Hirdetés

Több millió dollárért forgatták újra a Michael Jackson filmet, hogy kimaradjon egy gyermekmolesztálási ügy

|

Egy 1994-ben kötött jogi megállapodás szerint a feltételezett áldozatot nem ábrázolhatják.

Hirdetés

Több millió dolláros többletköltséggel járt a Michael Jackson életét feldolgozó Michael című film átdolgozása, miután a készítők egy korábbi jogi megállapodás miatt kénytelenek voltak eltávolítani a történetből az énekest gyermekmolesztálással megvádoló Jordan Chandler alakját. Az NME beszámolója szerint (melyet a 24.hu is szemlézett) a produkció jelentős részeit újra kellett forgatni, mivel a szerződés kifejezetten tiltja Chandler filmbeli megjelenítését.

A változtatások komoly kihívást jelentettek az alkotóknak, hiszen a film harmadik felvonása eredetileg a vádakat dolgozta fel, és ezt már nagyrészt le is forgatták. Az újraforgatás végül 22 napot vett igénybe, és mintegy 15 millió dollárba került, amelyet a pop királyának hagyatéka finanszírozott. Az átdolgozott verzió teljes egészében mellőzi a gyermekmolesztálási ügyet érintő jeleneteket, így a film befejezése is eltér az eredeti elképzelésektől.

Hirdetés

Jordan Chandler édesapja 1993-ban vádolta meg Michael Jacksont fia szexuális bántalmazásával, az ügy azonban 1994-ben pénzügyi megállapodással zárult le, amelynek egyik záradéka a fiú későbbi ábrázolását is korlátozza. A főszerepben az énekes unokaöccsét, Jaafar Jacksont láthatja majd a közönség, a filmet április 22-én mutatják be. A produkció már korábban is vitákat váltott ki, többek között Paris Jackson kritikái miatt, aki szerint a film számos ponton torzítja a valóságot.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)