Toplista: Színészek, akik rendezőnek sem utolsók
Multitalentumok a filmvilágban.
Multitalentumok a filmvilágban.
Macbeth tragédiája továbbra sem veszített aktualitásából, ezért mindig jó látni, ha egy rendező belőle inspirálódik vagy egyenesen adaptálja azt.
Ugyan a fő sorozat tényleg lezárul majd a hatodik évaddal, de a karaktereink története még nem ér véget.
Az író-rendező egy nagyinterjúban elmondta, kevés dolgot bánt meg jobban, mint azt, hogy elvállalta Az Igazság Ligája elkészítésében játszott szerepét.
A történelem egyik leghíresebb hirdetését leforgató filmrendező maga mesélt az első benyomásáról.
A különböző utómunkák még hosszú ideig fognak tartani, viszont a kisebb csúszások ellenére nagyobb probléma nélkül sikerült befejezni a film felvételeit.
De más jó hírrel is tudott szolgálni az egyre népszerűbb MMORPG rendezője.
Ezt nem mi találtuk ki, hanem maga Cory Barlog, a God of War rendezője állítja.
Egy kicsit elszabadultak az indulatok az Endwalker csúsztatása miatt.
A mozikat azonban elkerülni a széria új része, egyenesen streamingre készül.
Az első rész társrendezője, Jeff Ross osztotta meg a Days Gone folytatásával kapcsolatos elképzeléseit egy érdekes interjúban.
John Krasinski távozik a széria éléről, de ettől még az ő ötletét fogja megvalósítani a Hang nélkül 3.
Duncan Jones még tavaly, unalomból írt egy forgatókönyvet Tim Schafer klasszikusa alapján. Akkor azt feltételeztük, hogy csak nagyon ráér, de a végén még valami komoly is kisülhet ebből.
Harrison Ford már majdnem 81 éves lesz, amikor bemutatják a következő Indiana Jones filmet.
Újabb nehézségekkel nézhet szembe a Ubisoft régóta halogatott kalózos játéka.
Egy régi közönségkedvenc tért vissza a Sólyomszem tévésorozat fináléjában, ám a rendező szerint nem volt végig garantált, hogy ő lesz majd a tuti befutó.
Még egy darabig eltarthat, mire befejeződnek a film munkálatai, de Stahelskinek jó oka van arra, hogy ne sürgesse a dolgot.
A rendező The Game Awardson elejtett mondata nagyobb hullámokat kavart, mint gondolta.
Matthew Vaughn ötletét valószínűleg számos rajongó értékelné.
Az RTS-ek fejlesztésével foglalkozó stúdió elvesztette egyik központi figuráját, aki 24 éven keresztül erősítette a csapatot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)