Hirdetés

Ennyi volt, nem készül el Wonder Woman előzménysorozata és egy másik DC-széria is kuka

|

A Paradise Lost mellett az Amanda Wallerről szóló széria is lekerült a napirendről.

Hirdetés

Újabb két korábban bejelentett sorozatterv került le a DC Studios napirendjéről. A Variety értesülése szerint már sem a Wonder Woman világában játszódó Paradise Lost, sem az Amanda Wallerre épülő Waller nincs aktív fejlesztés alatt. Gyorsan frissítsük fel, miről is van szó, mert nem csodálnám, ha a végtelen huzavona alatt elveszítettétek volna a fonalat. A Paradise Lost még James Gunn és Peter Safran 2023-ban bemutatott első DCU-s terveinek része volt. A sorozat Themyscirán játszódott volna jóval Diana, vagyis Wonder Woman születése előtt, és az amazonok társadalmának kialakulását, politikai viszonyait és hatalmi harcait mutatta volna be.

Safran annak idején a Trónok harcához hasonló történetként jellemezte a projektet, amelyben a fantasy mellett komoly szerepet kapott volna a politikai intrika is. A sorozat azonban az elmúlt években nem jutott el odáig, hogy a DC Studios hivatalosan is berendelje a gyártását.

Hirdetés

Hasonló sorsra jutott a Waller is. Ebben Viola Davis tért volna vissza Amanda Waller szerepében, és eredetileg a Peacemaker első és második évada közötti időszakot töltötte volna ki. A projekt fejlesztésében a Watchmenen dolgozó Christal Henry és a Doom Patrol alkotója, Jeremy Carver is részt vett. Fontos ugyanakkor, hogy egyik sorozatot sem úgy kaszálták el, hogy korábban már zöld utat kapott volna a forgatásra. Mindkettő fejlesztési fázisban maradt, a DC Studios pedig végül úgy döntött, hogy jelenlegi formájukban nem viszi tovább őket.

Viola Davis, mint Amanda Waller
Viola Davis, mint Amanda Waller

Ez nem jelenti Wonder Woman eltűnését az új DC-univerzumból! A stúdió továbbra is dolgozik egy új mozifilmen a karakterrel, vagyis Themyscira és az amazonok világa várhatóan más formában kap majd szerepet a DCU-ban. A Paradise Lost és a Waller ezzel a Booster Gold mellé került a DC Studios félretett projektjeinek sorában. A Booster Gold-sorozatról július végén derült ki, hogy nem halad tovább David Jenkins jelenlegi változatában.

A DC eredeti Gods and Monsters terve, a filmes univerzum első nagy fázisa tehát az elmúlt években több ponton is átalakult. Gunn és Safran már a kezdetektől hangsúlyozták, hogy csak azok a produkciók kapnak ténylegesen zöld utat, amelyekhez megfelelőnek ítélt forgatókönyv készül, így egy korai bejelentés önmagában még nem garantálja, hogy az adott film vagy sorozat valóban elkészül. Most élesben láthatjuk, tényleg komolyan gondolták ezt, ami összességében nyilván nem örömhír a rajonóknak, de a nap végén talán mégis jobban járunk, ha van olyan mérce, amit el kell érnie a produkcióknak, különben a fiók mélyére száműzik őket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)