Konzervatív számítás szerint úgy öt magyarországnyi ember veszi meg az első héten a GTA 6-ot
A jelenlegi becslés szerint a Grand Theft Auto VI-ból már az első héten 51 millió példányt adnak el. És egyetlen lemezt sem.
A jelenlegi becslés szerint a Grand Theft Auto VI-ból már az első héten 51 millió példányt adnak el. És egyetlen lemezt sem.
Joshua Khane hiába igazolta, hogy ő a fiók tulajdonosa, a Microsoft végleg felfüggesztette, de szerencsére elég híres volt ahhoz, hogy megoldódhasson az ügy.
Bármi is jutna eszetekbe az elmúlt évek grafikus technológiái kapcsán, az benne lesz az E-Dayben.
Egyre súlyosabb kompromisszumokat kell kötnie annak, aki még mindig nem hajlandó váltani az előző konzolgenerációról.
A Halo: Campaign Evolved érkezése vigaszt nyújthat, hogy a kukában végezte egy készülő többjátékos projekt.
Az amerikai konzvervatív média nem az AI-tól, hanem a vendégmunkásoktól félti az állásokat.
Jean Guesdon szerint a Unity túlságosan magasra tette a lécet és ez volt a bukásának az oka is.
A két áttetsző modell Xboxhoz és PC-hez is használható.
A GameSir látványos különkiadással készül a Sega rajongóinak.
A bíróság az Xbox-fiók helyreállítására kötelezte a céget.
Ugyan a csapat mérete tényleg jelentősen csökkent, ez nem jelenti azt, hogy a srácok ne tudnának összerakni egy új lövöldét.
Ahogy a múlt hetet a Sony, úgy ezt a Microsoft uralta, de még ezen kívül is mozgalmas hetünk volt. Mutatjuk a legfontosabb történéseket.
Hamarosan valósággá válhat az Xbox rendszere, amellyel lemezesről digitális verzióra válthatnak a játékosok.
Egészen eltérő műfajokba kóstolhatsz bele az Xbox Free Play Days alatt.
A játéktörténelem egyik legendája a szemünk láttára omlik össze.
A Gears of War: E-Day és a Clockwork Revolution csak a kezdet, további nagy játékokról maradhat le a PlayStation és a Nintendo közönsége.
Az Xbox hibás stratégiai döntései miatt továbbra is kihasználatlanul marad az egyik legkiválóbb szerepjátékos IP.
A Bethesda által gondozott epizódok közül magasan kiemelkedett az Obsidian fejlesztette mellékág, így nem is csoda, hogy őket állították rá a feladatra.
A Bethesda még hallgat, de a projekt állítólag valóban létezik.
Az Xbox hozzáférhetőségi csapata is megsínylette a Microsoft takarítását.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)