A Storyfold: Árnyrengeteg lapjain tényleg el lehet veszni

A Storyfold: Árnyrengeteg elsőre nem is annyira társasjátéknak tűnik, inkább egy különösen szép, furcsán kinyitható mesekönyvnek, amely mellé kártyákat, kockákat és jelölőket csomagoltak. Aztán kinyílik az első oldal, helyére kerülnek az akciókártyák, megjelenik Luma és a medvetársa, Brom, és hamar kiderül, hogy itt nem csak olvasni kell egy történetet, hanem végig is kell küzdeni rajta. Az Árnyrengeteg nem hangos, nem látványos miniatűrökkel támad, és nem akar három kampánydoboznyi tartalmat ráborítani az asztalra. Sokkal intimebb élményt kínál, egyetlen játékosnak szóló, fejezetekre bontott kalandot, amelyben egy sötét erdőt kell meggyógyítani, miközben a történet lassan Lumáról is elkezd beszélni.

Kifejezetten egyszemélyes társasjátékról van szó, 30-60 perces jelenetekkel, 13 éves kortól ajánlva. Ez a besorolás fontos, mert a doboz lágy, mesekönyves külseje alapján könnyű lenne gyerekjátéknak nézni, de valójában sokkal inkább egy felnőtteknek és nagyobb kamaszoknak szóló, nyugodt tempójú, érzelmes szóló kaland. Nem durva, nem horrorisztikus, de a témái és a hangulata komolyabbak annál, mint amit egy egyszerű erdei mesétől várnánk. A főszereplő Luma, aki Brommal, a hűséges medvével indul útnak, hogy megtisztítsa az erdőt a rátelepedő árnytól. A történet nem klasszikus fantasy küldetésként működik, ahol szörnyeket kell levágni és kincseket kell bezsákolni. Itt inkább gyógyításról, fényről, segítségről és felfedezésről van szó. A sötétség hatása alá került lények nem egyszerű ellenfelek, hanem akadályok, félelmek és sebek, amelyeket nem feltétlenül legyőzni kell, hanem kezelni, meggyógyítani. Ez a különbség nagyon sokat számít. Az Árnyrengeteg hangulata ettől lesz mesés, de nem gyermeteg, sötét, de nem öncélúan nyomasztó.

A játék legkülönlegesebb eleme maga a storybook, vagyis a könyvszerű játéktér. Nem egy hagyományos táblát terítesz ki, hanem egy spirálkötéses, kihajtható kötetet lapozol fel, amely egyszerre adja a történetet, a jelenetek helyszínét és a játék működéséhez szükséges felületet. A két oldalsó részre pakolod ki a kártyákat és a jelölőket, a középső lapokon halad maga a kaland. Ez nemcsak látványos megoldás, hanem praktikus is. A játék egyik nagy ígérete épp az, hogy gyorsan elő lehet venni, és ugyanilyen gyorsan el is lehet pakolni. A "mentési rendszernek" köszönhetően nem kell végigülni egy teljes kampányt, elég lezárni egy jelenetet, majd később szinte pontosan onnan folytatni, ahol abbahagytuk. A mechanika alapja a négy akciókártya és az úgynevezett folyó rendszer. Luma négy fő cselekvésre támaszkodik:

fényt gyújt, segít, felfedez és gyógyít.

Ezek az akciók mindig egy sorban helyezkednek el, és a pozíciójuk határozza meg, mennyire könnyű velük sikeres próbát tenni. Minél kedvezőbb helyen van egy kártya, annál alacsonyabb értéket kell dobni a kockákkal. Ha használunk egy akciót, a kártya a sor végére kerül, a többiek pedig előrébb csúsznak. Ebből születik a játék igazi gondolkodós része, mert nemcsak az számít, mit szeretnénk most csinálni, hanem az is, milyen sorrendben érdemes elhasználni a lehetőségeket.

Ez elsőre nagyon egyszerűnek hangzik, de játék közben hamar megjön a feszültség. Lehet, hogy gyógyítani kellene egy árny által megfertőzött lényt, de a gyógyítás épp rossz helyen áll a sorban, ezért nagyot kellene dobni hozzá. Lehet, hogy előbb egy kevésbé fontos akcióval kellene megmozgatni a rendszert, hogy a következő körre jobb helyzetbe kerüljön a fontos kártya. Lehet, hogy nincs idő kivárni az ideális pillanatot, mert az árny közben közelebb húzódik, és a jelenet lassan kicsúszik a kezünkből.

A döntések nem látványosak, de folyamatosan ott vannak, és a játék pont attól működik, hogy minden apró mozdulatnak következménye van. A kockadobás sokat számít, ezt nem érdemes szépíteni. Az Árnyrengetegben gyakran dobunk, és egy rossz sorozat kellemetlenül visszavetheti a tervet. A játék szerencsefaktora érezhető. Ugyanakkor nem teljesen kiszolgáltatott dobálásról van szó. A kristályokkal, bónuszokkal, kártyahatásokkal és az akciók sorrendjének okos kezelésével sokat lehet javítani az esélyeken. 

A jelenetek felépítése miatt az Árnyrengeteg nem válik sima próbadobálássá. Lények kerülnek a folyóba, felfedezéskártyák nyílnak meg, árnykártyák nehezítik a helyzetet, és a történetkártyák újabb irányokat adnak. Ha elfogynak az adott körre használt kockák, az erdő reagál, a veszélyek előrébb lépnek, Luma sérülhet, Brom közbeléphet, és a korábbi döntések néha később térnek vissza. A játék egyik legjobb tulajdonsága, hogy a történet és a mechanika nem teljesen külön életet él. Ha segítesz valakinek, az nemcsak szövegben jelenik meg, hanem kártyaként vagy hatásként is bekerülhet a kalandba. Ha rosszul döntesz vagy elbuksz valamit, az sem feltétlenül csak egy újrakezdés, hanem változhat tőle a történet íve.

A kampány nem egy végtelen monstrum. Egy prológusból és öt fejezetből áll, és ez nagyon jót tesz neki. A Storyfold: Árnyrengeteg nem akar hónapokra az asztalhoz kötni, inkább egy rövidebb, befejezhető, mégis teljes ívű szóló élményt ad. Ez ma különösen nagy erény, mert rengeteg kampányjáték már a doboz kibontásakor fárasztónak tűnik. Itt nem az a kérdés, hogy lesz-e időnk ötven órát beletenni, hanem az, hogy mikor tudunk visszatérni a következő jelenethez. 

A látvány és a komponensek sokat hozzátesznek az élményhez. A rajzok nem pusztán szépek, hanem egységes hangulatot adnak a világnak. Az erdő egyszerre hívogató és fenyegető, a lényekben van valami mesés, mégis idegen, a könyvszerű forma pedig tényleg segít abban, hogy a játék ne csak mechanikus feladatok sorának érződjön. Ez az a társas, amelynél a külcsín nem üres csomagolás. A forma része az élménynek, mert a hajtások, a lapozás, a jelenetek elrendezése és a gyors mentés együtt adják azt az érzést, hogy egy furcsa, interaktív mesekönyvben járunk. 

A Storyfold: Árnyrengeteg nem agyégető szóló puzzle, nem túlélős horror, és nem is nehéz taktikai kampány. Sokkal inkább egy hangulatos, nyugodtabb, erős vizuális és érzelmi jelenléttel dolgozó kaland, amelyben a mechanika elég érdekes ahhoz, hogy ne csak olvasmány legyen, de nem annyira mély, hogy önmagában elvigye a hátán az egészet. Akkor működik igazán, ha elfogadjuk, hogy itt az élmény a rendszer, a történet és a tárgy együttese. Ha valaki csak a mechanikai mélység miatt ül le elé, könnyen kevésnek érezheti. Ha viszont az érdekes szólóélmény, a szép tárgy és a sötét, de reményteli mese együtt vonzza, nagyon könnyen beszippanthatja.

A játék egyik lehetséges gyengesége a történet ismétlődő természete. Luma újabb és újabb erdei helyzetekbe kerül, árny által érintett lényekkel találkozik, próbál fényt vinni a sötétbe, majd halad tovább. Ez a szerkezet szándékos, de nem mindenkinek lesz elég változatos. Aki erős karakteríveket, sok párbeszédet és váratlan narratív fordulatokat vár, talán hiányolni fogja a konkrétabb történetmesélést. A játék inkább benyomásokból, hangulatokból és szimbólumokból építkezik. Nem mindent magyaráz meg, nem mindent köt össze vastag vonallal, és sokszor inkább érzetet ad, mint klasszikus sztorit.

Pont emiatt az Árnyrengeteg nagyon személyes társasjáték. Egyedül játszva nincs úgymond asztali zaj, nincs másik játékos, aki viccel, siettet vagy más irányba húz. Marad a könyv, a kártyasor, a dobások, Luma és Brom útja. Ez ritka hangulatot teremt, és a játék legjobb pillanatai nem feltétlenül a győzelmi jelenetek, hanem azok az apró döntések, amikor mérlegelni kell, hogy megéri-e még egy próbát tenni, vagy jobb elfogadni a következményt és továbbmenni. Az Árnyrengeteg nem mindig azt jutalmazza, hogy tökéletesen játszunk, hanem azt, hogy végigmegyünk a történeten, akkor is, ha közben sérülések, kudarcok és rossz döntések maradnak mögöttünk.

Aki társasági élményt keres, annak ez nyilván nem lesz jó választás. Ez egyszemélyes játék, és bár ketten is lehet közösen gondolkodni fölötte, a rendszer alapvetően egy játékosra van tervezve. Aki viszont szeret egyedül játszani, de unja a puszta pontoptimalizálást, annak a Storyfold: Árnyrengeteg kifejezetten érdekes darab. Nem akar mindent megoldani, nem tökéletes, néha túl sokat bíz a dobásokra, és a története sem mindig olyan erős, mint a világa. Mégis van benne valami nagyon szerethető. Egy kompakt, szépen felépített, könnyen elővehető szóló kaland, amely nem harsányan akar emlékezetes lenni, hanem csendben, lapról lapra húz be az erdő mélyére.

A Storyfold: Árnyrengeteg azoknak ajánlható igazán, akik a társasjátékokban nem csak a győzelmet keresik, hanem az utat is. Akiknek számít a hangulat, a forma, a gyors előkészítés, a befejezhető kampány és az, hogy egy játék ne mindig ugyanazt a versengő izmot mozgassa meg. Nem fogja leváltani a nagy szóló klasszikusokat, és nem is akarja. Inkább egy másik irányt mutat: kisebb, mesésebb, személyesebb kalandot, amelyben egy lány és egy medve próbál fényt vinni egy sötét erdőbe.

Ez talán egyszerűen hangzik, de amikor a könyv kinyílik, és az első döntésnél már érezni, hogy a történet nem teljesen enged el, akkor világossá válik, miért különleges ez a doboz.

Storyfold: Árnyrengeteg

Eredeti cím: Storyfold: Wildwoods

Tervező: Sjoerd van der Linde

Grafika: Justine Chalieux

Eredeti kiadó: Open Owl Studios

Magyar kiadó: Reflexshop

Játékosszám: 1 fő

Korhatár: 13+

Időtartam: 30-60 perc