A Marsupilami-franchise gyökerei jó mélyre nyúlnak vissza: eredetileg képregényként kezdte meg a pályafutását 1952-ben, de igazán felkapott akkor lett, amikor 2000 és 2003 között animációs sorozatként adaptálták. Később készült belőle élőszereplős-animációs filmhibrid is, a legutóbbi éppen idén év elején debütált. A videójátékokat már 1995-ben meghódította a kihalás szélén álló Marsupilami-faj, de az igazi sikert a 2021-es Marsupilami: Hoobadventure hozta meg. Ennek a folytatása érkezett meg végre, és jobban aligha sikerülhetett volna.
Történet? Az nincs
A történet olyan "mariós", hiszen alig van: a Múmia Királynő visszatér szolgáival, elszabadítanak egy különös dallamot, amitől minden állat hipnotizálva megállíthatatlan táncba kezd. Három világon kell keresztülverekednünk magunkat, hogy megnyithassunk egy negyediket, ahol felvehetjük a kesztyűt a gonosszal. Gyakorlatilag csak a játék elején és a végén fogunk látni egy átvezető animációt, azon kívül nem költöttek erre a fejlesztők. Helyette minden energiájukat a játékmenetbe feccölték, és milyen jól is döntöttek.
Egy- és többjátékos móka egyszerre
Egyedül, vagy co-op módban ketten is belevághatunk a kalandba, ennek pedig lesz is jelentősége. Minden pályán két karaktert irányítva harcolhatjuk keresztül magunkat: Twister oldalirányba tud reppenni egy nagyot, Punch összegömbölyödve a legtöbb dologtól sérthetetlenül pattog, Hope pedig felfelé tud egy másodikat ugrani. Ha egyedül játszanánk, akkor bármikor válthatunk a két karakter között, hiszen vannak helyzetek, amelyeket csak egyikükkel vagy másikukkal lehet megoldani.
A játékmenet leginkább a Sonic és a modern Rayman-játékok szerelemgyerekének tekinthető: minden sarkon szemfülesnek kell lennünk, hiszen rengeteg a rejtett kincs, amiket nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező gyűjtögetni. A gyümölcsökkel később újabb pályákat tudunk megnyitni, a hangjegyek a bossok kihívásához szükségesek, ezenfelül pedig dojókat is találhatunk eldugva minden szinten. Igen, ezek roppantul hajaznak a Rayman: Legends-féle dojókra, és meglepően kellemes kihívást tartogatnak. Van, ahol egyszerűen túl kell élni, van, ahol időre kell hangjegyeket gyűjteni vagy ellenségeket legyőzni, esetleg vázákat törni. Akad egy-két egyszerűbb, de azért általában meg tudják izzasztani az embert.
Akkor jön az igazi móka, ha azt hiszed, nincs tovább
A marsupilamik viszont iszonyatos sebességet diktálva tudnak előrefele gurulni, ez pedig a Salsa módban jön majd igazán kapóra. Ez a lehetőség akkor nyílik meg, ha egyszer végigjátszottuk a pályákat: ilyenkor a lehető leggyorsabban, hiba nélkül kell végigszáguldani a szinteken, miközben egyre nagyobb kombószorzóval próbáljuk a legtöbb gyümölcsöt összegyűjteni. Ráadásul minden szorzószintnél egyre vadabb zenék szólnak, amik megdobják a játék egyébként is pazar hangulatát, a zenei kínálat ugyanis egészen fantasztikusra sikerült. Ha elég ügyesek vagyunk, három hangjegy ütheti a markunkat, ezek azonban még a legrutinosabb platformerjátékos kezeknek is igazi kihívást nyújthatnak.
A bossfightok között akad könnyebb és nehezebb is, viszont egyaránt elmondható mindegyikről, hogy iszonyatosan élvezetesre sikerültek. Főleg a végső boss, aki alaposan megkeveri a lapokat, és megidézi a segítőit is, hogy minden képességgel egyszerre találjuk szemben magunkat. Alapvetően három nehézségi szintből választhatunk, de valójában nincs nagy különbség közöttük: kevesebb élettel gyakrabban kerülhetünk vissza a checkpointokra, de valójában semmit nem veszíthetünk el, és a pályát sem lehet teljesen bukni.
...és még itt sincs vége a szórakozásnak
Ha mindez nem lenne elég, még olyan apróságok is megnyithatók a játékban, mint a Versus Mode, ahol egymás ellen játszhatunk egy rakat játékmódban, vagy a Challenge Cup, ahol több dojo pályát kell egymás után teljesíteni ügyesen. A sztori teljesítése után tehát bőven akad tennivaló, akár egyedül, akár egy társunkkal szeretnénk még kicsit szórakozni.
A Marsupilami 2 szuper folytatás, ami mindenkinek ajánlott, aki rajong a platformerjátékokért. Ritka, hogy egy ilyen minőségi alkotást kapjunk, ami nem egy évtizedek óta bejáratott hőshöz kapcsolódik, mint Rayman, Crash Bandicoot vagy Mario. Az irányítást egy kicsit szokni kell, de a csodás zenék, a színes-szagos látványvilág és a változatos világok mind-mind kárpótolnak az apró nehézségekért.
