Hirdetés

A CD Projekt 250 új munkahelyet szeretne teremteni

|

Nem a tavalyi volt a cég legeredményesebb éve, viszont ennek ellenére is komoly tervek vannak a terjeszkedésre.

Hirdetés

A The Witcher III töretlen sikere és a Cyberpunk 2077-et megelőző hatalmas várakozás között érthető, hogy a CD Projekt egy kifejezetten optimista jövőképben bízik, de még ennek tükrében is igen komoly és kockázatos lépésekre szánták el magukat.

Hirdetés

A cég pénzügyi igazgatója, Piotr Nielubowicz nemrég az éves pénzügyi jelentés kapcsán megerősítette, hogy a CD Projekt tavaly irodaépítéshez telket vásárolt.

"Ez az új hely valószínűleg kevesebb mint a fele lesz annak, amennyi helyet most használunk, szóval összesen nagyjából 250 új munkahelyet tudunk majd létrehozni a CD Projekt Red és a GOG csapatain belül."

Bár a tavalyi évben érezhetően csökkent a cég bevétele, mégis érthető ez a döntés hiszen nemrég kiderült, hogy a Cyberpunk 2077 mellett egy másik komolyabb projekt is készülőben van, ami jó eséllyel hamarosan eljut egy olyan fázisba, ahol már komolyabb létszámra lesz majd szükség a hatékony munkához.

Emellett a cég elnöke, Adam Kiciński azt is elárulta, hogy emellett egy varsói csapat és a Spokko nevű mobiljátékokra szakosodott stúdió is csatlakozott hozzájuk, hogy egy egyelőre be nem jelentett mobiljátékon dolgozzanak.

Szerencsére úgy néz ki, hogy a bevételcsökkenés ellenére egyáltalán nem esett pánikba a csapat, hanem konkrét terveik vannak arra, hogy hogyan hozzák ki a legtöbbet a lehetőségeikből. Kíváncsian várjuk a készülő meglepetéseket, hiszen ha a csapat eddigi munkájából indulunk ki, akkor nekünk is bőven van okunk az optimizmusra.

Cyberpunk 2077
Más mint a The Witcher 3, nem pont ugyanazok az erényei, és talán nem is lesz olyan korszakos jelentőségű, de így is az év legjobbjai között a helye.
Ami tetszett
  • dramaturgiailag jól felépített történet
  • Night City nyüzsgő metropolisza
  • rengeteg tennivaló
  • rugalmas karakterfejlesztés
  • Keanu Reeves
  • kellemes csalódás a lövöldözés és a vezetési élmény
Ami nem tetszett
  • bosszantóan sok glitch és bug (megjelenés után is)
  • eszméletlen drágaság a boltokban, hasonlóan költséges kraftolás
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)