Egy szomorú halasztást követően a Slay the Spire 2 végül március 5-én, csütörtökön jelenik meg, vagyis válik elérhetővé Steam Early Accessen. A pontos dátumot a fejlesztő Mega Crit egy friss előzetessel súlyosbítva jelentette be, amelyben egy látványos animált rövidfilm mutatja be a folytatás újdonságait.
A trailer új lényeket, kártyákat, kasztokat, kombókat és kooperatív lehetőségeket villant fel, de ez még semmi, mert visszatér a kedvenc karakterem, a gömbökkel operáló Defect is! Az új relikviák, potik és események mellett talán a legizgalmasabb újdonság az "Alternate Acts", ami még nagyobb változatosságot hoz a játékmenetbe. A bemutatott kooperatív kasztkombinációk alapján már az early access verzió is tartalmas csomagnak ígérkezik, úgyhogy nem lehetnék izgatottabb.
Az early access induláskor öt karakterrel lesz elérhető, és a fejlesztők ígérete szerint a béta időszak alatt további kártyák, események, környezetek, ellenfelek és egyéb tartalmak érkeznek majd. A stúdió szerint az első rész sikere nagyrészt a közösség támogatásának volt köszönhető, ezért döntöttek ismét a korai hozzáférés mellett. A rajongók visszajelzései, fordításai, videói és rajongói alkotásai komoly szerepet játszottak abban, hogy megint a közösséggel együtt fejlesztenek.
A Steam-oldal szerint a Slay the Spire 2 várhatóan megint egy-két évet tölt majd early accessben, mint az elődje. Az eredeti játék máig a roguelike deckbuilder műfaj egyik etalonja, amely számos ma már alapvetőnek számító játékelem meghonosításáért felelős. Nem akarom elmondani, hogy mennyi időm van benne.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
