A Slay the Spire gyakorlatilag megteremtette a modern roguelike pakliépítős játékok műfaját, ezért a Mega Crit egyszerre volt nagyon könnyű és kifejezetten nehéz helyzetben a folytatással. A csapat választhatta ugyanis a biztonságos utat és meg sem próbál rálicitálni az elődre, zsebre rakja a biztos vásárlókat és mindenki egy félmosollyal sétál bele a naplementébe. A másik út veszélyesebb, az erőltetett innováció ösvényén gyakran nem az az első kérdés, hogy mi működik a játék egésze szempontjából, hanem hogy milyen trendi mechanikákat lehet belezsúfolni a folytatásba, amivel indokolható, hogy ez mégsem egy DLC. Ez a sportjáték-probléma, amiről Csirke írt nektek egy tök jót.
Egy kis diszkléjmert megérdemel, hogy a Slay the Spire az utóbbi években messze a legtöbbet játszott játékom, amire akkor találtam rá, amikor megszületett a kislányom, és olyan zsánerekre próbáltam átállni, amit egy a testemre kötözött alvó gyermekkel is bármikor elindíthattam. Instant szerelem volt, mert amennyire nem szeretek fizikai kártyákból paklit építeni, annyira imádom ezt digitális formában, a roguelike pedig nagyon őszintén beszél az alapvetően sziszifuszi lelkemhez, nem beszélve az ősemberektől származtatott trial and errorhoz fűződő érzékeny szálakhoz, amiket ez a zsáner biztos kézzel penget.
A Slay the Spire a roguelike pakliépítős játékok koronázott, felkent, majd mennybe ment királya és bár történt előre és visszalépés a niche-ben az elmúlt majdnem egy évtizedben, senkinek nem sikerült olyan sikereket elérnie, mint a Mega Crit eredeti játékának. 2017 óta egyetlen fizetős kiegészítő vagy mikrotranzakciós kozmetikai bizbasz sem jelent meg a Slay the Spire-höz, ami viszont érkezett, az végtelen mennyiségű közösségi mod, mert a fejlesztők úgy rakták össze az alapot, hogy a közösség könnyedén tudjon építkezni rá.
Ez az a játékosközpontú hozzáállás, ami igazán különlegessé teszi a Slay the Spire 2-t is és amit a nagy stúdiók valahogy elfelejtettek az évek során.
A Slay the Spire 2 a fent említett dolgok miatt egyelőre csak korai hozzáférésben jelent meg és ha minden igaz, akkor egy-két évig még biztosan a közösséggel kézenfogva zajlik majd a fejlesztés, de már most lényegesen több, változatosabb és izgalmasabb tartalom van benne, mint az első részben. Az eredetiben töltött most-inkább-hagyjuk-is-hogy-mennyi órám után a folytatásba belepakolt huszonvalahány azt hiszem, hogy egy meglehetősen teljes képet adott arról, hogy mi is a Slay the Spire 2 és mi nem.
A Slay the Spire 2 nem egy DLC, de nem is egy olyan elképesztő generációs ugrás, amit ne tudnál egy óra alatt feldolgozni. Sőt, instant ismerősnek hat, mert a játék alapjai szinte semennyit sem változtak, és a közösségben tapasztalható elégedetlenség is valószínűleg ebből ered. Mert, hogy az bizony azért van. Sokaknál azt láttam, hogy az első rész újrahasznosított mechanikái, karakterei és kártyái miatt nem érzik a Spire 2-t egy teljes értékű folytatásnak, pedig - és erről majd hosszabban is beszélek - ez az a fajta játék, ahol egyetlen apró változtatás is hatalmas lavinákat indíthat el az élmény egészét nézve. És itt bizony nem egy új ötlet van.
Szóval a játékmenet alapjai nem változtak. Minden próbálkozásnál egy torony lábánál kezdünk, ahol egy alap paklival indulunk el felfelé. A térkép minden alkalommal véletlenszerűen generálódik, és a különböző útvonalakon egymást követő harcok, események, elit ellenfelek és boltok várnak minket és minden felvonás végén vár egy boss. A csaták után mindig választhatunk új kártyákat, kapunk egy kis aranyat, amit utána újabb kártyákra vagy épp relikviákra és potikra tudunk költeni. Az alapkoncepció rendkívül egyszerű és nagyon ismerős lesz azoknak, akik játszottak az első résszel, viszont nincs olyan eleme a játéknak, ami nem fejlődött volna, ezért mégis frissnek hat.
A változások nagy része apró, de - ahogy említettem - mégis sokat számít.
Viszont tudok empatizálni azokkal, akik ennél többre számítottak, hiszen a Mega Crit egy az egyben átemelt az előző játék karaktereiből hármat, nem változtatott az alapokon, továbbá a potik, relikviák és események közül is meglehetősen sokat hozott át a folytatásba. Ez leírva nem hangzik olyan jól, viszont hozzá kell tenni, hogy az újdonságok kontrasztjában ez mind frissnek hat, és még annak ellenére sem érzem ezt egy felesleges folytatásnak, hogy a kedvenc karakteremmel pont ugyanúgy tudtam összerakni a legbrutálisabb buildet, mint ahogy négy évvel ezelőtt is tettem. A Defect Power kártyás paklijai nosztalgikusan simogatják a lelkemet, de már az első pár menet alatt egyértelmű volt, hogy az új itemek és események lényegesen nagyon szabadságot és több lehetőséget adnak, hogy másfele is legyen kedvem építkezni.
A leglátványosabb újdonságot valószínűleg az új játszható karakterek jelentik majd mindenkinek, mert a korábbi három - Ironclad, Silent és Defect - ugyan visszatér, de melléjük két új hős is érkezik. A Regent és a Necrobinder izgalmasak és nemcsak azért, mert teljesen új mechanikákkal dolgoznak, hanem mert sokkal összetettebbek is az OG hősöknél. Erőforrásokat kell menedzselni, teljesen újfajta gondolkodást igényelnek és nagyon máshogy illeszkednek a tárgyakhoz, mint a régi ismerősök. Ezzel együtt érezhetően kevésbé is kiforrottak, brutálisan erős paklikat lehet összehozni velük, úgyhogy biztosan érkezik majd a nerfhammer.
A másik látványos változás a dizájn és a grafika. Én még mindig nagyon szeretem azt, ahogy az eredeti Slay the Spire kinéz, de a második részt elindítva számomra is egyértelművé vált, hogy ez bizony már nem mai darab. A Spire 2 kapott egy teljesen új dizájnt, amit szépen összefésültek a karakterekkel és az ellenfelekkel, hogy koherensebben tudják megteremteni azt a világot, amiben láthatóan most már egy történetet is szeretnének elmesélni. Az új dizájn és a részletesebb animációk nyilván fontosak, de ez a játék sokkal inkább szól a mechanikákról és az egymással szorosan együttműködő rendszerek egyensúlyáról, mert a 100. nekifutásnál már tényleg csak a kártyákat fogod nézni. Ennek ellenére egyébként tök jó látni, hogy ugyan sok ellenfél a korábbi játék ötleteire épít, de grafikai frissítés miatt tisztábban kirajzolódik a harci stílusuk és az, hogyan lehet őket kihasználni.
Fontos változás az is, hogy az első részben megszokott boss relikviák rendszerét teljesen átalakították. Ez nagyrészt azért fontos, mert ebben a játékban az indulásnál soha nem tudod, hogy milyen builddel zárod majd a kalandot, hanem random kártyák, relikviák és események alapján indulsz el valamilyen irányba. Az egyik legfontosabb vízválasztó mindig az első felvonás főellensége volt, aki egy nagyon erős - szintén random - relikviát adott, ami nagyban befolyásolta, hogy merre építkezhetsz tovább. A Spire 2-ben több alkalommal hozunk kisebb, de még mindig jelentős döntéseket arról, hogy milyen előnyöket és hátrányokat vállalunk, amiről egyelőre nem tudom eldönteni, hogy nehezebbé vagy könnyebbé tette a játékot. Az biztos, hogy egy újabb random faktor miatt nehezebb tudatosabban építkezni, de már most találkoztam olyan perkekkel, amik bármelyik pakli erejét megsokszorozzák, szóval valószínűleg itt lesz majd egy kis balanszolás.
A Slay the Spire 2-ben már van hivatalos többjátékos mód is, ami egyébként korábban modként volt csak elérhető. Őszintén szólva számomra ez a játék sosem üvöltött egy kooperatív módért és a jelenlegi formájában nehezen is indokolható. Vannak ugyan co-op specifikus lapok, de a játékmód egyelőre inkább csak egy erőltetett újításnak érződik, amiben alaposan megemelt életerejű ellenfelekkel harcolhatunk. Biztos, hogy a Mega Crit kihoz majd belőle valamit, de jelenleg nincs még játékon belüli voice chat és mindenki párhuzamosan játssza ki a lapokat, ezért az egész meglehetősen kaotikus. Van benne potenciál, de azt hiszem, hogy ezzel lesz a legtöbb dolguk a fejlesztőknek az early access alatt.
Szóval a Slay the Spire 2 minden szempontból több és jobb, mint az eredeti játék, de nem az a hatalmas ugrás, amit sokan szerettek volna - vagy épp vártak. Én azt gondolom, hogy itt ennél nagyobb ugrásra nem is volt szükség, hiszen annyira jók az alapok, hogy az új tartalom és szebb dizájn a keményvonalas játékosokat hosszú évekre leköti majd. Ráadásul a Mega Crit pontosan ugyanannyira utálja a mikrotranzakciókat, mint te vagy én, úgyhogy a kód már ott is van a modder közösségnél, ami még több izgalmas tartalmat ígér.
Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a Slay the Spire 2 jelenleg korai hozzáférésben van, tehát tele van bugokkal, a grafikák egy része helyett még nagyon vicces koncepciórajzok vannak és az M4-es Macbookomon többször is összeszarta magát, ahogy ez Windows alatt is előfordult a közösségben. Szóval, ha ezzel nem vagy rendben, akkor nyugodtan lehet várni a vásárlással, mert a játék nem szalad el. Ha viszont a vásárlás mellett döntesz, akkor tudd, hogy ha megvan az első rész, csomagban 20 euróért is meg tudod venni Steamen.
