PCW logó
PCW

Az Apple egymaga teszi zsebre a globális mobilpiac bevételének a felét

|

Az üzleti év harmadik negyedévében az iPhone több pénzt termelt, mint eddig bármikor.

Megjöttek a Counterpoint Research legfrissebb jelentései, az Apple dolgozói pedig már készíthetik a pezsgősüvegeket: nem volt még olyan harmadik negyedéves jelentés, ahol a globális okostelefon piac bevételeinek ekkora százalékát vitte volna el az almás óriás. Az iPhone 50 százalékos részesedéssel tarolta le az összes többi márkát a 2026-os üzleti év harmadik negyedében. Ezt ráadásul úgy sikerült összehoznia, hogy az Apple mobiljainak átlagára magasabb volt, mind eddig bármikor (1 031 dollár).

Ehhez egyébként hozzá tartozik, hogy a legnagyobb brandek mind jelentős áremelkedéseket eszközöltek. A Samsung továbbra is vezet leszállított egységek számában, de az Apple itt is szorosan a koreai óriás sarkában van, és most először sikerült átlépnie a 20 százalékot egy harmadik negyedévi jelentésben.

A CounterPoint kutatási vezetője, Tarun Pathak elmagyarázta, hogy az iPhone 18 Pro hogyan befolyásolta az Apple eredményeit:

"Az átlagos eladási árat jelentősen növelte az iPhone 18 Pro indítása, és az alap iPhone 18 hiánya, illetve a többi termék címkéinek szeptemberi emelése. Ezzel együtt az Apple-nek sikerült erős növekedést mutatni egy nehézkes piacon."

A memóriaválság közepén az Apple többször is kénytelen volt módosítani termékeinek árazását. A legyűrhetetlennek tűnt MacBook Neo kiemelkedő ár/érték aránya is kezd elolvadni, ahogy a piaci helyzet már a cupertinói vállalatot is szorongatja. Ettől függetlenül azonban a cég telefonos részlege megkérdőjelezhetetlenül szárnyal tovább.

Forrás: Counterpoint

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)