen provokál, Ali G továbbra is szerethető figura, és néhány jelenet tényleg működik, de az egész film túlságosan a sokkhatásra épít. Miközben olyan témákhoz nyúl, mint a TikTok, az OnlyFans, a hiphop, a cancel culture vagy az amerikai politikai megosztottság, ezekből gyakran csak felszínes poénokat csinál, így az egész kevésbé hat pontos korrajznak, mint annak idején a Borat.
Az Ali G: Ki lenni én? ezért furcsa visszatérés: merész, helyenként nagyon vicces, és még mindig képes megmutatni, milyen könnyen rávehetők emberek egészen abszurd dolgokra. De közben azt is bizonyítja, hogy a régi formula fölött valamennyire eljárt az idő. Ali G még működik, csak a világ közben túl gyorsan változott ahhoz, hogy ugyanaz a görbetükör ugyanolyan élesen mutasson vissza.
Ha más videóinkról sem akartok a jövőben lecsúszni, ne feledkezzetek el feliratkozni a csatornánkra. Ha pedig még támogatnátok is a munkánkat, azt megtehetitek a csatornatagság, valamint a szuperköszönet funkciók révén.
