Imádtuk a Dispatch epizódjait, karaktereit, játékmenetét, és mindent, amit az AdHoc művelt a Telltale-től hozott formulával. Az ipar és a játékosok nagy része is így érzett. Ennek ellenére a Dispatch egy nagyon szerencsétlen helyzetben találta magát: ugyan az első részek októberben jelentek meg, a teljes sorozat már jóval azután érkezett, hogy a The Game Awards zsűrijének esélye lett volna végigpörgetni és kiértékelni az egész évadot.
Technikailag a Dispatch első szezonjának egésze megérkezett november 21. előtt (az utolsó részek november 12-én jelentek meg), így része lehetett az idei díjátadónak, és így elvileg kizárásra kerülne a 2026-os TGA-ről. Ettől függetlenül most valamiért mégis azt a fülest kapta az AdHoc, hogy indulhat jövőre.
Az Eurogamernek adott interjújában a stúdió társalapítója Nick Herman a következőt nyilatkozta:
"Már hallottuk Geofftól, hogy a játék indulhat a következő évben."
A hivatalos szabályzat ezt elvileg lehetetlenné tenné, de úgy tűnik, hogy a Dispatchre ez nem vonatkozik. Mindenesetre Herman mosolya így sem teljesen őszinte, mert ő a szabályzat helyett inkább az emberek emlékezőképessége miatt aggódik. Szerinte jövő őszre már senkit sem fog érdekelni a játék, és az aggodalma nem teljesen alaptalan. A szavazatok leadásakor sokszor elfelejtődnek az előző év végén érkezett csodák, 2026 pedig egy kifejezetten kemény évnek ígérkezik a GTA VI miatt.
"Majd kiadjuk a szexjelenetet egy héttel a TGA 2026 előtt, hogy emlékeztessük az embereket a Dispatchre!"
Ez igazából egy poén volt, de egyébként nem lenne rossz taktika. Mindenesetre mi nem feledkeztünk meg a játékról az éves összefoglalónkban, amit itt futhattok át.