Az Activision elhallgattatott egy megbízható Call of Duty szivárogtatót
Úgy tűnik, tőle már nem nagyon kapunk új infókat a készülő projektekről.
Úgy tűnik, tőle már nem nagyon kapunk új infókat a készülő projektekről.
A Zoo Fighterben a kiközösített makákót kell megvédenünk.
Szokásaihoz híven a Capcom egy hosszabb műsorban villogtatja majd a színfalak mögött készülő tartalmait.
Idő előtt leplezhette le az Apple az új készülék nevét.
Nagyon erős hónappal készült a Microsoft hűséges előfizetői számára.
A múmia 4 rendezőpárosa egyértelművé tette, hogy a Brendan Fraser és Rachel Weisz főszereplésével készülő folytatás ignorálja A Sárkánycsászár sírja eseményeit.
Az év egyik legnagyobb animációs meglepetése lehet a Pixar legújabb filmje.
A forgatókönyv készül, a szereplőkről egyelőre hallgatnak.
Phil Lord és Chris Miller szerint a legnagyobb nyomás belülről jön.
A Sony nem, de több forrás is megerősített már valami hasonlót.
Az id azt ígéri, hogy a hosszú ideje készülő DLC valójában annyi tartalmat hoz majd, mintha egy folytatás lenne.
Nagy titokban készül a következő nagy Assassin's Creed és nyilván nem kell mondanunk, hogy mennyi minden múlik most ezen a Ubisoft számára.
Az eszköz vezetékes és vezeték nélküli töltésre is képes.
Újabb film készülhet a Hasbro játékai alapján.
Bemutatkozott a Watch 5, mely mindent tud, amit manapság elvárnánk egy ilyen készüléktől.
Többen is Blizzard-heavy programra készültünk, de akad, aki más időtöltést választott.
A memóriakrízis elsősorban az olcsóbb készülékeket gyártó vállalatokat érintheti rosszul.
A gamer perifériáiról ismert cég egy egész ötletes extrával dobja fel a laptopjaihoz készült tokot.
Valkyrie fedőnéven készülhet a folytatás, amelyben ha minden igaz, bemutatkozik egy fontos új szereplő.
Bille August, a Monte Cristo grófja Oscar-díjas rendezője nagyszabású presztízssorozaton dolgozik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)