Az Overwatch 2016. május 24-én jelent meg egy bedőlt MMORPG utódjaként. A lövölde megjelenése egyszerre tragédia, komédia és sikersztori a Blizzard számára, aki a megjelenést követő évtizedben rengeteget kísérletezett vele. Jeff Kaplannek nem voltak nagy tervei vele, ő inkább egy folytatást, majd egy abból kinövő MMORPG-t akart volna az Overwatchból, de az általa megszabott ösvény zsákutcába vezetett.
Aaron Keller vette át a stafétát, aki az elmúlt években egy tisztességes szolgáltatást csinált a játékból, idén pedig új életet lehelt belé a 2-es szám elhagyásával és tonnányi új tartalom leszállításával.
A játék második aranykorát most valamelyest elgáncsolta a 10. évfordulóra összerakott esemény. A rajongók nem boldogok sem a tartalmával, sem a jutalmak mennyiségével, a kritikus posztok száma pedig akkorára ugrott, hogy Kellernek is válaszolnia kellett rájuk.
Az Overwatch felelőse meg is ígért pár dolgot: a 10th Anniversary esemény második és harmadik hetében jóval több loot boxra számíthatunk, kevesebb játékot kell pörgetni hozzájuk és összesen 10 Legendary Skint fogunk feloldani, mire zárul a buli. Ezeken felül a 10. évforduló nem ér véget a jelenlegi eseménnyel, de az ünneplés későbbi részeiről még nem tudunk részleteket. Keller annyit ígért, hogy egész évben számíthatunk kisebb-nagyobb ünnepségekre.
Hey all. We’ve been reading and watching reactions to the anniversary event this week, and they’re fair. Ten years of Overwatch is a huge milestone, and we want this entire year to feel like a celebration of Overwatch. 🧵 1/8
— Aaron Keller (@aaronkellerOW) May 15, 2026
A közösség nagyon szeretné, ha korábbi Battle Passek térnének vissza, a régi sztori missziók ismét felbukkannának és hasonló extrák kerülnének elő az évforduló kapcsán. Remélhetőleg lesz még erre idő, ahogy pörögnek a napok a 2026-os naptárban.