A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi olyan ork karakterrel sokkolja majd a nézőket, akihez foghatót még nem láttunk
A harmadik évad egyre jobban eltér Tolkien művétől.
A harmadik évad egyre jobban eltér Tolkien művétől.
Nagy a titkolózás, remélhetőleg okkal.
Hét év várakozás után maga a főszereplő mondta ki, hogy ebből a Blade-filmből már nem lesz semmi.
A csevegéstől a programozáson át az önállóan dolgozó AI-ügynökökig minden copilotös dolog beköltözik egyetlen alkalmazásba.
Nyolc évvel a premier után látványosan megugrott a játékosok száma, és elég nyilvánvaló, hogy ehhez a nyár slágerfilmjének van köze.
Rendkívüli intézkedésekkel csökkenti energiafogyasztását a szolgáltató augusztus első felében.
SPOILEREK! A Big Bang Theory spin-offjában rengeteg visszatérő karakter lesz, de most kiderült, hogy melyik főszereplőt sikerült meggyőzni egy vendégszerepről.
Öt japán üzletbe csak arcellenőrzés után lehet belépni.
Idén július 30-ára esett a túlfogyasztás napja, azóta ökológiai hitelből él az emberiség.
Vasárnapig három játék ingyen kipróbálható az Xbox jóvoltából, kettőnél az sem gond ha nincs Game Passed.
A film szerencsére jó kezekbe került és nem végezte teljesen a kukában.
A vásárló szerencséjére már az átvételi ponton, kamera előtt bontotta ki a lezárt csomagot, így legalább bizonyítéka is van arra, hogy nem ő cserélte ki a videokártyát.
Nem igazán tudják, hogy hova nyúljanak már, amikor a tárgyak rendezéséről van szó.
Tim Cook borús előrejelzésében nem a memóriaválságot hibáztatja, hanem a megnövekedett igényekre mutogat.
Ha még nem pótoltad a Larian parádés szerepjátékát, akkor itt az alkalom.
A tesztgép több mint 23 ezer kilométert tett meg egyhuzamban.
A csodálatos műfordítói életművet hátrahagyó alkotó életének 81. évében hunyt el.
A Wizards of the Coast a szerepjátéknál is elkezdi hasznosítani azt a metódust, ami nyomtatja a pénzt a Magic oldalon.
Rövid időre 5 billió dollár fölé nőtt a cég tőzsdei értéke.
A Doom különböző platformokra költöztetése évtizedes hagyomány, több sikertelen próbálkozás után most a Commodore 64 került újra célkeresztbe.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)