A Paramount Pictures újraélesztené a Hasbro játékain alapuló G.I. Joe franchise-t. A stúdió két külön forgatókönyvet is berendelt, amelyeket Max Landis és Danny McBride írnak. A projektek egyelőre korai fejlesztési szakaszban vannak, a további döntéseket a kész forgatókönyvek leadása után hozzák meg. Amennyiben zöld utat kapnak, a filmek új lendületet adhatnak a korábban sikeres, de az utóbbi években megtorpant akciósorozatnak.
Landis neve korábban olyan produkciók kapcsán vált ismertté, mint Az erő krónikája vagy az American Ultra, karrierje azonban megtört, amikor a #MeToo mozgalom idején több nő szexuális és érzelmi visszaéléssel vádolta meg. Bár hivatalos vádemelés nem történt, ügynökségei megszakították vele a kapcsolatot. McBride ezzel szemben sikeres televíziós alkotóként és színészként vált ismertté. Forgatókönyvíróként közreműködött a Halloween sikeres újraindításában is, ugyanakkor Az ördögűző: A hívő című rebootja már jóval visszafogottabb fogadtatásban részesült.
A stúdió eddig három G.I. Joe filmet mutatott be: a 2009-es G.I. Joe: A kobra árnyéka és a 2013-as G.I. Joe: Megtorlás együttesen 678 millió dolláros globális bevételt hozott, míg a 2021-es Kígyószem mindössze 40 millió dollárt termelt világszerte. A franchise jövője összefügg a stúdió más nagy márkáival is: a 2022-es Transformers: A fenevadak kora stáblista utáni jelenete például egy lehetséges G.I. Joe - Transformers crossover lehetőségét vetítette előre. A The Hollywood Reporter értesülései szerint a stúdió egyelőre nem kívánta kommentálni a fejleményeket.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
