A Baldur's Gate 3 rendezője figyelmeztet a Game Pass-típusú szolgáltatások veszélyeire
Swen Vincke azután fejtette ki a véleményét, hogy a Ubisoft egyik vezetője elmondta, meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy nem birtokoljuk a játékokat.
Swen Vincke azután fejtette ki a véleményét, hogy a Ubisoft egyik vezetője elmondta, meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy nem birtokoljuk a játékokat.
Igazából lehet, hogy csalt, de most már mindenkinek elege van a pereskedésből.
A fejlesztőcsapat fejének elmondása szerint eddig sosem látott toxikus viselkedést tapasztalnak a Colossal Order tagjai.
A korábban pletykált Superman-játék azonban nagyon úgy tűnik, hogy soha nem is létezett.
A kiadó előfizetésekért felelős igazgatója kicsit hazabeszélt a Ubisoft+ szolgáltatás miatt.
Ráadásul a Square Enix újdonságával az előfizetők mindenki másnál hamarabb játszhatnak.
Egységes mértékben drágulnak a Magyar Telekom szolgáltatásai.
Bőven el leszünk látva új Star Wars-játékokkal az elkövetkező időben.
További három belsős stúdió is részt vehet a fejlesztésben.
Hardveresen egyedülálló a ROG NUC, egy igazi játékra termett piciny konfiguráció, és úgy fest, hogy a lehető legtöbb PC-s játékost szeretnék elérni a segítségével.
A tajvani gyártó új kijelzői a felhasznált paneltechnológiákat tekintve abszolút az élmezőnybe tartoznak, ám egy firmware-alapú funkció vitatott előnyöket nyújthat játékok futtatása során.
Elképesztő statisztika bukkant fel az Epic Games sikerjátékával kapcsolatban.
Számos játék képes 60 fps-sel futni PlayStation 5-ön, csak egy frissítés kéne, hogy ez lehetővé váljon.
Érdemes végigpörgetni a listát, ugyanis kifejezetten izgalmas címek is helyet kaptak rajta.
Mostanra már a Minecraftot is sikerült lenyomnia, de akad még egy ennél combosabb kihívó is.
Nem kell sokat költened, hogy lényegesen kényelmesebbé tedd a videojátékos kikapcsolódást.
Már éles a Humble Bundle új csomagja, ami rengeteg kiváló címet kínál nekünk, és a vételárral még a rákmegelőzést is segíthetjük.
Aprólékos részletességgel megalkotva kerül ismételten a boltok polcaira a fegyver.
A The Last of Us adaptációján kívül is volt mit nézni tavaly a Warner streamingplatformján, mi pedig összeszedtünk párat, amit érdemes pótolni közülük.
Fura címmel érkezett meg az új Devil May Cry játék, de van ennél furább cím is a listán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)