Chris Evans nagyobb elismerést szeretne a szuperhősfilmeknek – és milyen igaz tőle
Nem csoda, hogy Chris Evans ezt gondolja, hiszen Amerika kapitányként ő volt a szuperhősfilmek csúcsát jelentő Marvel-moziverzum egyik kulcsszereplője. Manapság…
Nem csoda, hogy Chris Evans ezt gondolja, hiszen Amerika kapitányként ő volt a szuperhősfilmek csúcsát jelentő Marvel-moziverzum egyik kulcsszereplője. Manapság…
Tucatnyi játék szerepelt az Xbox bemutatójában, melyek közül több is bekerül a Game Passbe.
Néhány ügyesen vágott reklám egészen más megvilágításba helyezi a klasszikus Star Wars-trilógiát és annak szereplőit.
Az egész filmipar állapota miatt aggódik a Madame Web főszereplőjét alakító színésznő.
A tervek szerint 2025-ben Liam Neeson főszereplésével felélesztik a fergeteges Csupasz pisztoly sorozatot. Kockázatos vállalkozás – elmondjuk, mit várunk tőle.…
Szerepjátékos elemek, érdekes sztori, és állejtő körítés vár minket ebben a fura játékban, amely mindenképpen figyelmet érdemel.
Szépen alakul a The Last of Us tévésorozat következő évadának már egyébként is kiváló szereplőgárdája.
A Netflix élőszereplős szériát csinált a legendás Avatár - Az utolsó léghajlító sorozatból, most pedig elmeséljük, volt-e egyáltalán értelme hozzányúlni a klasszikushoz.
Kiderült a Crisis on Infinite Earths - Part 3 szereposztása, és nagyot dobbant a szívünk.
Ráadásul már az is megerősítést nyert, hogy mikor érkezik a mozikba a Tron: Ares címen futó sci-fi.
Izgalmas részletek derültek ki a Spiders új, GreedFall 2: The Dying World címre keresztelt szerepjátékáról.
Élőszereplős adaptációt kap a cyberpunk műfaj egyik alapkövének számító Neurománc William Gibsontól.
Egyelőre nehezen tudjuk elképzelni a korosodó akciósztárt Frank Drebin Jr.-ként.
Végre a Kojima Productions vezetője is megnézte a Moon Knightot, és egészen furcsa módját választotta annak, hogy megdicsérje a főszereplőt.
A Marvel következő csapatfilmje több új karaktert is bemutat majd, ezek egyikét Lewis Pullman fogja alakítani.
A THQ Nordic és a Pieces Interactive párosa közzétette, hogy milyen konfiguráció kell a David Harbour és Jodie Comer főszereplésével készült túlélőhorror futtatásához.
A Netflix ismét nagyot vállalt, minden idők egyik legkedveltebb rajzfilmsorozatából készített élőszereplős adaptációt. Bár van hova fejlődni, meglehet, hogy Aang legendája ezúttal méltó kezekbe került.
Olyan játékokat listáztunk, amelyekben a rosszfiú szerepébe bújhattok.
Attól tartottak, hogy a szereplése komolyan árthat a pankrátorból lett színész karrierjének.
A sisak nélkül és pucér fenékkel mutatkozó Master Chief szexjelenete után újabb sokkoló meglepetés fogadta a rajongókat az élőszereplős adaptációban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)