Hirdetés

Sorozat készül Julius Caesar életéről

|

Bille August, a Monte Cristo grófja Oscar-díjas rendezője nagyszabású presztízssorozaton dolgozik.

Hirdetés

Az Oscar-díjas Bille August újabb nagyszabású történelmi sorozatra készül, miután világszerte nagy sikert aratott a Monte Cristo grófja (The Count of Monte Cristo) adaptációjával. A dán alkotó ezúttal az ókori Rómába kalauzolja a nézőket, készülő projektje, minden idők egyik legismertebb hadvezérének és politikusának, Julius Caesarnak a felemelkedését és bukását dolgozza fel.

August a Varietynek adott exkluzív nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a történet különösen aktuális. Mint fogalmazott, a Római Köztársaság volt az első demokrácia, amelyben egy választott vezető önmagát teljhatalommal felruházó diktátorrá vált. A rendező szerint a sorozat egy olyan nagy formátumú vezető portréját rajzolja meg, akit megrészegít a hatalom, és aki a legnagyobb tettektől a saját bukásáig jut el, miközben a személyiségének mély pszichológiai rétegei is feltárulnak.

Hirdetés

A produkció forgatókönyvét Greg Latter jegyzi, akivel August korábban több alkalommal is együtt dolgozott, többek között a Goodbye Bafana és az Éjféli gyors Lisszabonba (Night Train to Lisbon) esetében, de a készülő Me, You című filmen is egyűttműködnek. A sorozat gyártásáért a Mediawan tulajdonolta Palomar felel, amely a Monte Cristo-sorozat mögött is állt. A forgatás Olaszországban indulhat 2027 elején, a szereposztásról egyelőre nem érkeztek hírek.

Carlo Degli Esposti, a Palomar alapító-vezérigazgatója és a Mediawan igazgatótanácsának tagja szerint a mai, háborús feszültségekkel terhelt világban különösen fontos egy olyan ellentmondásos figura bemutatása, mint Julius Caesar. Olyan szónokként és hadvezérként jellemezte, aki egyszerre volt nagylelkű és ambiciózus, de kegyetlen is, akinek személyében a hatalom nagysága és romboló ereje is testet öltött.

Nem ez lesz az első alkalom, hogy a római államférfi története sorozat formájában elevenedik meg. A Róma (Rome) az HBO és a BBC együttműködésében már a 2000-es évek közepén bemutatta a köztársaság bukását és Caesar felemelkedését, a TNT 2002-es Caesar című minisorozata és a BBC 2023-as Julius Caesar: The Making of a Dictator című dokudrámája szintén feldolgozta a történetet. August azonban most kifejezetten a karakter belső vívódásaira és a hatalom természetére helyezné a hangsúlyt.

A rendező legutóbbi tévés munkájával, Alexandre Dumas klasszikusának látványos adaptációjával rá is szolgált az előzetes bizalmunkra. Az új Monte Cristo grófja, amelynek Sam Claflin és Ana Girardot játszották a főszerepeit, rekordnézettséget hozott az olasz RAI csatornának, és a Mediawan révén világszerte értékesítették.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)