Hirdetés

Jelentősen megcsappant az érdeklődés az exkluzív játékok iránt, de még mindig ez a fő szempont a konzolválasztásnál

|

Ha konzol felől döntünk, akkor még mindig az exkluzív címek nyomnak a legtöbbet a latba, de érdekes tendencia vette kezdetét.

Hirdetés

A neves Circana piackutató cég friss tanulmánya szerint még mindig vonzó, ha egy konzol olyan címeket tud felmutatni, amikkel máshol nem játszhatunk. A felmérés ugyanakkor arra is rávilágított, hogy nem igazán tettek jót az elmúlt évek ilyen-olyan kiadói próbálkozásai az exkluzív játékok megítélésének, de persze az is lehetséges, hogy a jelenlegi generációban sokkal kevesebb volt az egyes platformokhoz köthető, tényleg kihagyhatatlannak számító alkotás.

A kutatás szerint az amerikai játékosok esetében továbbra is döntő szempont a konzolon való játék mellett az exkluzív címek megléte, 41%-uk ezt tartotta a legfontosabbnak. Ez elsőre jól hangzik, de a Circana egy évvel ezelőtti felmérésében még a válaszadók 49%-ánál volt első helyen ez a pont. Ez 8%-os visszaesés jelentősnek mondható ilyen rövid időn belül, és sajnos a felmérés nem tér ki annak okaira, hogy mi áll a jelenség mögött, így csak találgathatunk.

Hirdetés

To add context here, this is from Circana's Q1 Future of Video Games consumer survey. But obviously, this isn't the whole story. Who knows, maybe Christopher and I will get a chance to chat more about this soon.

[image or embed]

— Mat Piscatella (@matpiscatella.bsky.social) 2026. április 30. 21:56

Az bizonyosan nem tett jót az exkluzív címek megítélésének, hogy a Sony először úgy döntött, hogy PC-re is kiadja a belsős fejlesztéseit pár évvel a megjelenést követően, majd miután nem annyira jött be ez a lépés, visszatáncolt a dologból. Hasonló volt a forgatókönyv a Microsoftnál is, ugyanis bizonyos nagy címeit, így a Forza Horizon 6-ot és a Halo: Campaing Evolvedot is átengedte a kékek konzoljára, de már ők is jelezték, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a csak a saját gépükön elérhető címekre és erősen megválogatják, mi kerülhet át PS5-re.

És persze az is benne lehet a dologban, hogy általános megélésnek számít ebben a generációban, hogy igazán kihagyhatatlan, konzolvásárlásra ösztönző játékból kevesebb készült, annak ellenére is, hogy rengeteg jó játék érkezett PS5-re és Xbox Series-gépekre. És persze azt se feledjük, hogy maga a konzolvásárlási kedv is megcsappant, és akkor még nem szóltunk a folyamatosan növekvő hardver- és játékárakról, meg arról, hogy Xbox Series-konzolokat és PS55 Prót sem igazán lehet kapni jelenleg. Ezek pedig mind befolyásolhatják a felmérés adatait. 

A kutatásra visszatérve a konzolos játékok mellett szóló érvek listáján a második helyen az végzett, hogy a barátok és a család is valami ilyen platformmal rendelkezik (38%), harmadikon, hogy könnyebb a cimborákkal ezeken a gépeken együtt tolni valamit (37%), és persze a gamerek egy jelentős része szeret kényelmesen, a kanapéról játszani.

És ti hogy álltok a dologgal? Nálatok mi a fő szempont egy konzol megvásárlása előtt? Jöhetnek a kommentek! 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)