Az Overwatch 2026-os bemutatója egy látványos animációs kisfilmmel indult. Anélkül, hogy elvennénk előletek annak élményét, a lényeg, hogy az idei év a Talon körül, az Overwatch rivális frakciója körül fog forogni, amit a játék minden szeletén keresztül megérzünk majd. Az első és legfontosabb azonban, hogy a Blizzard lövöldéje ismét átalakul: a stúdió feleslegesnek érezte a számozást, így el is hagyják azt, és a játék visszamegy szimplán Overwatchra.
Ez a változás azonban nem csak pár új karaktert, és pályát jelent. A teljes játék szolgáltatása átalakul, kezdve a felhasználói felülettel. A már 2016-ban is komoly korlátokat jelentő menürendszert kidobják, átrendezik és átláthatóbbá teszik. Erre persze nem csak esztétikai, de praktikus okokból is szükség van, mivel a Reign of Talon új eseményeket is hoz magával.
A Talon szervezet támadása és az Overwatch ellenállása egy egész évet kitöltő történet lesz. Minden szezon elmesél majd egy ezzel kapcsolatos sztorit, melyek során játékbeli események is várnak ránk. A résztvevőknek oldalt kell választaniuk, és attól függően, hogy melyik frakció áll nyerésre, kapunk majd különböző jutalmakat. A Season Passek is ezek köré épülnek, ezért is dobják ki a régi számozást: a február 10-én induló új szakasz a Season 1 nevet kapja. Minden év saját tematikája új időszakot indít majd a saját szezonjaival.
Arról már beszámoltunk, hogy a játék a 2026-os év alatt összesen 10 karaktert kap majd, ezekből ötöt pedig már február 10-én, a Season 1-gyel leszállít a Blizzard. Ezzel együtt jön a Hello Kitty skin kollaboráció, a Stadium felújítás és egy nagyszabású hősrendezés. A karaktereket ugyanis innentől nem csak Tank/DPS/Support kategóriákra osztják fel, hanem egyes csoportok alosztályokat is kapnak a maguk saját passzív extráival. A perkeket is átfésülik, az év során pedig több nagy karakterfelújításon is végigmennek majd.
Mindezek mellett rengeteg fontos apróság érkezik a következő hónapokban: jön az Overwatch Switch 2-es frissítése, a grafikai motor felújítása, az új esport szezon indulása, rengeteg új skinvonal, sztori tartalom és egyéb titkok, amiket még nem fedtek fel. Az Overwatch csapatának vezetőségéhez Aaron Keller mellé pedig Ben Bell, vezető producer is csatlakozott.
Egy új éra indul az Overwatch számára, ami már most több tartalmat ígér, mint amennyit az Overwatch 2 tudott felmutatni. Reméljük, hogy ez az újraindulás jobban fog elsülni, mint a legutóbbi.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
