Scherer Péter életműve a magyar popkultúra meghatározó részévé vált
Videóban meséljük el, miért is hagy maga mögött akkora űrt a 64 éves korában elhunyt színművész.
Videóban meséljük el, miért is hagy maga mögött akkora űrt a 64 éves korában elhunyt színművész.
A 64 éves korában elhunyt színész túlzás nélkül igazi legendaként távozott.
Annyi kritika érte az eseményt, hogy a játék pápájának is válaszolnia kellett posztokra.
A rendezőzseni két lábon járó antitézise annyira felpaprikázta magát a House of the Dead rebootján, hogy elkészíti az "igazi" szellemi örököst.
Nézzétek, párkapcsolatokat felbontani nem a legszebb dolog a világon, de az élet játékában kevés kemény szabály van.
Az EU papíron szigorúan ellenőrzi a kémszoftverek és lehallgatóeszközök exportját. A Human Rights Watch friss jelentése szerint a gyakorlatban mégis kerültek európai megfigyelőtechnológiák olyan államokhoz, ahol újságírókat, aktivistákat és kormánykritikusokat is célba vehetnek velük.
A magyar filmek legnagyobb félresiklásairól mesél új videónk.
Ezúttal nem a képernyőn és nem is papírlapon kel életre a franchise.
Vannak filmek, amelyek nem simán csak megbuknak, hanem legendává válnak. Épp azért, mert annyira rosszak.
Papíron a path tracing sem okoz majd problémát a PlayStation 6-nak, de ha a kistesóra is optimalizálni kell, akkor ebből kevesebbet érzünk majd.
A római kori sírban különös kulturális keveredés rajzolódik ki.
Az új bővítmény az egyházat is a politika közepébe tolja.
A Papers, Please alkotója ezért sem beszél szívesen a készülő projektjeiről.
Négy színes papír a padlón, egy videó a tévén, és a gyerek már ugrál is. A Color Step Game most így fut végig a közösségi médián: ügyes ötlet, gyors sikerélmény, játékos átmozgatás.
2304 zónát, 2000 nitet és akár 320 Hz-et ígér.
Táskának álcázott popcornos vödörrel promózza a folytatást az AMC.
Rick nagypapa nem hagyja pihenni az unokákat.
A Razr Fold egyértelműen a mezőny élére tör, a kérdés már csak az, hogy a valós használatban is tudja-e hozni a papíron ígért szintet.
A NXTPaper 4.0 technológiára építi fel mobilkínálatát a kínai gyártó - no meg a barátságos árazásra, de az új jegyzetelős tabletjében nehéz hinni.
Paul Thomas Anderson filmje hat díjat vitt, a férfi főszereplő kategóriában váratlan győztes született.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)