Hirdetés

Úgy néz ki, hivatalosan is megvan a Gunn-féle DCU első karaktere

|

Ráadásul a rendező egy egész trilógiát tervez köré építeni.

Hirdetés

A DC Studios a hónap közepén mutatta be az ide év egyik legvártabb moziját, a The Flash-t, amelyről hiába áradozott maga James Gunn is előzetesen, sajnos közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A stúdió azonban ennek ellenére sem áll meg, és kevesebb, mint két hónapon belül mutatja be legújabb szuperhősös kalandját és karakterét Kék Bogár személyében, amiről kifejezetten kevés dolgot tudunk.

Egészen mostanáig például az sem volt egyértelmű, hogy a karakter bekerül-e a majd a James Gunn és Peter Safran vezetésében rebootolt DC univerzumba, vagy sem. A legutóbbi interjúk alapján azonban arra következtethetünk, hogy Kék Bogár karaktere az új univerzum részét képezi majd, amiből a rendező egy trilógiát szeretne összehozni.

Hirdetés

A filmről, amit egyébként eredetileg HBO Max-exkluzívként mutattak volna be, a rendező úgy nyilatkozott, hogy abban a szellemiségben készült, amely felvezeti majd a széria folytatását, azonban minden bizonnyal ő, és a vezetőség is óvatosak ezzel kapcsolatban, és az agusztusi premier dönti majd el azt, hogy zöld utat kapnak-e a tervezett folytatások.

A Kék Bogár mozira ezek alapján egyfajta átkötésként is tekinthetünk a DCU filmes világában, de James Gunn, illetve a rendező elmondásai alapján is, inkább az új univerzum részeként kezelik majd a továbbiakban.

Arról, hogy hogy pontosan hogyan is fog összeállni a Gunn által újragondolt univerzum, továbbra is nagyon keveset tudunk. Mindenesetre arra fény derült, hogy a Kék  Bogár lesz az "első DCU-karakter", de az "első DCU-film" továbbra is a 2025-ben érkező Superman - legalábbis Gunn szerint. Ennek oka egyébként valószínűleg az, hogy Kék Bogár karaktere még azelőtt született meg, mielőtt Gunn és Safran elfoglalták volna a DC Studios vezetői pozícióját.

Remélhetőleg a DC filmes részlege hamarosan összekapja magát, ugyanis a legutóbbi filmjeik mind hatalmasat buktak, ami nem tett jót a már így is lejtemenetben lévő stúdiónak.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)