Tovább csúszik Kapu Tibor űrküldetésének indulása
A végső határ már karnyújtásnyira volt, amikor a NASA újabb csúszást jelentett be.
A végső határ már karnyújtásnyira volt, amikor a NASA újabb csúszást jelentett be.
Bár a Disney bejelentett egy újabb Marvel-filmet 2028 decemberére, a stúdió jövője továbbra is sok kérdést vet fel.
Többet beszélgetnek és többet játszanak a diákok, ráadásul az órán is jobban figyelnek.
Az arcunk vagy az ujjlenyomatunk is kinyithatja előttünk a felhasználói fiókunk ajtaját.
Egy teherautó vezetője jelentette a lopást egy coloradói pihenőhelyen, közel 3 ezer konzol tűnt el.
A rajongók reménykednek: jöhet a next-gen frissítés vagy Switch 2 port?
Mindez jelentős strukturális átszervezéssel is együtt jár.
Az új modellt az Oakley-val közösen fogják összerakni.
A PlayStation 5-ös számok miatt sem volt oka panaszkodnia senkinek, de a PC-s tábor jelentősen megtolta a szekeret.
Új megjelenésekből és régóta várt klasszikusokból is válogathatnak az előfizetők.
A platformot 19 milliárd dollárért felvásárló Meta lehetővé teszi, hogy hirdetések jelenjenek meg az üzenetküldő alkalmazás felhasználói számára.
Bakizott a Microsoft, a Windows Vistáéra cserélte a Windows 11 bejelentkező hangját.
Egyelőre sok a kérdőjel a Trump Mobile és az aranyszínű T1 Phone körül.
Mennyivel hatásosabb lett volna, ha a moziban is így látjuk ezt a jelenetet.
Nem váltott ki egyöntetű tetszést az iOS 26 és más operációs rendszerek új megjelenése.
Debre Szabolcs Attila megnyerte az EMEA bajnokságot, legyőzve a jelenlegi világbajnokot is.
A Lucasfilm elnöke is jelen volt a szenzációs vetítésen.
Hermen Hulst vérszagot érez, és most rá is hajt a prédára.
Továbbá megnyugtatta a stúdió a rajongókat, hogy az új rész megjelenése után sem hagy fel a Dying Light 2 támogatásával.
Kellett egy kis idő, de végül győzött a józan ész.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)