250 millió dollárral száll be a Micron Trump gyerekszámláiba
A chipgyártó egymillió gyereket érhet el az új programmal.
A chipgyártó egymillió gyereket érhet el az új programmal.
Ugyanakkor márciusig elég egyszer belépni a fiók megmentéséhez.
A reboot nem vígjáték lesz, hanem akcióthriller.
A cég az Apple útját követheti a saját hardvereihez.
A Marvel Rivals játékosai szerint gyorsan működött a kettős mérce.
A Switch 2 egyik legszebb nosztalgiaköre túl hamar véget ér.
Egy német döntés új korszakot nyithat az AI-keresők felelősségében.
Különleges szóló kaland egy sötét, de gyönyörű erdőben.
A BBC vizsgálata után kér magyarázatot az indiai kormány.
Nem hittük volna, de a Halálos iramban 11 valóban elkészül, a stáb már dolgozik is az egyáltalán nem családi, de mégis nagyon családi filmsorozat lezárásán.
Havasi Bertalan pedig úgy véli, spórolnia kell a Fidesz-közeli médiának.
A Nobel-díjas író a magyar művészeti élet megosztottsága miatt utasította el a jelölést.
Simon McQuoid szerint a sztori döntött a vérengzésről.
A WSL már saját konténereket is futtat Windows alatt.
Összegyűjtöttünk tíz olyan kész címet, amelyeknek már rég a polcokon kellene pihenniük, a sors azonban megfosztotta őket a megjelenés esélyétől.
Sanjay Mehrotra neveket nem mondott, de sokan Apple-célzást látnak a szavaiban.
Az ipar összes olyan szereplője szomorú, akiknek a játék többet jelent, mint egy cellában lévő szám.
A The House of Da Vinci 3 okos, lassú tempójú logikai kaland, amelyben Leonardo világa látványosabb és sötétebb lett, mint korábban. Szülőként a PEGI 12-es korhatár mellett a hosszú fejtörőkre, az angol szövegekre és a könnyen frusztráló elakadásokra érdemes készülni.
Úgy látszik, hogy a Sony pár napba akarja zsúfolni az összes népszerűtlen döntését, hogy egyszerre felejtődjenek majd el.
Guillaume Broche számára nincs is kielégítőbb annál, amikor egy terv összeáll, és hibátlanul gyalulhatja le az ellenfeleket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)