Iain Armitage, Az ifjú Sheldon címszereplője még csak 8 éves volt, mikor az Agymenők spinoffjának első évadát forgatta. Gondoljatok bele, mekkora vállalás ez: ennyi idősen mi csak kisautót toltunk, megpróbáltuk kitalálni, mennyi 2x2, és nem értettük, miért jó az nekünk, ha borsófőzeléket eszünk (ezt sokan a mai napig nem tudjuk). Két évvel az utolsó rész vetítése után az immáron 17 éves Armitage és néhány kollégája most visszatekintett a sikersorozat forgatásán töltött évekre, és arra is reagált, hogy egyes beszámolók szerint gyerekszínészként időnként nehéz volt vele együtt dolgozni.
A színész nem tagadja, hogy nyolcévesen komoly kihívást jelentett számára, hogy egy ilyen nagyszabású produkció központi alakja legyen.
"Hatalmas kiváltság volt részt venni ebben a sorozatban, és eljátszani ezt a karaktert, de igen, ez komoly feladat volt egy nyolcéves gyerek számára" - mondta Armitage, majd hozzátette, hogy "Mindig a legjobb tudásom szerint teljesítettem, de néha a gyerekek sem tökéletesek. Hálás voltam azoknak, akik megértették ezt, és elnézőek voltak velem szemben."
Armitage hét évadon keresztül alakította Sheldon Coopert, a Agymenők című sorozatból ismert zseniális tudós fiatalabb változatát. Mondhatni, a szemünk előtt nőtt fel.
Annie Potts, aki Sheldon nagymamáját, Meemaw-t játszotta, szintén egyetért abban, hogy óriási volt a nyomás, hisz a sorozat lényegében Armitage köré épült, és óriási pszichológiai terhet jelenthetett egy ilyen fiatal gyerek számára. Potts elismerte, hogy a színész néha valóban nehéz eset volt, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy felnőtt kollégái között is találkozott már problémás emberekkel - volt köztük olyan is, aki Armitage-on is túltett. Potts szerint a kisfiú néha egyszerűen csak elfáradt, ezért volt nehéz vele forgatni. Gondoljatok bele, mi mennyire lehettünk együttműködőek bármiben is, amikor épp kifáradtunk.
Armitage-nak természetesen sok támasza volt a forgatáson. Közéjük tartozott az egykori testvérét, Missy Coopert alakító Raegan Revord is, akivel a színész állítása szerint a kapcsolatuk olyan volt, mintha valóban testvérek lettek volna: "Raegannel nagyon jó volt testvérként együtt lenni. Tényleg olyan volt, mintha testvérek lennénk, és tulajdonképpen Rae volt az egyetlen másik ember a forgatáson, aki pontosan megértette, min mentünk keresztül - attól kezdve, hogy ott voltunk a forgatáson és hogy emellett milyen volt iskolába járni."
Persze, a testvérek se mindig értik meg egymást, és ez Revord és Armitage között is így volt: "Ha hetente öt napon át napi 12 órát töltesz a forgatáson valakivel, akkor ott biztosan lesznek viták, mert az embereknek különböző véleményeik vannak bizonyos dolgokban." Az ifjú Sheldon végül akkora siker lett, hogy befejeződését követően a spinoff saját spinoffot is kapott.
A színész és kollégái egy hamarosan megjelenő könyvben emlékeztek vissza a forgatáson szerzett élményeikről. Ebből a könyvből a Variety szemlézett pár gondolatot. Cikkünk ez alapján készült.