Sacha Baron Cohen az a fajta híresség, aki hiába fitogtatta már többször is színészi kvalitásait, az évek során mégis sikerült saját karaktereinek csapdájába szorulva tengetnie karrierjének jelentős részét, ráadásul mindezt úgy, hogy azóta igencsak széles portfóliót hozott össze. A 2006-os Borat szabályosan megrengette a világot, hála az okosan felépített, mégis altesti humorral operáló forgatókönyvnek, amelyen akkor is tudott szórakozni a néző, ha nem kifejezetten érdekelte más országok politikai megosztottsága, kulturális ellentétei vagy szimplán a társadalom maga. A film egyik legnagyobb erőssége mégis az volt, ahogy készült - rejtett kamerával, a résztvevőket sokszor nem beavatva a történésekbe. Hasonló módszerekkel készült a Brüno is, de A diktátor már újra hagyományos keretek között valósult meg, habár sok improvizáció kísérte.
A vegyes kritikai fogadtatást követően a színész még egy ideig próbálkozott, az Agyas és agyatlan megítélése például sokat változott az évek során, azonban Cohen kénytelen volt elfogadni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, így hát visszatért ahhoz, amihez a legjobban ért. A 2018-as Who Is America során felkérdezte az egész amerikai nemzetet, míg a Borat folytatásában az első rész kulturális öröksége, a feminizmus és a konspirációs teóriák kerültek előtérbe. Időközben a hip-hop népszerűségének növekedésével az olyan előadók, mint Nicki Minaj vagy Kanye West egyre több közéleti kérdésben foglaltak állást, így Cohen elérkezettnek látta az időt arra, hogy ismét elővegye Ali G karakterét. Így tehát a Borat második része után hat évvel ismét előkerült az a bizonyos görbetükör, ezúttal viszont a tét jóval nagyobb, mint korábban bármikor.
Vágod a vakerom?
Az Ali G: Ki lenni én? cselekménye több szálon fut, annak köszönhetően, hogy Cohen ezúttal tényleg egy új szintre akarta emelni a Borat-formulát. A színész ugyanis nem elégedett meg pusztán a nagyszájú rapper figurájával, hanem rögtön két másik karaktert is előhúzott a kalapból, akik külön-külön szegmenseket kaptak, de akadnak olyan helyzetek is, amikor dublőrök segítségével közös jelenetekben is láthatóak. Mielőtt azonban erre kitérnénk, lássuk magát a fikciós cselekményt, ami egyfajta keretet ad a filmben látható szörnyűségeknek.
Ali az évek során iszonyatosan leégett, hála annak, hogy az HBO elkaszálta a több évadot is megélt Da Ali G Show című remekművét. Szerencséjére barátnője, Julie még a legrosszabb időszakában is kitart mellette, azonban amikor a rappernek feltűnik, hogy párja hasa nem a bélgázoktól nőtt ilyen nagyra, kénytelen elfogadni, hogy hamarosan apuka lesz. Egy szebb jövő reményében elutazik tehát Amerikába, hogy felkeresse az HBO mostani vezetőségét, hátha ki tud magának alkudni egy újabb évadra szóló szerződést, azonban egy félreértés következtében a sztár sajnos hoppon marad. Érkezésének híre azonban eljut egy bizonyos Dr. Nira Cain-N'Degeocello nevű aktivistához, aki már alig várja, hogy a cancel culture erejével végérvényesen kiiktassa a rappert.
A film cselekménye tehát nem túl bonyolult, cserébe az alkotók sem gondolták komolyan egyáltalán, így egyfajta ürügyként használták arra, hogy különböző helyzetekbe csalhassák a társadalom más-más szegleteiből érkező, gyanútlan "áldozatokat". Lesznek itt képviselők, politikusok, influenszerek, bolti eladók és igazából minden és mindenki, akit el lehet képzelni. Olykor egész komoly nevek is megfordulnak a filmben, akik valószínűleg nem is sejtették, hogy Cohen alá adják a lovat azzal, hogy illegális bevándorlónak öltöztetett babákat dobálnak, miközben Ali G egy sztereotip mexikói jelmezt viselve ujjong mellettük. Ha ezen sorok elég abszurdul hangzanak, aggodalomra semmi ok, a léc mindig mehet lejjebb, és ezt pontosan tudták a készítők is, ezért folyamatosan lentebb eresztették, kíváncsian várva, hogy valaki az alatt is vígan átsétál-e vagy sem.
Az, aki mondja tesó, vágod?
A színész ügyesen felosztja az említett három karaktert, és a társadalom különböző rétegeit mutatja be általuk. Ali a középosztállyal és az azon nyerészkedőkkel lép interakcióba, míg Dr. Nira Cain-N'Degeocello, a túlsúlyos kirakatliberális a performatív, abszolút megvezethető fiatalokat veszi célba. A film talán legsokkolóbb jelenetei mégis a harmadik karakterhez, Erran Moradhoz köthetőek, aki egy rakás fickóval karöltve akar egy nemrég született kisbabát a mexikói határ felé reptetni egy drón segítségével. Igen, ebbe a mutatványba tényleg belementek úgy emberek, hogy nem tudták, hogy mindez egy filmhez készül igazából.
A legszomorúbb ebben az egészben, hogy mindhárom réteg képviselőit próbálja kelepcébe csalni Cohen, és sikerül is neki. Természetesen nem tudjuk, hogy hány ember hajtotta el a színészt a francba azzal, hogy ne ingerelje tovább, de a film elkészülte jól mutatja, hogy félelmetesen sok, igen nagy névnek számító ember ment bele olyan hülyeségekbe, amelyektől már más lehet ötletszinten is kiakadt volna. Mindezek ellenére azonban az Ali G: Ki lenni én? sajnos képtelen összeállni egy olyan egésszé, amely leköti a néző figyelmét. Akad azért néhány egészen jópofa poén, mint például amikor Ali megkérdezi Azerbajdzsán nagykövetétől, hogy találkozott-e már Harry Potterrel, hisz náluk forgatták a Harry Potter és az azerbajdzsáni fogoly című filmet, de ezeken kívül az egész a sokkhatásra épít, ami ezúttal túlságosan is öncélúnak hat.
Külön kiemelendő az a rész, amikor Ali összehívja különböző közösségek képviselőit, hogy aztán egy többperces, AI-videóval hergelje őket. A felvétel szándékosan provokatív, különösen azért, mert számtalan elhunyt hírességet is felvonultat, mint 2Pac vagy Biggie, azonban az egész gag esetlennek érződik. A legjobban talán úgy lehetne körülírni, mintha egy kivágott jelenetet látnánk az Impractical Jokers - Totál szivatás című műsorból, ami ebben az esetben kifejezetten rosszul áll a filmnek.
Te vagy öreg tesó… vágod?
A humor persze abszolút szubjektív, viszont az Ali G: Ki lenni én? esetében kicsit soknak érződik Cohen megszállottsága az amerikai társadalom problémáit illetően, miközben az olyan tényezőkkel mint a TikTok, az OnlyFans, a hip-hop kultúra jelen esetben csak nagyon felszínesen foglalkozik. A színész anno 2006-ban egy frappáns korrajzot tett le az asztalra, most viszont ha nem tudnánk, hogy ez a film idén jelent meg, simán elhelyezhetnénk az elmúlt évek bármelyikébe. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy manapság jóval nehezebb egy ilyen jellegű alkotást elkészíteni, ugyanis a kultúránk mára elképesztően gyorsan változik, így akár egy év leforgása alatt is a feje tetejére állhat a világ, azonban úgy tűnik, hogy ez Cohent nem különösebben zavarta.
Ali G karaktere viszont továbbra is szerethető, hisz a humorista ügyesen bánik a szópoénokkal és még mindig megállja a helyét terepen is, szimplán csak azzal van baj, hogy a jól bejáratott recept felett talán már kicsit eljárt az idő. A karakterhez jobban illett volna egy Popsztár: Soha ne állj le-féle megközelítés, ha már Cohen egyébként is tudatosan használja Kanye West és Drake stílusjegyeit, azonban ebben a tekintetben is csak a felszínt sikerült kapargatni. Szólhatott volna Ali G visszatérése a SoundCloud rapperek felemelkedéséről, az ipar változásáról, a hip-hop jelenéről és jövőjéről, amivel szintén lehetett volna görbetükröt mutatni, különösen, hogy még P. Diddy is szóba kerül, de szintén csak egy poén kedvéért.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Iszonyatosan sok tehát a kihagyott ziccer, cserébe viszont ismételten bebizonyosodott az amerikai társadalom abszolút megosztottsága, valamint az, hogy a mostani politikai légkörnek hála a szakadék a két tábor között nagyobb, mint valaha. Amikor viszont minden csapból a politika folyik és a mindennapok szürreális valósága nap mint nap szembejön velünk, akkor talán jobb lenne, ha máson is tudnánk nevetni egy kicsit önfeledten. Mindenesetre, ha másért nem is, azért a pár jelenetért, ahol emberek abszolút levetkőzik gátlásaikat, megéri megnézni Ali G visszatérését, viszont maradandó élményre nem érdemes számítani.
Verdikt
Az Ali G: Ki lenni én? sok szempontból nagyon merész, azonban témaválasztás tekintetében kifejezetten biztonsági játékot űz, annak érdekében, hogy minél nagyobb közönséghez jusson el. A karakter hip-hop gyökerei egyedül a filmben hallható számokon keresztül nyilvánulnak meg, cserébe viszont az aktuálpolitikai mondanivalót Cohennek sikerült átadnia, még akkor is, ha sok esetben ehhez ingerszegény poénokra volt szükség.
