PCW logó
PCW

Elon Musk szerint a RoboTaxi szolgáltatásuk már június végén elindul

|

Komoly korlátok és felügyelet mellett indul útjára az első önvezető taxiszolgáltatás.

A Tesla elnöke, és Donald Trump korábbi legjobb cimborája, Elon Musk nagyon beszédessé vált a RoboTaxi projektről. Az önvezető, elektromos autóiról ismert cég régóta tervezgeti, hogy elindít egy teljesen autonóm szolgáltatást, ahol nincs a kocsiban senki az utason kívül. Az indulás dátuma eddig kérdéses volt, még annak ellenére is, hogy Musk beígérte a projektet idén júniusra. Most erre erősített rá egy június 22-es időponttal.

A Twitteren történt beszélgetések során Musk elárulta, hogy június 22-én tervezik a szolgáltatás publikus részének indítását. Az önvezető kocsik Austin, Texasban fognak utasokat várni, de a Tesla hozzátette, hogy még a városon belül is korlátozni fogják a járművek működési terét. Musk ezt gyakorlatilag "geokerítésnek" nevezte el, amin kívül nem mozoghatnak majd az autók.

A korlátozott operációs tér mellett azt is hozzátette, hogy a RoboTaxi projektet valódi emberek fogják távolról felügyelni: 10-20 kocsit fognak először csak útnak engedni, és mindet figyelik majd.

Mindennek az a lényege, hogy a lehető legmagasabb szintű biztonságot kínálhassák az utasok számára úgy, hogy közben azért ne kelljen egy felügyelő sofőrt a kocsiba ültetni. Ki tudja, hogy ez a megoldás mennyire lesz sikeres, de úgy tűnik, hogy a hónap végén ez is kiderül majd.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)