Borderlands 4 teszt - olyan hamar felnőnek

Van az a srác, akivel együtt nőttetek fel. Egy lakótelepen laktatok, ugyanabba a suliba mentetek, csak külön osztályba, ahol együtt követtétek el a kötelező tinihibákat. Ez az a srác, akivel hajnalig lövöldöztétek egymást a betárcsázós neten, akivel hű fegyverhordozói voltatok egymásnak a lányok felé tett első bizonytalan lépések során, és akiről olyan dolgokat tudsz, amiket a szülei el sem tudnának képzelni az ártatlan kisfiukról. Talán együtt mentetek egyetemre is, és buliztátok végig az első éveket, amíg nem találkoztál egy lánnyal, aki aztán megváltoztatta az életed, és szeretetével kezdett tolni a felnőtté válás felé.

Megritkultak a bulik, egyre kevesebbszer értél rá hajnalig játszani, hirtelen fontosabb lett a munka és a kapcsolat, majd pedig a családalapítás gondolata, amíg ő még kötelékek nélkül élte a fiatal felnőttek életét. Néha irigykedve, néha szánakozva nézted, ahogy elnőtök egymás mellett, és bár hosszú évekig alapvető része volt az életednek, végül elhalványodott a kapcsolat. Láttad még néha Facebookon, hogy merre jár és mit csinál, de aztán lassan az algoritmus is rájött, hogy már nincs miről beszélnetek és végleg eltűnt az online zajban.

Tíz évvel később egy városligeti játszótéren két gyönyörű kisgyerekkel az oldalán áll a hinták mellett. Mosolyog. Legalább egy percig nézem, mire felismerem. Megtelik a szívem jóleső nosztalgiával és örömmel, megöleljük egymást és úgy kezdünk el beszélgetni, mintha tegnap sikáltam volna le a szempillájáról az álmában ráhányt - főleg csokis gabonapehelyből és pálinkából álló - megkövült masszát, biztosítva róla, hogy nem vakult meg. Újra egymásra találtunk és nem lehetnék boldogabb, mert úgy érzem, hogy visszakaptam a gyerekkoromat.

Számomra ez a Borderlands 4. 

A második rész óta nem éreztem magam ennyire jól egyetlen Borderlands-játékban sem, ami szerintem annak köszönhető, hogy azóta ez az első, amit úgy igazán átgondoltak a Gearboxnál. Optimális esetben már valahol a Pre-Sequel környékén rájöhettek volna, hogy a nem különösebben jól öregedő sorozatuk receptjén módosítani kell, de ha megkérdezitek a feleségemet, hamar kiderül, hogy én vagyok az utolsó ember, aki valakit elmarasztalhat azért, hogy a kisebb ellenállás felé mozdul. A Borderlands 4-ben viszont kemény munka van, és olyan átgondolt dizájndöntések, amikbe csak megfelelő önvizsgálat után lehet megérkezni. Valószínűleg Pitchford - vagy még inkább egy kreatív - leültette a dizájnereket és együtt megmerikondózták a sorozatot és kiszanáltak belőle mindent, ami nem okozott örömet, és csak azt tartották meg, ami alapvető része a Borderlandsnek. Maradtak a vicces - vagy legalábbis annak szánt - karakterek, a végtelen loot és még annál is több furcsa fegyver, az alapvetően co-opbarát játékmenet és az eltéveszthetetlen cell-shaded világ, 

de majdnem nincs is olyan része ennek a játéknak, ami nem lett jobb vagy legalább izgalmasan más.

A Borderlands 4 nagy nehezen kimászott abból a kreatív mocsárból, amiben hosszú évek óta üldögélt a sorozat, és ehhez tényleg nem kellett mást tennie, mint körbenézni, hogyan tolta tovább a konkurencia azt a szereket, amire a Gearbox szerelte fel a kerekeket. Lehet ezt pofátlan lopásnak hívni, vagy - sokkal kedvesebben - inspirálódásnak, de szerintem teljesen mindegy, hogy ki rakott először magsafe-et a telefonjára, vagy tojásból kikelő izékkel zajló harcot a játékába, ha az utána máshol is ugyanolyan jól működik. A Gearbox nagyon ügyesen azonosította azokat a területeket, ahol a zsáner többi szereplője legyorsulta őket, és még olyan dolgokat is finomhangolt, amit a közösség nem ordított évekig az arcába, ezért gondolom, hogy itt bizony valaki tényleg belegondolt abba, hogy merre is kellene továbbmenni ezzel a sorozattal.

Végül úgy látszik, hogy egy kicsit a The Division, de leginkább a Destiny irányába. Bár egyik sorozat sem tökéletes és a stúdióik éppen mindent elkövetnek, hogy a földbe állítsák őket, azért mindkettő bőven szolgál olyan leckékkel, amiből a Borderlands most színtiszta profitot csinált. Például azzal, hogy végül nem satnyította egypálcikás live service játékká az új epizódot, ami felett egészen biztosan megremegett a kezük az elmúlt években, hanem megelégedtek egy nyitott világgal, ami - nem látható, de egy kicsit érezhető - töltőképernyők nélkül egy hatalmas játszóteret nyit meg előttünk.

Legyen minden jobb

Szóval bajban vagyok, mert a viccből írt kis előzetesemmel egy kicsit túlságosan is jól tippeltem meg, hogy milyen is lesz a Borderlands 4, ami valójában csak annyit jelent, hogy a Gearbox marketingesei nem mondtak hülyeségeket, hanem azokat jó érzékkel meghagyták Randy Pitchfordnak, akire a Take-Two valamilyen megmagyarázhatatlan okból még mindig nem erősített rá egy elektromos nyakörvet és törölte le a Twitterét. A vécéről gamer donaldtrumpként tweetelő vezető már a Borderlands 3-hoz vezető úton is mindent elkövetett azért, hogy senki ne adjon neki szívesen pénzt, és mostani ámokfutása alapján azt gondolom, hogy a Borderlands 5-nél sem várható, hogy kiáll majd a saját útjából. 

A játék viszont szerencsére annyira jó, hogy már az első pillanataival kimosta a pitchford-ízt a számból (igen, visszaolvastam, de már nincs kedvem átírni), mert a Borderlands 4-en már ekkor érződik, hogy nagyon más, mint bármi, amit a Gearbox eddig csinált. Minden nagyon ismerős, de a mozgás-mechanizmusok újragondolásával teljesen más élményt nyújt, mint a korábbi epizódok, hiszen alapvetően változott meg az, ahogy a világával interaktálsz. A Borderlandsekben mindig azt éreztem, hogy túl nagy területeken túl lassan cammogok, de most a harcok közben és azokon kívül is természetesebb, gyorsabb - és ami a legfontosabb - szórakoztatóbb lett a mozgás. Ehhez nem kellett semmi, csak azonnal elérhetővé tenni a duplaugrást, rögtön utána a levegőben suhanást és a csáklyát, illetve egy azonnal lehívható kis járgányt. A csáklyán kívül ezek mind szuperül működnek és a grappling hookkal is csak annyi a baj, hogy túlságosan limitált a használata, ami egyszerűen mesterkélté teszi az egészet.

Amit viszont ügyesen eltaláltak, azokat a fegyverek. Mondhatjuk, hogy ez

1. elvárható
2. a nagy számok törtvénye alapján néhánynak muszáj faszának lennie,

de tényleg sikerült egy kreatív és szórakoztató arzenált összehozni, amiből csak a burst SMG létjogosultságát vonnám kétségbe, mert azt bizony csak azok használják, akiket túl sokat - vagy túl keveset - bántottak gyerekkorukban. A fegyverek önmagában is mókásak lennének, de váratlan és nagyon látványos dolgokat lehet összehozni, ha a szintén remekül sikerült Vault hunterek képességeivel sikerül szimbiózisba hozni őket. Ahogy a fake tesztemben is írtam, nyilván Vexszel mentem neki a kalandnak, mert történelmileg mindig a sziréneket a legjobb játszani a Borderlandsekben, és a kis elementálkutyámra igazított tűzfegyvereim pontosan azt a káoszt teremtették meg, ami miatt beleszerettem ebbe a franchise-ba. A karaktereket általában jól eltalálják a fejlesztők, most pedig aztán tényleg kedvedre lehet buildelni a négy játszható szereplő három teljesen különböző fára osztott képességeiből és mivel egy cseppet átláthatóbb is lett a lootrendszer, ezért minmaxolni is lényegesen egyszerűbb. Erre pont nem volt időm, de már azért körvonalazódott, hogy merre indítanám a grindot, ha hirtelen elkezdenék időt szarni.

Borderlands senkinek

Meggyőződésem, hogy minden, amiről eddig beszéltünk tetszeni fog az összes rajongónak. Viszont történtek közben franchise-idegen lépések is, amik valószínűleg már megosztóbbak lesznek, mert ezekkel a sorozat igyekezett új játékosok felé is nyitni. A Borderlands most először lépett egyet hátra a Hahota magazin péniszvicceknek dedikált rovatától és próbálta meg valamelyest visszafogni magát, hogy egy földhöz ragadtabb történetet meséljen el földhöz ragadtabb karaktereken keresztül. Van egy kis "két szék között a padlóra" érzésem, mert bár örülök, hogy a csontig rágott NPC-k közül nem bukkan fel tízpercenként valamelyik, de a helyettük kapott karakterek meglehetősen egydimenziósra sikerültek. Valójában nincs velük semmi baj, a főgonosztól az ellenállás egyik kipattintott vezetőjéig mindegyik teszi a dolgát és viszi előre narratívát, de ahogy a történet, úgy ezek sem váltottak ki belőlem különösebb érzelmeket. Claptrapet még mindig izzó szenvedéllyel tudom gyűlölni, és ahogy haladtunk előre, rájöttem, hogy ez sokkal jobb, mint a gárda nagy része, aki csak szimplán nem érdekel.

Már a Doom: The Dark Ages tesztnél is megkaptam, hogy minek akarok én történetet az FPS-ektől, de én bizony mindig örülök, ha van valami kis kerete annak, amit csinálok. De ahogy az id játékánál, valójában itt is szép lassan elhalkultak a rádión elhangzó dialógusok, és pár órával később már azon kaptuk magunkat a társaimmal, hogy csak megyünk a sárga négyzet felé és közben a Discordon élőben pótoljuk az összes szar poént, ami végül a szomorú gearboxos írók kukájában landolt. Szóval vannak érdekes részei a sztorinak, számomra - valami miatt - sosem okoz gondot egy autoriter teljhatalmú vezető ellen folytatott szabadságharcot magaménak érezni, ráadásul a Borderlands 4 sztorijában még úgynevezett fordulatok is vannak, ha megfelelően szabadon kezeled a fordulat szót. Sajnos ez a vaniliásabb megközelítés beleivódott a mellékküldetésekbe is, ami azt eredményezte, hogy az általam látottak közül a legtöbbet már most sem tudom felidézni.

Frémtörténet

Végül egy mezítlábas, semennyire sem pró PlayStation 5-ön teszteltem a játékot "teljesítmény" módban és bár néha elhagyott egy-egy képkockát, illetve pár nagyobb harc vagy területek közötti váltás közben dadogott egy kicsit, ez egyáltalán nem rontotta el az élményt. Na nem úgy, a PC-ről becsatlakozó pajtásomnak, akinek az RTX 5070 Ti-jal súlyosbított PC-jét egy patch, egy Nvidia driver és úgy egy órányi minmaxolás kombója vette rá, hogy stabil 60 fps felett fusson a játék. Az Unreal Engine 5-nek mondjuk úgy, hogy vannak problémái, úgyhogy a kezdeti optimalizálatlanságot csak részben lehet ráhúzni a Gearboxra, de ha nagyon sok időtök van, akkor a Digital Foundry azóta alaposabban is utánanézett a dolognak. A rövid verzió valójában az, hogy a stutter, mint olyan nem újdonság az Unreal 5-ös játékokban és bár az Epic szerint a motorral semmi baj és a fejlesztőknek kéne összekapniuk magukat, a valóság az, hogy a Borderlands 4-et még akkor sem érdemes feltolni Badass beállításokra, ha a gépednek papíron el kéne bírnia. 

Én azt tanácsolom, hogy ha mindenképpen PC-n szeretnél játszani, akkor érdemes egy kicsit várni, amíg a Gearbox kipatchelni belőle a sátánt, hogy úgy tapasztald meg a Borderlands 4-et, ahogy azt kell. 

PS5-ön, főleg a nem Pro verzión nyilván vannak kompromisszumok, de három méterre a tévétől egy kontrollerrel sokkal kevésbé érezhetőek a problémák, nem beszélve arról, hogy egzakt hardverre azért sokkal ügyesebben sikerült optimalizálni is. Mondjuk az októberben érkező Switch 2 verzióval ezek alapján én a helyetekben azért megvárnám a teszteket.

A Borderlands 4 valójában egy lightos rebootja annak a franchise-nak, ami lerakta a looter-shooterek alapköveit, aztán pedig elfelejtett építkezni rá. A Gearbox nagyon jó érzékkel hozta át a zsánerben már lassan egy évtizede alapvetőnek számító megoldásokat és bátran gondolta újra a saját eredeti ötleteit is. Ha szereted ezt a bájosan beteg világot és huncut helyekre áramlik a véred, amikor aranyszínű dolgok robbannak ki rosszarcú lényekből, továbbá vannak csatasorba állítható barátaid, akkor meleg szívvel tudom ajánlani a negyedik részt, mert a Borderlands 2 óta ez a messze legjobban sikerült epizód, ami elérte, hogy végre újra izgatott legyek a Borderlands jövőjéért.

A teszthez a Borderlands 4 digitális kulcsot a Cenega Magyarország biztosította számunkra a megjelenés napján, a játék dobozos verzióban is elérhető a viszonteladók üzleteiben.