Hirdetés

Ne mostanában számítsatok a Cyberpunk 2 megjelenésére

|

A 2077-ből kimaradt egy sokáig tervezett elem, mely a folytatásba bekerülhet.

Hirdetés

A CD Projekt Red egy ideje már hivatalosan is dolgozik a Cyberpunk 2077 folytatásán, ám a projektről eddig alig voltak konkrét információk. A nem kifejezetten túlgondolt cím már korábban kiderült, most pedig egy lengyel elemző, Mateusz Chrzanowski hozta ki, hogy tudomása szerint a stúdió célja az, hogy a játék jóval a The Witcher 4 megjelenése után, várhatóan 2030 negyedik negyedévében kerüljön piacra. Amennyiben ez az időzítés pontos, a folytatás még legalább öt évre van, és nagy eséllyel már a PlayStation 6 és a következő generációs Xbox konzolokra készülhet.

A Cyberpunk folytatásának fejlesztése állítólag már 2022-ben elkezdődött, ami nyolcéves fejlesztési ciklust jelentene. Bár a CD Projekt Red jelenleg elsősorban a The Witcher 4-re koncentrál, a két játékot külön csapat fejleszti. A hosszú fejlesztési idő mögött az is állhat, hogy a stúdió a Cyberpunk 2077 problémás megjelenése után szeretné elkerülni a hasonló hibákat, és elegendő időt biztosítani a minőségre. Az elemző ráadásul ismét megerősítette azt a korábbi pletykát, miszerint a folytatásba többjátékos mód is kerülhet, ami tovább növelheti a fejlesztés komplexitását.

Hirdetés

Érdekesség, hogy a CD Projekt Red korábban tervezett ugyan multiplayer funkciókat az eredeti Cyberpunk 2077-hez, ezek végül nem valósultak meg, és a játék tisztán egyjátékos maradt. A folytatás esetében azonban a többjátékos mód komoly újítást jelenthet, amely alapjaiban befolyásolhatja az élményt.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)