Ennyi volt, nem készül el Wonder Woman előzménysorozata és egy másik DC-széria is kuka
A Paradise Lost mellett az Amanda Wallerről szóló széria is lekerült a napirendről.
A Paradise Lost mellett az Amanda Wallerről szóló széria is lekerült a napirendről.
A Windows 10 és 11 felhasználóit is érinti az a zero-day sebezhetőség, ami pont a Defendert tudja a rendszer ellen fordítani.
Az IMAX vezére kilátogatott a forgatásra és a Harrison Ford-érára emlékeztette az, amit látott. Mi is arra szeretünk emlékezni.
A britek januártól az automatikus megújítások és a megtévesztő árkedvezmények ellen is nagyot lépnek, és erre nekünk is szükségünk van.
Valaki rezgőn felejtette a telefonját és nagyon nem akarja felvenni.
Kiválóan passzol az alapanyag a rendező stílusához, ráadásul a casting is remek.
Ha van mit csinálni, nincs idő nézelődni.
Emellett megerősítést nyert, hogy cserélhető az akkumulátora.
A korábban koncepcióként mutogatott telefonból működő termék lett: a motoros gimbal gyorsan reagál, követi a témát és látványos kameramozgásokra is képes. A szokatlan konstrukció ugyanakkor néhány kompromisszumot is hoz.
Az AI robbanásszerű előretörése alapjaiban változtat meg szinte mindent - beleértve a szervezett bűnözést is, ahol az új sláger az AI szervereket szállító kamionok kirablása.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vizsgálata szerint nincs bizonyíték arra, hogy orosz kötődésű támadó állna a Magyar Államkincstár rendszerének feltörése mögött. Közben az is kiderült, hogyan jutott be a hekker a hálózatba.
Sajnos viszont elég sok a baljós előjel.
Nicholas Hoult, a Superman sztárja csatlakozik az HBO Harry Potter-sorozatához, és a Roxfort egyik legönteltebb tanárát alakítja majd.
Az európai premieren izgatottan nyilatkozott a rendező-színésznő.
Venni vagy nem venni?
A Sárkányok háza fináléja egyre erősebben idézi a Trónok harcát.
Most vált számomra igazán izgalmassá ez a projekt.
Csipetnyi társadalomkritika is megfér az eredetileg Spider Island címen futó brit produkció trailerében.
A PurrPad nem is a hangszórókon dorombol, hanem a maces érintőpad rezgőmotorjával kelti életre a virtuális macskádat.
A Lies of P mögött álló csapat saját dokumentumfilmje arról is mesél, hogy milyen projekt következik a sikeres soulslike után.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)