Man of Steel
Snider a szürke ötven árnyalatából építkező színskálájában valójában csak a végtelen brand logója világít, amik ennek megfelelően meglehetősen feltűnőek és zavaróak azokban a jelenetekben, amikben feltűnnek. A magyar szemeknek talán annyira nem zavaró, mert sem Sears sem pedig IHOP nincs a kis hazánkban, de a Nikon, a Budweiser, a CNN és még vagy 100 másik cég összesen 160 millió dollárt dobott össze arra, hogy valamilyen formában szerepet kapjanak Superman mellett. Csak azért nincs magasabban a listán, mert a hungarolencsén keresztül annyira nem feltűnő a dolog.
Casino Royal
James Bondot mindig is egy nagyon menő reklámtáblaként használták azok a brandek, amik mindenképpen szeretnék, hogy összeforrjon a nevük a luxizással. Bond autójáért például mindig nagy a verseny, a BMW 1995-ben 3 millió dollárt fizetett azért, hogy a BMW Z3 Roadster szerepeljen a GoldenEye-ban, ami eléggé meg is érte a gyártónak, mert 240 millió dollárnyi előrendelés érkezett még azelőtt, hogy az autó ténylegesen kapható lett volna a szalonokban. De ez még teljesen oké, hiszen Bond mégsem gyalogolhat és szó szerint nem is említik az autót, viszont a Casino Royalban az Omega valószínűleg ragaszkodott hozzá, hogy a forgatókönyvírók mindenképp páros lábbal szálljanak bele a Rolexbe.
Power Rangers
Ha esetleg kimaradt volna a 2017-es Power Rangers-film, akkor két dolgot kell róla tudnotok. Először is gratulálok, nem vesztettetek semmit, másodszor pedig van benne egy visszatérő motívum (vicc?) a Krispy Kreme-mel kapcsolatban, ami egy amerikai kávézó-fánkozó lánc. Nyilván ez a legkisebb probléma a filmmel, de nagyon remélem, hogy valaki legalább elképesztő mennyiségű pénzt keresett azzal, hogy ennyire pofátlanul tolják a brandet.
Transformers: A kihalás kora
Ugye mondtam, hogy találkozunk még Mark Wahlberggel? Michael Bay ajtaja mindig nyitva állt azon brandek előtt, akik mini reklámfilmeket szeretnének bújtatni a nagyobb, Transformers reklámfilmjébe. Bőven van miből válogatni, de az alábbi videóban mind a kettő főbűnös benne van, kezdve a mindig zseniális Stanley Tuccival, akit rávettek, hogy Beats hangszórót reklámozzon, de természetesen a Transformersben is Wahlberg viszi el a show-t. Az érdektelenségben fulladozó cselekmény egy pontján egy izé elpusztít egy Bud Lightot szállító kamiont, ami önmagában még oké is lenne, sőt még azt is le tudnám nyelni, hogy utána a shaky cam végigpásztázza a valahogy épen maradt söröket, viszont Wahlberg utána még teátrálisan bele is kortyol az egyikbe. Meh.
Jack & Jill
Nehéz kimondani, de szerintem Adam Sandler szórakoztató. Ezt a tulajdonságát viszont a Jack és Jill című, egyesek szerint vígjátékként is értelmezhető mozgóképben ügyesen titkolja és ennek megfelelően a nézhetetlenségig rossz lett az egész. Ez még önmagában egy bocsánatos dolog lenne, hiszen mindenki csinál szar filmeket és Sandler az átlagosnál egy kicsit sűrűbben is, viszont ilyenkor nem muszáj magával rántania olyan színészlegendákat, mint Al Pacino. Én nem tudom, hogy ki tartozott kinek vagy Pacino melyik rokonát tartották fogva, de izzadva riadok fel az álmomból, amikor eszembe jut az Ördög ügyvédjének zenés-táncos Dunkin Donuts reklámja. DUNKACINO, ÉRTED?! DUNKACINO!
War of the Worlds
Soha semmi nem fogja letaszítani a trónról az Amazon War of the World újragondolását. A "gondolás" talán egy kis túlzás, mert amellett, hogy minden idők egyik legrosszabb filmje, amit civilizált országokban vallatóeszközként is lehetne alkalmazni, valójában az egész egy Amazon reklám. A legkellemetlenebb jelenetsor egyértelműen az, amikor végtelenül feszült helyzet közepén az Amazon-futár fiú elmeséli, hogy az Amazon drónos házhozszállítása a jövő, majd a később balesetet szenvedő drónt egy hajléktalan ember menti meg egy 1000 dolláros amazonos ajándékkártyáért.
Na, de ez csak a mi listánk. Van olyan termékelhelyezés, aminek szerintetek itt lenne a helye, de elfelejtettem?