Nem szeretjük túlzottan azt, amikor egy hiba miatt túl korán sül el egy izgalmasra tervezett bejelentés, de ha valaki elügyetlenkedi a dolgot, akkor már nincs mit menteni a helyzeten. A Diablo IV fejlesztői a jövő héten, február 11-én tartanak majd egy hasonló bemutatót, mint amit az Overwatch és a WoW csapataitól kaptunk. Ezen elmesélik a srácok, hogy mire számíthatunk a Diablo IV jövőjétől, és ennek valószínűleg a Lord of Hatred második kasztjának leleplezése is része lett volna.
A kiegészítő első új harcosa, a Paladin már bemutatkozott, és be is került a játékba azok számára, akik előrendelték a kiegészítőt. A második karakterosztály viszont egyelőre hivatalosan titok. Aztán felkerült a Diablo IV tesztszerverére a Season 12 előzetes változata, abban pedig ott voltak az utalások a titkos kasztra.
Nem elég, hogy a Warlock neve felbukkant a fájlok között, de még egy, a kaszt dizájnját leleplező művészeti anyag is előkerült. A képességeit persze még nem ismerjük, de a kép alapján ez valószínűleg közelebb lesz egy vérgőzös gyilkoshoz, mint a World of Warcraft démonidézőjéhez. Egy kicsit reménykedünk benne, hogy a február 11-én megtartott tájékoztató után már ki is próbálhatjuk majd, de ez már tényleg csak a jövő héten fog kiderülni.
Confirmed my post about 2nd class name and art - 2.6 PTR datamined (High-res version)
by u/inudax in diablo4
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!