PCW logó
PCW

Kevesebb mint egy év után kukázta a legerősebb gamer videokártyáját az Intel

|

Azonnali hatállyal kivonták a piacról az Arc A770-et.

Az Intel még a tomboló videokártyahiány közepette jelentette be, hogy visszatér a diszkrét GPU-k piacára, a tavaly elrajtolt Arc-széria azonban nem állította a feje tetejére az Nvidia és az AMD rivalizálása által meghatározott viszonyokat, ráadásul csak akkor érkezett meg, amikor már látványosan visszaesett a kereslet minden PC-s hardver iránt.

Mindazonáltal még ennek fényében is meglepő lehet, hogy a kékek most kevesebb mint egy év után nyugdíjazták az októberben megjelent csúcsmodelljüket, a 16 GB memóriával szerelt Arc A770 Limited Editiont.

Ez a vállalat egy szabadon letölthető hivatalos dokumentumából derült ki, amely szerint június 20-i volt az utolsó nap a rendelések leadására. A sietség figyelemre méltó, az Intel ugyanis rendszerint biztosítani szokott még némi türelmi időt az egyes termékek visszavonásának bejelentése és a rendelések tényleges zárolása között.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a döntés csak a Limited Edition kiadást, vagyis az Intel saját márkás dizájnját érinti, ami egyébként a nevével ellentétben sosem volt korlátozott darabszámú. Aki tehát az A770-es hardverre vágyik, a gyártópartnerektől továbbra is beszerezheti azt. Egy ilyen variánst korábban mi is teszteltünk az Acer kínálatából, ami az Arc-szériát sújtó drivergondoktól és a magas ártól eltekintve egész korrekt ajánlatnak bizonyult.

Ha viszont valamiért mindenképp saját kiadású kártyát szánnál a gépedbe, a valamivel gyengébb Arc A750 Limited Edition forgalmazása zavartalanul folytatódik. Amennyiben minden a tervek szerint halad, a jelenlegi generációt váltó, Battlemage-architektúrára épülő hardverek valamikor jövőre kerülhetnek piacra.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)