Hirdetés

Az Activision Blizzard bevételeinek több mint fele mikrotranzakciókból származik

|

A botrányok ellenére 2021-ben is nagyon pörgött az üzlet, rengeteg pénzt hoztak a konyhára a kozmetikai cuccok és egyéb csecsebecsék.

Hirdetés

Hivatalosan is lezárta 2021 utolsó pénzügyi negyedévét az Activision Blizzard, a kiadó amely hamarosan a Microsoft égisze alatt folytathatja a munkát, miután lezajlott minden idők egyik legnagyobb szórakoztatóipari adás-vétele.

Bár a kiadó útja az elmúlt hónapokban elég durva botrányokkal volt kikövezve, azt nem lehet mondani, hogy rosszul ment volna az üzlet, a befektetők sem nagyon panaszkodhattak.

Hirdetés

A pénzügyi jelentésből kiderült, hogy az utolsó negyedév ugyan 10%-kal gyengébb volt, mint az egy évvel korábbi időszak, a Q3-hoz képest 7%-os növekedést értek el, és összesen 2,16 milliárd dollárnyi bevételt termeltek. Ennek köszönhetően az éves mérleg is kifejezetten pozitív lett, a 8,8 milliárd dolláros profit ugyanis 800 millióval több, mint a 2020-as volt. Ennek fényében már nem is olyan elképesztő az a 68,7 milliárd, amit Microsoft leszurkolt, ugye?

Bár valamelyest csökkent a játékosbázis, még mindig több, mint 370 millió felhasználó játszik világszerte az Activision, a Blizzard és a King játékaival. Ők pedig a jelek szerint imádják a skineket és loot boxokat: a cég bevételeinek 61%-át, vagyis több mint 5,1 milliárd dollárt a DLC-k, mikrotranzakciók, World of Warcraft előfizetések és egyéb kozmetikai cuccok adták. A hírek szerint egyébként a King többet hozott a konyhára, mint a Blizzard, úgyhogy ha Bobby Koticknak egyszer választania kell, hogy a World of Warcraft vagy a Candy Crush megy-e a süllyesztőbe, elég egyértelmű lesz a döntés.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)