Battlefield 1
A 2010-es évek közepére a legtöbb nagy FPS-sorozat a jövő felé vette az irányt. Miközben a Call of Duty egyre futurisztikusabb fegyverekkel, kütyükkel és falon futkározó katonákkal próbálta felülmúlni önmagát, a DICE fogta, és visszatért a gyökerekhez. A Battlefield 1 már a bejelentésekor egyértelművé tette, hogy nem lézerekkel és robotokkal szeretné megnyerni a játékosokat, sokkal inkább az első világháborús helyszínek kaotikus és könyörtelen miliőjével. A merész irányváltás pedig telitalálatnak bizonyult.
Rombolható környezet, páncélozott vonatok, monumentális összecsapások és kiemelkedő hangkeverés - a Battlefield 1 minden eszközzel azon dolgozott, hogy a játékosok valóban a Nagy Háború frontvonalán érezzék magukat. Óriási szerepet játszott ebben az Operations játékmód is, amely a különböző pályákat történelmi hadjáratokká fűzte össze, így a csaták sokkal inkább egy elhúzódó offenzíva részének, semmint elszigetelt mérkőzéseknek érződtek. Tíz év távlatából a Battlefield 1 továbbra is a sorozat egyik legerősebb epizódjának tekinthető, és remek példája annak, hogy a történelmi hadszíntér legalább annyira izgalmas tud lenni, mint a színes-szagos sci-fi környezet.
Titanfall 2
Ha 2016, akkor nem mehetünk el szó nélkül a méltatlan sorsra jutott Titanfall 2 mellett sem. A Respawn Entertainment ugyanis egy olyan egyjátékos kampányt húzott fel Jack Cooper és a BT-7274 nevű titán barátsága köré, amelyet a mai napig a műfaj egyik legjobbjaként emlegetnek. A kampány ráadásul folyamatosan új ötletekkel lepte meg a játékost: hol az időutazással csavarta meg a játékmenetet, hol egy valós időben épülő gyárkomplexumot állított a középpontba. Egyébként mindkettő tankönyvi példája a kreatív pályatervezésnek.
És éppen ettől válik igazán szomorúvá a történet, hiszen a Titanfall 2 bukását nem a minősége, hanem a megjelenés időpontja okozta. Az EA gyakorlatilag a Battlefield 1 és a Call of Duty: Infinite Warfare közé ékelte be a premiert, így a játék egyszerűen elveszett a két óriás árnyékában. Az eladások ennek megfelelően messze elmaradtak a várakozásoktól, a kritikusok és a játékosok szeretete azonban hosszú éveken át életben tartotta a kalandot. Minden jel arra utal azonban, hogy ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az EA zöld utat adjon a sorozat harmadik részének.
Stardew Valley
A Stardew Valley története talán a legjobb bizonyíték arra, hogy egy emlékezetes játékhoz egyáltalán nincs szükség dollármilliós költségvetésre és százfős fejlesztőcsapatra. Eric Barone - ismertebb nevén ConcernedApe - négy éven át gyakorlatilag egyedül dolgozott szerelemprojektjén, amely 2016-os megjelenése után pillanatok alatt indie szenzációvá vált. A siker egyúttal azt is megmutatta, hogy a játékosoknak a legnagyobb AAA produkciók mellett ugyanekkora szükségük van a szívvel-lélekkel készített, hátradőlős élményekre is.
Pelican Town szerethető lakói, a farmépítés szabadsága, a bányászat, a horgászat és Eric Barone saját aláfestő zenéi olyan különleges hangulatot teremtettek, amely tíz évvel később is játékosok tízezreit csábítja vissza nap mint nap - elég csak ránézni a Steam egyidejű játékosszámaira. Barone ráadásul a mai napig ingyenes frissítésekkel bővíti a Stardew Valley-t, amely ennyi idő után is a független játékfejlesztés egyik legkedvesebb és leginspirálóbb sztorija.
Inside
A Limbóval ismertté vált Playdead hat évvel később újfent bebizonyította, hogy a kevesebb néha tényleg több. A 2016-os Inside egy névtelen, piros pólós kisfiú menekülését követi végig egy nyomasztó, disztópikus világban - mindezt egyetlen kimondott szó vagy párbeszéd nélkül. A játékmenet alapvetően egyszerű puzzle-platformer elemekre épül, az okos fény-árnyék használat és a környezeti történetmesélés mégis olyan nyugtalanító atmoszférát teremt, amely végig képes fenntartani a feszültséget.
Ha pedig valami miatt máig rendszeresen előkerül az Inside, akkor az egyértelműen a befejezése. A játék utolsó húsz perce olyan váratlan irányt vesz, amire valószínűleg senki sem számított az első végigjátszásakor. Tíz évvel később is esszék, bejegyzések és videóelemzések próbálják megfejteni, hogy valójában mi is történt. Az Inside legnagyobb erénye talán az, hogy úgy mesél el egy történetet, hogy közben a legfontosabb kérdések megválaszolását a játékosra bízza, emiatt pedig méltó helyet foglal el a listánkon.
Doom
2016-ban teljes joggal fogadták sokan fenntartásokkal a Doom rebootját. A szkepticizmusnak több oka is volt: a Doom 3 egészen más irányba vitte a szériát, ráadásul a reboot fejlesztése sem zajlott zökkenőmentesen. Az id Software többször is újrakezdte a projektet, mire megtalálta azt a koncepciót, amelyről úgy érezte, méltó a franchise örökségéhez. Szerencsére a végeredmény minden korábbi kétséget lesöpört az asztalról. A Doom nem a fedezékharcokra vagy a visszatöltődő életerőre épített, hanem visszanyúlt a műfaj gyökereihez, és ismét a feszes tempót, a folyamatos mozgást, valamint a könyörtelen démonirtást állította a középpontba. A látványos Glory Killek, a változatos fegyverarzenál, valamint Mick Gordon ikonikus soundtrackje együttesen gondoskodtak arról, hogy minden újabb arénaharcba ugyanolyan széles vigyorral ugorjunk fejest.
A reboot ráadásul jóval több volt egy legendás sorozat sikeres feltámasztásánál. Bebizonyította, hogy a klasszikus FPS-ek receptje évtizedekkel később is működik, ha a fejlesztők pontosan értik, mitől vált annak idején ennyire sikeressé. A Doom közben új lendületet is adott a műfajnak, hiszen a következő években sorra érkeztek azok a játékok, amelyek szintén a kilencvenes évek lövöldéinek filozófiájából merítettek inspirációt - elég csak a Duskra, az Amid Evilre, az Ion Furyra vagy az Ultrakillre gondolni.
Nálatok melyik volt a 2016-os év legmeghatározóbb játéka? Van olyan cím, amit szerintetek lehagytunk a listáról? Írjátok meg kommentben!
