Az elmúlt években a Pixar nem épp a legjobb sorozatát futotta. Kétségtelen, hogy számos dologgal és új koncepcióval próbálkoznak, melyek egy része beválik (lásd pl. Lelki ismeretek), mások viszont nem igazán ütik át a közönség ingerküszöbét és nem is feltétlenül érik el azt a színvonalat, amit megszokhattunk a stúdiótól (pl. az Elio, mely egyáltalán nem rossz, de messze nem olyan emlékezetes, mint a Pixar legjobbjai). A korábban bejáratott brandek új részei, mint az Agymanók 2, rendszerint sikert aratnak (nem véletlen, hogy idén már az ötödik Toy Story fog érkezni), az újdonságok viszont néhány kivételtől eltekintve elhasalnak.
Sajnos jó eséllyel ez a sors vár az Agyugrászra is, mely három okra vezethető vissza. Az első az animációs stílus, melyet először a 2021-es Lucánál alkalmaztak, és amely elég megosztó fogadtatásban részesült, valamiért viszont azóta is erőltetik. Ez a sokak által "bean-mouth", azaz vesebab-száj névvel illetett megközelítés egy stilizáltabb, művészileg érdekesebb irányvonal akar lenni, mégis jellemzően unalmas, uniformizált figurákat eredményez, ezáltal nem, hogy hozzáad, sok esetben inkább elvesz az animáció karakterességéből. Noha az Agyugrász ennek a stílusnak egy rendkívül átdolgozott és vizuálisan sokkal érdekesebb változatát alkalmazza, megtalálhatók benne a formavilág legfőbb elemei, emiatt pedig sokan azonnal viszolygással fordulnak hozzá.
A második probléma a meglehetősen visszafogott marketing, ami miatt alapjáraton relatíve kevesen tudnak egyáltalán a film létezéséről is. Nem tudom, mi történik a Disney háza táján jelenleg, ami a filmek reklámozását illeti, de az, hogy számos idén érkező filmjük szinte egyáltalán nincs a köztudatban, egyértelműen arról árulkodik, hogy valami nem oké ezen a téren. A reklámoknak és előzeteseknek ráadásul nem csak a mennyiségével, de minőségével is óriási probléma van, ennek a filmnek a marketingje ugyanis teljes mértékben félrevezető annak tartalmával kapcsolatban.
És végül a harmadik indok. Megvan az a mém, amikor egy fekete srác reakcióvideót szeretne készíteni, amit nagy lelkesen indít el, aztán reakció tárgyát képező videó kezdeteként bejön az a bizonyos n-betűs szó, mintha egy Spongyabob epizód címe lenne? Nos, a Hoppers címről nekem minden egyes alkalommal ez a rohadt videó jut eszembe. Na jó, ez lehet, hogy csak az én bajom, szóval legyen két nagy gond három helyett.
Nem az, aminek látszik
A legfőbb probléma mindenképpen az, hogy az előzetesek tanúsága szerint ez a film pusztán annyiról szól, hogy emberek átrakják a tudatukat állatok testébe, mintha valami elcseszett Avatarról lenne szó. Az igazság nem is állhatna ettől távolabb. Ez valóban egy fontos részét képezi a cselekménynek, a történet viszont nem ekörül a koncepció körül forog, ez csak egy eszközt jelent számára ahhoz, hogy a film megteremtse azt az alapszituációt, melynek segítségével átadhatja üzenetét. És oh boy, van itt ám üzenet.
A film körülbelül első fele meglehetősen bugyuta, eléggé altatja is a nézőt és látszólag meglehetősen leegyszerűsítve foglalkozik társadalmi nézeteltérésekkel a környezetvédelem ügyén keresztül, melynek kapcsán konfliktusba kerül egymással főhősünk, Mabel Tanaka és lakhelyének polgármestere, Jerry, aki egy körgyűrűt szeretne építeni a város köré, hogy gyorsabbá tegye a közlekedést. Ez sokunk számára ismerős kérdés lehet, hiszen például mennyivel egyszerűbb lenne eljutni Budapestről a Velencei tóhoz, a Balatonhoz vagy lényegében a Dunántúl szinte bármely részéhez, ha teljes lenne az M0-ás körgyűrű és nem kellene ehhez átvágni a komplett városon (békásmegyeri lakosként ez különösen fájdalmas tud lenni). Ám az építkezés keresztülmegy egy olyan területen, egy tisztáson, mely rengeteg állatnak ad otthont, ráadásul Mabelnek személyes kötődése is van hozzá, mert nagymamájával rendszeresen ide jártak együtt elvonulni a világ zajától, ami dühkezelési problémáinak megoldásában is sokat segített a lány számára. A film első szekciója egyértelműen Mabel álláspontját állítja be a követendőnek, a tisztás megmentését, melyben az állatok segítségét kéri, ezért van szükség arra, hogy egy hódrobotba helyezze át az elméjét és közéjük férkőzzön.
Ennek segítségével megismerhetjük az állatok mindennapi életét, aminek egy része egy túlságosan is az emberi civilizációhoz hasonló, kvázi társadalmi berendezkedés, ahol a film már kezdte elásni magát nálam. Ám a helyzet az, hogy ez mind csak alapozás, ezzel a sok, leegyszerűsítő, már-már bárgyú koncepcióval teremti meg azt a szituációt, aminek segítségével elmesélheti a tényleges történetet, ami mintegy arcul csapja az embert.
Ja, hogy ez erről szól?!
Az Agyugrász ezen a ponton ugyanis gyakorlatilag átvált egy politikai szatírába és olyan erős társadalomkritikát fogalmaz meg, hogy az államat kerestem. Ugyanis a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, és egy jó ügyért való harc is eredményezhet egy olyan súlyos társadalmi válságot, ami, ha radikalizálódik, erőszakot szül. A közös jóért való kiállás amennyiben nem figyelemfelhívás és érdemi vita kezdeményezése, hanem hergelés útján történik, abból zsarnokok születnek. Az Agyugrász pedig leginkább erre igyekszik felhívni a figyelmet.
Noha a filmben, kicsit Orwell Állatfarm című írására emlékeztető módon, ez első körben az emberek és az állatok szembenállásán keresztül van bemutatva, tökéletesen szemlélteti azt, hogy mindannyian egy "ökoszisztéma" részét képezzük. Ha csak a saját álláspontunk képviseletével, a saját ügyünk győzelmével vagyunk elfoglalva, nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot, vagy akár közös metszetet keresni, és megérteni a másik fél gondolatait, az egyre csak szélesebb és szélesebb árkokat váj, aminek sosincs jó eredménye. Így noha a filmben az ellenség eredendően az emberi terjeszkedés volt, az erre adott radikális válaszreakció megmutatta, hogy a cél bizony nem minden esetben szentesíti az eszközt. A végső üzenet pedig, amivel felállunk székünkből az, hogy túl sokszor tekintjük a velünk egyet nem értőket ellenségnek, miközben alapvetően "egy csapat" vagyunk, és ha beszélnénk álláspontjainkról, hamar kiderülhetne, hogy sokkal több bennünk a közös, mint ami elválaszt. Ez pedig az egyik legfontosabb tanulság, amit a mai, végletekig polarizált közbeszédben átadhat egy film.
És még szórakoztató is
Mindezt pedig elképesztően szerethető karakterekkel és remek humorral teszi. Noha a film első szegmensében akad néhány, kissé talán túlságosan is infantilis és túlhúzott poén, alapvetően a comic-relief karakterek mindegyike jól működik. Nyilván jellemzően egy-egy sztereotípiára épülnek, van a lusta, a buta és erős satöbbi, de az esetek többségében jól vannak használva, emiatt nem érződik erőltetettnek. Ráadásul főleg a film végén néhány remek, kifejezetten helyzetek abszurditására építő poén is van, amin őszintén fel tudtam nevetni. Spoilerek elkerülése végett az állatok tanácsa hív egy csúcsragadozót egy feladat elvégzésére, és arra a bizonyos feladatra a lehető leginkább alkalmatlan faj egy képviselője érkezik, ami már önmagában is vicces, de ezt az ellentmondást fergeteges módon oldja fel a film, ami egy őrült, kaotikus üldözési jelenetet eredményez.
Az Agyugrász nem lesz a valaha volt legsikeresebb Pixar film. Ezt a lehetőséget elvette tőle a korábban taglalt marketingprobléma, és bizony az animációs stílus is lehúzza valamelyest az összképet. Messze nem annyira stilizált, mint a Luca, a Pirula Panda vagy az Elio, egy sajátosabb felhasználási módot alkalmaz, de egyértelműen ezen filmek vizualitásából építkezik, melynek köszönhetően a karaktereinek megjelenése egész egyszerűen túlságosan általános, kicsit sem emlékezetes. A főként alapozásul szolgáló első bő félóra sem feltétlenül a legerősebb dolog, amit vásznon láttunk, különösen nem a Pixartól. Ami viszont utána következik, az egy rendkívül erős társadalomkritika és egy nagyon erős és összetett módon feldolgozott üzenet. Emiatt azt is fontos kiemelni, hogy idősebb (minimum iskolás) gyerkőcöket érdemes elvinni rá, mert ők jobban meg fogják érteni a lényeget, ráadásul néhány meglehetősen para (amolyan szándékos uncanny valley) dolog is van a film utolsó szekciójában, amitől lehet, hogy a kisebbek megijednének. Ha viszont tehetitek, mindenképp adjatok egy esélyt az Agyugrásznak, egy rendkívül kellemes meglepetés volt, ami megérdemelne minden figyelmet, melyet valószínűleg sajnos nem fog megkapni.
