A Doom: The Dark Ages egy kifejezetten jó játék volt és úgy látszik, hogy az id Software még nem végzett vele. Hugo Martin, a játék rendezője az új Slayers Club Live stream során elejtett néhány sejtelmes megjegyzést a készülő DLC-ről, amelyek alapján a kiegészítő jóval ambiciózusabb lehet, mint egy szokványos bővítés.
Miközben a streamben az alapjátékot játszotta, Martin egy ponton megjegyezte, hogy a DLC "semennyire sem olyan, mint ez". Hozzátette, hogy nem árulhat el túl sokat, de amit eddig játszott belőle, az teljesen más élmény volt. Később még tovább fokozta az elvárásokat, amikor úgy fogalmazott, hogy a kiegészítő
"óriási", sőt szerinte inkább egy folytatásnak érződik, semmint hagyományos letölthető tartalomnak.
Konkrétumokat nem árult el, de a hangvétel alapján a kiegészítő jelentős tartalmi bővülést hozhat, hiszen Martin többször is elmondta, hogy tudja, hogy a rajongók már régóta várnak a DLC-re, de megéri türelmesnek lenni, mert a csapat valami igazán nagyszabásún dolgozik.
Egy másik érdekes pillanat a stream során az volt, amikor egy néző felvetette, hogy szívesen látna egy "perfect dodge" rendszert a Dark Ages-ben bevezetett parry-mechanika helyett. Martin erre jelentőségteljesen a kamerába nézett, és csak annyit mondott, hogy
"Érdekes. Ennyit mondok."
Ez ugyan nem megerősítés, de több, mint biztató azoknak, akik nem élték annyira az új harcrendszert. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen irányba viszik a történetet és a tartalmat, de úgy látszik, hogy a fejlesztők tényleg belerakják a melót, hogy visszacsábítsák a játékosokat még egy kis bélbalettre.
