A Bohém rapszódia megjelenése óta reneszánszukat élik a zenei előadók történetéről szóló filmek. A Queen óta már Elton John, a Beatles, most pedig Michael Jackson életét, vagy legalábbis annak egy részét is megfilmesítették. Hogy ezeket a sztorikat mennyire lehet hitelesen adaptálni, az mindig egy nagy kérdőjel, hiszen amellett, hogy olyan bensőséges, érzelmi töltetű részeket is meg kell jeleníteni, amibe egyébként jó esetben nagyon keveseknek van belátása, a főszereplő tényleges részvétele, vagy annak hiánya a produkció során szintén meghatározó lehet. Több szempontból is.
Amennyiben a film fókuszaként szolgáló karakter még él, akkor felmerülhet, hogy a valósághoz képest egy tompább, a botrányokat finomító, ezt-azt elhallgató alkotásról van szó, ha pedig nem, akkor az a kérdés merülhet fel, hogy egy halott ember életében mennyire etikus vájkálni. Michael Jackson ez utóbbi kategóriába tartozik és nagyon érződik is a filmen, hogy a címben is említett vonalon mozogtak az alkotók.
Ami hiányzik
Ahhoz, hogy arról tudjunk beszélni, ami egyébként benne van a filmben és működik, mindenképp szeretném elsöpörni az útból azt, ami nincs benne, de kellene. Az egyszerűbben tárgyalható téma az, hogy ez valójában csak egy első rész, a film elméletileg egy folytatást is kapni fog, amire szükség is van, ez ugyanis a történetnek csak a nagyon kezdeti része. Ez a sztori arról szól, hogy főhősünk a Jackson 5 és a kezdeti szólósikerek után hogyan tudott ténylegesen kiszakadni a családból. Egyfajta felnövéstörténet, mely leginkább apa és fia közötti konfliktusra, kihasználásra, és a szülői kontroll megszűnésére helyezi az elsődleges hangsúlyt.
Az, hogy Michael mit kezd újonnan szerzett szabadságával, teljes mértékben hiányzik a filmből, ezt a következő rész fogja feldolgozni.
A másik, kissé nehezebb téma viszont Jackson gyermekmolesztálási ügye, mely a film első változatában helyet kapott volna, jogi problémák miatt viszont az alkotók arra kényszerültek, hogy teljes mértékben eltüntessék az erre utaló részeket az alkotásból, ami több millió dolláros utóforgatásokat eredményezett. A film harmadik felvonása foglalkozott volna ezzel a témával és Jordan Chandler alakja is felbukkant volna, akinek apja megvádolta a zenészt 1993-ban. Az ügy egy évvel később egy olyan megállapodással zárult, mely megtiltotta, hogy a feltételezett áldozat bármilyen módon ábrázolva legyen a későbbiekben.
A Michael el sem jut eddig az időben, 1988-ban ér véget a történet, ami egyrészt azt is eredményezi, hogy kissé hirtelen zárul, egyfajta cliffhangerrel, másfelől pedig a második részre hagyja annak lehetőségét, hogy legalább érintőlegesen foglalkozzon a kérdéssel, amely nélkül továbbra is belengené ez a hiányérzet a produkciót. Nem irigylem hát a stábot, nagyon nehéz feladatuk lesz az esetleges folytatásra vonatkozóan, ha egy őszinte, de nem kegyeletsértő, és jogilag is megfelelő alkotást akarnak letenni az asztalra. Ezt most még megúszták, de egy második film csak akkor lehet működőképes, ha így készül el.
Ami maradt
Ahogyan említettem, a film elsősorban a kezdetekről, sikerekről és nehézségekről, családi traumákról és konfliktusokról szól. Végigkövethetjük azt, ahogy Joseph Jackson keménykezű és abuzív, de alapvetően jószándékú apából egy pénzéhes szörnyeteggé válik, aki kihasználja gyermekeit és leginkább Michaelt. A másik oldalról pedig végignézhetjük, amint Michael szép lassan ledobja magáról a gátlásokat (a folytatás ismeretében talán kissé túlságosan is), apja árnyékában felépíti saját magát és igazi szupersztárrá válik. Mivel a produkcióban részt vettek a még életben lévő Jackson-testvérek is, így feltételezhetjük, hogy a történet ezen része, mely talán a sztori legfőbb fókuszát is jelenti, alapvetően hitelesen lehet bemutatva.
A pop királya
A film egyik legnagyobb erőssége az, ahogyan Michael Jackson istenadta tehetségét ábrázolja, nem csak az énekhangja, de tánctudása kapcsán is, ami amellett, hogy fantasztikusan van megjelenítve, a környezetében lévő emberek reakcióiból is tökéletesen átjön. Ez mindig átérezhető, hiszen amit látunk és hallunk, amit Jackson művészetében képviselt, annak tényleg nem igazán volt párja. Abban viszont, hogy ez a filmvásznon is megelevenedhessen, kulcsfontosságú szerepe volt Jaafar Jacksonnak, Michael unokaöccsének, aki olykor már-már félelmetesen jelenítette meg néhai nagybátyját.
Noha mint színész kissé nehéz értékelni az alakítását, igazából túlságosan sok érzelem ritkán jelenik meg az arcán, de a maszkmesterek munkájának köszönhetően annyira hasonlít a néhai Michaelre, hogy az alakítás minősége szinte fel sem tűnik. Amit viszont a táncmozdulatok területén művel, ami az egyik, ha nem a legfontosabb Jackson megjelenítése kapcsán, egészen elképesztő. A színpadi jelenetek esetében szinte meg is feledkezhetünk arról, hogy nem egy eredeti koncertfelvételt, hanem egy rekreációt látunk, annyira hihető mind a megjelenése, mind a mozgása. Egy hasonló film esetében ez egy kritikus pont, és ezt a Michael csont nélkül lehozta, amiben egyébként a rendezőnek, Antoine Fuquának is nagy szerepe volt, és szuper munkát végzett.
A történet szövése is remek. Amellett, hogy egy pillanatra sem válik unalmassá, jó munkát végez a tekintetben is, hogy összefűzze a zenész életének, vagy legalábbis ezen részének legfontosabb eseményeit úgy, hogy a köztes részek se laposodjanak el, és az olykor kissé nagyobb időbeli ugrások mellett se essen szét. A sztori íve végig remek, egyértelműek a motivációk, a szándékok, a konfliktusok, az ok-okozati következmények. Egy koherens történetről van szó, aminek van eleje és közepe. Vége már kevésbé, vagy legalábbis az kissé elkapkodottnak tűnik, de ezt a korábban taglalt produkciós nehézségek okozták, ezen kívül pedig egy rendkívül koherens egészről beszélhetünk, nem pedig arról, hogy egy best-of válogatást nézünk Jacko legjobb pillanatairól.
Egyszer fent, egyszer lent
Sőt, bőven nem csak a legjobb pillanatokat látjuk. Amellett, hogy a botrányok kimaradtak, szinte már-már túlzó is az, ahogyan Michaelt gyakorlatilag folyamatosan áldozatként ábrázolja a film, elsősorban apjával való kapcsolatában, de általánosságban is elmondható, hogy egy nagyon tiszta léleknek igyekszik ábrázolni őt az alkotás. Alapvetően itt sem ezzel van a gond, hiszen a történet legnagyobb része alatt egy gyermeket, illetve egy gyermekből épp csak felcseperedő fiatal felnőttet követhetünk, de kissé akkor is egyoldalúnak érződött az események bemutatása.
Ezen felül számomra visszásnak tűnt a zeneipar bemutatása is, melynek kapcsán a film ugyan érintőlegesen foglalkozott az ebben az időszakban jelenlévő rasszizmussal, a történet egésze alatt viszont a zeneipar képviselői többnyire mind pozitív figuraként bukkannak fel, akik apjával ellentétben felemelni és segíteni próbálják az ifjú Jacksont, míg Joseph az, aki az utolsó fillért is ki akarja belőle sajtolni és ahol tud, szárnyai bontogatásának útjába állni. Ez szintén egy olyan dolog, amit meglehetősen egyoldalúan mutatott be a film elsősorban annak érdekében, hogy az alapkonfliktus végig kristálytiszta, egyértelmű és követhető legyen, a narratíva viszont ezáltal kissé bugyuta módon kezel egy-egy kérdést.
Thriller
A Michael tehát sok tekintetben az árral szemben úszik olyan produkciós nehézségek kapcsán, melyek nem a stábon múltak, ezek pedig rögtön olyan fogyatékosságokat eredményeznek, melyek nyomán óhatatlanul kissé hiányérzetünk lehet a film megtekintése során. Nem beszélve arról, hogy ez csak a történet egyik fele, amit a marketingben nem igazán tolnak az ember arcába. Ami viszont benne van, az megragadja Jackson zenei zsenialitását és személyes tragédiáit is, melyek összességében azzá tették őt, aki - még ha mindez rettenetesen egyoldalúan is van bemutatva.
Jaafar Jackson elképesztő munkát végez nagybátyja életre keltése során, a felcsendülő zenék pedig, noha nem tartoznak a személyes kedvenceim közé, aláhúzzák az egész élményt. Mint film, magam is meglepődtem, mennyire jól szórakoztam rajta, és a háttér ismerete nélkül valószínűleg még jobbnak tűnne, így viszont a második részre marad az, hogy betömködje az első által hagyott lyukakat a történetben, ha tényleg elkészül. Hogy ezt maradéktalanul meg tudja-e tenni, az a jövő zenéje, de azért vannak kételyeim ezzel kapcsolatban.
